465 éve, 1557. február 24-én született Bécsben II. Mátyás Habsburg-házi magyar király, I. Mátyás néven német-római császár. Mátyásnak hiába sikerült „kiütnie I. Rudolfot a nyeregből”, már nem volt képes megakadályozni a harmincéves háború kitörését.
II. Miksa és Habsburg Mária főhercegnő, V. Károly császár lányának ötödik gyermekét (és harmadik fiát) a híres diplomata Busbecq nevelte. A hatalom elnyerésére nem volt sok esélye, hiszen két bátyja állt előtte a rangsorban, apja halála után pedig csak évjáradékot örökölt – a becsvágyó fiú mégsem lépett egyházi pályára, ahogy javasolták neki. 1578-ban, a németalföldi szabadságharc idején lett a tartomány kormányzója, hiába próbált azonban kiegyezni a katolikus déli tartományokkal, s emiatt 1581-ben távoznia kellett. Kegyvesztetten Linzben telepedett le, ám Ernő bátyja halála után Alsó- és Felső-Ausztria kormányzója lett. E tisztségében Melchior Khlesl püspök segítségével (aki uralkodóként is tanácsadója maradt) támogatta az ellenreformációt. A tizenöt éves háború (1591-1606) alatt többször és váltakozó sikerrel volt a császári hadak vezére.
A császári trónon 1576 óta idősebb bátyja, a bogaras és elmebajra hajlamos II. Rudolf ült. A két testvér viszonya korán megromlott, mert Mátyás váltig noszogatta Rudolfot, aki egy horoszkóp miatt félt a nősüléstől, hogy gondoskodjon a dinasztia folytatásáról. A császár ezen annyira felbőszült, hogy kitiltotta öccsét Prágából, sőt később, a birodalmat minden irányból fenyegető veszedelmek közepette sem volt hajlandó fogadni, mivel a töröknél és a mozgolódó rendeknél is veszedelmesebb ellenségének tekintette.
Rudolf legyűrhetetlen undort érzett az államügyek intézése iránt, prágai lakosztálya mélyére vonulva kedvenc óráival és alkimistáival foglalkozott, asztalán pedig csak gyűltek az elintézetlen akták. A helyzet végül oda fajult, hogy a családi tanácsban 1606. április 25-én Rudolfot bárgyúságánál fogva alkalmatlannak minősítették az uralkodásra, s Mátyást választották a család fejévé.
Ettől kezdve nyílt háborúság tört ki a fivérek között: Rudolf Lipót főhercegre akarta a trónt ruházni, a székvárosból kitiltott Mátyás pedig a protestánsoknál és a magyaroknál keresett magának támogatást. 1606-ban Rudolf tiltakozása ellenére békét kötött Bocskaival, véget vetve a két évvel korábban kirobbant felkelésnek. Mátyás 1608 júniusában a tettek mezejére lépett, 25 ezer fős, osztrák, cseh és magyar katonákból álló sereg élén vonult Prága alá. A szorult helyzetbe került Rudolf kénytelen volt kiszolgáltatni a Szent Koronát és lemondani az örökös osztrák tartományokról, de cseh királyi és császári címét megtartotta.
Mátyást 1608. november 16-án koronázták magyar királlyá, érdekesség, hogy ekkor bukkannak fel először a piros-fehér-zöld nemzeti színek. A magyar rendek azonban megszabták támogatásuk árát: még a szertartás előtt törvényekkel bástyázták körül a rendi alkotmányt és biztosíttatták a vallásszabadságot, megerősíttették a bécsi békét és a hajdúk kiváltságait. Mátyás ezen felül az osztrák tartományokban is kénytelen volt elfogadni a vallásszabadságot garantáló törvényt. Az új magyar király 1611-ben kisebb háborúság után Csehországról is lemondatta Rudolfot, aki – talán a félelem miatt, hogy császári címét is elveszik tőle – 1612. január 20-án reggel egy ingváltás közben meghalt. Mátyást ezután Frankfurtban német-római császárrá is megkoronázták.
Uralkodásának évtizede alatt lényegi döntések alig születtek, a lappangó feszültségek aztán az egész Európát megrázó harmincéves háborúban törtek ki. Mátyás kísérletet tett Erdély megszerzésére, de előbb Báthory Gábor fejedelemmel, majd az ő meggyilkolása után Bethlen Gáborral kellett kiegyeznie. A Német-Római Birodalomban sem tudta megakadályozni a katolikusok és protestánsok ellentéteinek kiéleződését, ugyanakkor a törökkel 1615-ben meghosszabbította az 1606-ban kötött, a tizenötéves háborút lezáró zsitvatoroki békét.
II. Mátyás viszonylag későn, 1611-ben nősült meg, de az unokahúgával, Anna tiroli főhercegnővel kötött házasságból nem született gyermek, vele kihalt a Habsburg-család osztrák ága. Az idősödő uralkodó a stájer ágból származó, bigott katolikus Ferdinándot szemelte ki utódjának, akit 1617-ben cseh, majd 1618-ban (II. Ferdinánd néven) magyar királlyá is megkoronáztak. A harmincéves háború még Mátyás életében elkezdődött, amikor a szabad vallásgyakorlásukban korlátozott protestáns cseh rendek 1618. május 23-án a prágai Hradzsin ablakán kidobták a királyi helytartót („defenesztráció”). II. Mátyás a legnagyobb zűrzavar közepette, 1619. március 20-án halt meg, a bécsi kapucinusok templomában temették el.
