„A legfőbb dolog, amire életemben vágytam, a szabadság…” 60 éve, 1957. október 25-én kezdődött a forradalom utáni „nagy íróper”. A vádlottak között volt Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán is.
A sztálinizmus korszakának művészetpolitikája az írókban elsősorban a forradalmi elszántságot, a hatalom eszmei alátámasztását kérte számon. Cserébe szociális biztonságot adott, havi jövedelmet, nagy példányszámban kiadott műveket, népszerűséget és elismertséget. Az írók többsége feladta alkotói szabadságát, és a megszabott tématerv szerint ontotta verseit, regényeit és drámáit. Azonban a nemzeti ellenállás megerősödésével egy időben megkezdődött az “írók lázadása” is. Az első eszmélők közé tartozott Déry Tibor, akinek a Felelet című regénye hatalmas vitát váltott ki 1952-ben.
Az 1953-as fordulat után az írók egyre inkább hangot adtak a Rákosi-rendszerrel szembeni elégedetlenségüknek. 1956 őszére az Írószövetség megszabadult a párt gyámkodásától és valódi szakmai, politikai viták színtere lett. Nyíltan a forradalom mellé állt és a szovjet beavatkozás után egészen december 28-ig az ellenállás egyik szellemi központja volt. Utolsó akciója egy december 28-án elfogadott, Tamási Áron által megszövegezett Gond és hitvallás című memorandum volt, melyben kiálltak a forradalom és szabadságharc mellett.
„Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört a mélyből. Mint ennek a forrásnak neves tanúi, keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét.
Dicső költőink élő szelleme és az emberi igazság segít nekünk abban, hogy jóslatot tegyünk: eljön az idő, amikor a megtévedt hatalom bűnbánatot mond, mint ahogy az általa megdöntött hatalomnak is meg kellett bánnia ama tiprást, melyben Petőfi elveszett.” (Tamási Áron: Gond és hitvallás)
A Kádár-kormány gyorsan világossá tette, hogy semmilyen tárgyalásra nem hajlandó, célja a korábbi rendszer némileg módosított változatának kiépítése, de ugyanakkor el is határolta magát a Rákosi-korszaktól. A forradalmat kegyetlen megtorlás követte, hogy csírájában fojtson el minden lehetséges ellenállást, ugyanakkor engedményeket is tett a politikailag nem aktív társadalmi csoportoknak. 1957 elejéig a Kádár-kormány elsősorban a politikai élet stabilizálására, a munkástanácsok felszámolására összpontosított, az irodalmi élet megtisztítása csak ezután következett. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 12-én tartott ülésén hozott határozat alapján felfüggesztette az Írószövetség működését, majd az Újságíró Szövetség jutott ugyanerre a sorsra.
1957. január 19-éről 20-ára virradóan több írót és újságírót is letartóztattak, leginkább azokat, akiket az „ellenforradalom” előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek: Háy Gyulát, Lengyel Balázst, Zelk Zoltánt és Varga Domokost, az újságírók közül pedig Novobáczky Sándort és Lőcsei Pált. Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került. Déry Tibor letartóztatására április 20-ára virradó éjszaka került sor. A belügyesek a házkutatások alkalmával gondosan összegyűjtöttek minden fellelhető „terhelő” iratot, Standeisky Éva Az írók és a hatalom 1956–1963 című könye szerint Zelk Zoltán letartóztatásakor például a kályhacsőből szedtek ki röplapokat. Május 23-án került sor Tildy Zoltán, Bibó István és Göncz Árpád letartóztatására.
A Kádár-kormány ezekkel a lépésekkel az egész magyar értelmiséget akarta megfélemlíteni. A rettegés és bizonytalanság légköre remek alapot biztosított többek között ahhoz, hogy a neves írókat rávegyék, tömegesen írják alá 1957 kora őszén a párt által fogalmazott tiltakozást, amelyben a magyar írók felemelték szavukat az ENSZ ötös bizottsága az úgynevezett „magyar kérdést” tárgyalja, ill. az 1956-os magyarországi eseményeket elítélő jelentése ellen. Illyés Gyulát és Németh Lászlót például azzal zsarolták, hogy közreműködésüktől függ letartóztatott társaik sorsa. Egy nappal a Déry-per befejezése után letartóztatták Kosáry Domokos történészt, „hűtlenség” vádjával.
A Déryék elleni eljárás főpróbájaként került sor az úgynevezett „kis íróperre”, amelyben a népi írókhoz közelebb álló Varga Domokos és három társa állt bíróság elé, az ő ügyükben enyhébb ítéletek születtek.
A „nagy íróper” 1957. október 25-én kezdődött, de már korábban, a letartóztatások is jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki. Párizsban Déry Tibor Bizottság alakult, Fejtő Ferenc és Gara László mozgósította a Nobel-díjas francia írókat, akik levélben tiltakoztak Kádár Jánosnál. Ignotus Pál vezetésével mentőakciókat szervezett az emigránsok irodalmi tömörülése, a Magyar Írók Szövetsége Külföldön.
„A legfőbb dolog, amire életemben vágytam, a szabadság (a magam s a mások számára), s nélkülözést, nyomort, balsikereket, minden árat szívesen megadtam azért, hogy ne legyenek „följebbvalóim”. ostobán csináltam ezt is, mereven, konokul, megvetve minden ravaszságot, kerülő utat, a védekezésnek megengedhető, tisztes kis cselfogásokat„ s így mindig a sokszorosát fizettem annak, mint amit kaptam.” (Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka – Önéletrajzi jegyzetek, 1958)
A perben november 13-án hoztak ítéletet, s mind a négyüket bűnösnek találták „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében”, ezért Déry Tibor kilenc, Háy Gyula hat, Zelk Zoltán három, Tardos Tibor másfél év börtönbüntetést kapott. Büntetésüket nem kellett teljesen letölteniük: a nemzetközi nyomás és tiltakozás hatására Tardos és Zelk 1958-ban, Déry és Háy 1960-ban amnesztiával szabadult.
Különböző perekben még majdnem kéttucatnyi irodalmár került bíróság elé, a perekben rendkívül súlyos ítéletek születtek. Gáli Józsefet és Obersovszky Gyulát halálra ítélték, később Obersovszky büntetését életfogytiglanra, Gáliét 15 évre enyhítették, Eörsi István nyolc, Fekete Sándor kilenc év börtönbüntetést kapott. Közülük a legkésőbb, 1963 márciusában Obersovszky szabadult.
Déry Tibor nem akarta, hogy kilencvenhárom éves édesanyját sokkolja fiának meghurcolása, ezért a rács mögül küldött leveleit „külföldi filmforgatásokról” címezte, felesége pedig eljátszotta az idős asszony előtt kegyes hazugságokból szőtt szerepét. Az író erről szóló Két asszony című novellája, valamint az 1956-ban született, az ötvenes évek koncepciós pereit idéző novelláinak összefűzéséből született 1970-ben Makk Károly nagysikerű Szerelem című filmje.
Börtönévei alatt Zelk Zoltán is megélte a poklot. Egyedül, támasz nélkül maradt, súlyosan beteg felesége sorsa is aggasztotta. Zelkné Bátori Irén 1957 nyarán meghalt, amiről férjét nem értesítették.
