Hetven évvel ezelőtt, 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest, miután a fővároshoz csatoltak 7, addig önálló várost és 16 nagyközséget.
A Budapest Főváros Levéltár közleménye szerint az intézményben őrzik Preisich Gábor építész Nagy-Budapest határai című előterjesztését. A becsatolandó településekre és a főváros új határának megállapítására vonatkozólag ezt a javaslatot fogadták el 1949. április 5-én, annyi különbséggel, hogy Preisich Békásmegyerből csak Csillaghegyet kívánta becsatolni – írták. Az előterjesztést, amely alapján a főváros a mai határai között létezik, a Levéltárban őrzik.
A környező településeket az Országgyűlés 1949. december 20-án megszavazott 1949. évi 26. törvénye alapján csatolták Budapesthez.
Ekkor lett Budapest része Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Újpest, Békásmegyer, Cinkota, Soroksár, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr vagy Rákospalota.
A főváros területe ezzel több mint kétszeresére, 207-ről 525 négyzetkilométerre nőtt, „Kis-Budapest” 1 millió 058 ezres népességét pedig 531 ezerrel lakossal gyarapította a „második városegyesítés”.
A levéltár közleményében felidézték, hogy a javaslat elkészítésénél több szempontot vettek figyelembe. Olyan településeket csatoltak Budapesthez, amelyeknél a lakosság összetétele, foglalkoztatottsági aránya, várható népesedése nagyjából azonos volt. Fontos szempont volt, hogy Nagy-Budapesten önálló jellegű, saját kulturális élettel rendelkező sejtek, városegységek alakuljanak ki. A korabeli elképzelések a sűrűn beépített belvárost a Városliget, a lóversenytér, a Kerepesi temető, a Népliget által alkotott zöld gyűrűvel választották volna el a kertvárosias külső kerületektől, és nem engedték volna nagy lakótelepek – később megvalósult – telepítését a városhatár közelébe.
„Téves az a napjainkban is újra és újra felmerülő közhiedelem, hogy Nagy-Budapestet Rákosiék megalomániája miatt hozták létre olyan területek becsatolásával, amelyek arra még nem voltak érettek. Preisich Gábor javaslatát két nagy szakmai munka alapozta meg. Nagy-Budapest kialakítására már az 1940-es évek elején készültek tervek a Magyary Zoltán által vezetett Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetben, valamint ezeket az elképzeléseket tartalmazta Nagy-Budapest 1948-ra elkészült, de Rákosiék által akkor elvetett általános rendezési terve is. A probléma nem a városhatár kiterjesztése volt, hanem a belső kerületeket és a becsatolt településeket teljesen uniformizáltan kezelő igazgatási konstrukció és a pártállam által irányított utasításos tervgazdaság intézményi környezete” – áll a közleményben.
Az 1950-es városegyesítés
Az 1949. évi XXVI. törvény (Budapest főváros területének új megállapításáról) alapján 1950. január 1-jével Budapesthez csatoltak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéből 7 megyei várost: Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest, és 16 nagyközséget: Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár.
Nagy-Budapest területéhez csatolták azokat a területeket is, melyek 1945 utáni községi határkiigazításokkal kerültek a városhoz csatolt településekhez: a Csömörtől Rákosszentmihályhoz került Szabadságtelepet, a Nagykovácsitól Pesthidegkúthoz került Adyligetet, a Vecséstől Pestszentlőrinchez került Ferihegyi repülőteret és környékét.
Budapest új területét 22 kerületre osztották az addigi 14 helyett.
