1842. augusztus 24-én rakták le az első jelentős magyarországi folyami híd, a Széchenyi-lánchíd alapkövét József nádor és az ország kulturális, pénzügyi és politikai elitjének jelenlétében.
Széchenyi István, aki 1820 telén egy családi tragédia miatt utazott Bécsbe, ahova a Dunán dúló jégzajlás miatt csak hatalmas kerülővel és egyhetes késéssel jutott el, egyévi jövedelemét ajánlotta fel, ha megvalósul a Budát és Pestet összekötő híd ötlete.
A két városrészt összekötő híd terve korábban már másokban is megfogalmazódott, azonban ez a hatalmas vállalkozás csak összefogással valósulhatott meg. Az állandó híd építésének két lényeges pontja volt. Műszaki – az áradás, jégzajlás problémáinak leküzdése, és az anyagi kérdés – honnan lesz erre pénz?
Az 1842. augusztus 24-én lezajlott ünnepélyt Sina Simon báró megrendelésére Barabás 1864-ben festette meg, korábbi vázlatai alapján. Az ábrázoltak balról jobbra: Szalay László, Dr. Kovács Pál, Tompa Mihály, Petőfi Sándor, Szemere Pál, Pólya József, Czuczor Gergely, Toldy Ferenc, Erdélyi János, Garay János, gróf Nádasdy Lipótné, Érdi János, Székács József, Bohus Jánosné, Fáy András, Nyáry Pál, báró Jósika Miklós, Schodel Rozália, Zsedényi Eduárd, Vörösmarty Mihály, Vásárhelyi Pál, Bajza József, gróf Batthyány Lajosné, gróf Batthyány Emma, Zofall asztalos, gróf Zichy Ödön, gróf Forrayné, Adam Clark, W. T. Clark, Tisdael építésvezető, gróf Károlyi Györgyné, Erzsébet főhercegnő, gróf Széchenyi Istvánné, Mária Dorottya főhercegnő, Károly főherceg, Lederer Ignác, báró Vay Miklós, József nádor, Ürményi Ferenc, báró Sina György, gróf Andrássy György, Kopácsy József, Majláth György, gróf Széchenyi István, gróf Keglevich Gábor, gróf Nádasdy Ferencné, báró Wenckheim Béla, báró Wesselényi Miklós, Mérey Sándor, gróf Batthyány Lajos, gróf Károlyi György, Döbrentei Gábor, Szontagh Gusztáv, Rotschild L. M., Athanaczkovics Platon, gróf Dessewffy Aurél, Schedius Lajos, Ürményi József, Oeffner Ferenc, Wallheim János, báró Jósika Sámuel, báró Sina Simon, Tasner Antal, Kubinyi Ágoston, gróf Dessewffy Emil, gróf Teleki László, gróf Teleki József, gróf Teleki Domokos, Klauzál Gábor, gróf Mikó Imre, báró Eötvös József, Zlinszky János, Deák Ferenc, Simoncsics János, gróf Ráday Gedeon, gróf Csekonicsné, Barabás Miklós, Somssich Pál, Csernovics Péter, Kazinczy Gábor.
Széchenyi a Budát és Pestet összekötő híd hosszú távú gazdasági és társadalmi hasznának jelentőségét felismerve szorgalmazta a híd megépítését, de
a terv és a megvalósulás között csaknem két évtized telt el.
A legfőbb támogató Széchenyi mellett a magyar nemesség egy műveltebb rétege lett, mely ekkor kezdett ráébredni a változás, fejlődés szükségességére.
Természetesen ahogy lenni szokott, ellenzői is akadtak az ötletnek, volt, aki attól tartott, hogy a víz elsodorja a hidat, mások a hídpillérek miatt feltorlódott jégtől, majd az azt követő árvíztől tartottak. A nemesség egy része pedig amiatt zúgolódott, hogy nekik szintén vámköteles lesz az átkelés.
A tervezésre William Tierney Clarkot kérték fel, az építésvezető Adam Clark volt. Több terv is készült, végezetül a Gresham-palota (azelőtt Nákó-ház) vonalában húzódó, mintegy 380 méter hosszú változatot fogadták el. A helyválasztás azonban nem volt túl szerencsés, mert a híd a budai oldalon a Várhegynél végződött, emiatt vált szükségessé az alagút megépítése néhány évvel később.
Az építkezés 1840-ben kezdődött el, majd 2 évvel később került sor az ünnepélyes alapkőletételre. Az ünnepségen József nádor mellett Habsburg Károly, az országbíró, az esztergomi érsek, a főtárnok, Széchenyi István, valamint a tervező és az építésvezető is jelen voltak, emellett hatalmas tömeg figyelte, amint az üregbe helyezték a 130 mázsás kőtömböt, amibe egy tokban a híd története, értékes pénzérmék és vezető személyiségek aláírása került be.
Számos anekdota fűződik a hídhoz. Legismertebb az, hogy a hídfőket díszítő oroszlánoknak nincs nyelvük, s ezért annyit csúfolták a szobrászt, hogy az a Dunába ugrott. Valójában még az 1870-es években is élt, és ezt üzente a gúnyolóinak: „Úgy legyen nyelve a te feleségednek, mint az én oroszlánjaimnak, akkor jaj neked!” Az oroszlánoknak valójában van nyelvük, csak alulról, a járda szintjéről nem látszik.
A híd hat évig tartó kemény munka után 1848-ben készült el, azonban a hivatalos átadásra 1849-ben került sor.
Az éppen levert forradalom és szabadságharc fényében nem volt ünnepi hangulat,
a hidat Haynau adta át, nem szólt a zene, nem voltak beszédek, nem helyeztek el emléktáblát. Sem Széchenyi, sem a tervező, sem az építésvezető nem voltak jelen, csak a felsorakozott katonaság és néhány nézelődő lézengett.
1899-ben, 50 évvel a hivatalos átadó után a Széchenyi lánchíd név felvételéről döntöttek az illetékesek. Sajnálatos módon az ötlet megálmodója úgy halt meg, hogy betegsége miatt már soha nem tudott átsétálni a róla elnevezett hídon.
