195 éve, 1823. december 2-án James Monroe amerikai elnök közzétette az Egyesült Államok külpolitikáját meghatározó, úgynevezett Monroe-doktrínát, melynek lényege, hogy „Amerika az amerikaiaké”.
A Monroe-elv az európai „betolakodástól”, befolyástól való félelemből született. Több európai állam tervei, illetve vélt tervei táplálták, köztük a britek kereskedelmi törekvései az Újvilágban, a spanyol birodalom esetleges visszaállítása, a francia beavatkozás lehetősége Latin-Amerikában. A Monroe-elv célja kezdetben az volt, hogy az európai befolyást visszaszorítsa a nyugati féltekén. A doktrína szerint „Amerika az amerikaiaké”, vagyis az Óvilág és az Újvilág rendszerei eltérőek, ezért külön övezetnek kell maradniuk.
A fő pontok a következők:
1. Az USA nem fog beavatkozni az európai hatalmak belügyeibe, sem egymás közti háborúiba.
2. Az USA elismeri az Amerikában létező gyarmatokat, és nem avatkozik be ügyeikbe.
3. A nyugati féltekén további gyarmatosítás nem lehetséges.
4. Az USA elítéli az európai hatalmak azon kísérleteit, amelyek a nyugati félteke államainak elnyomására vagy ellenőrzésére irányulnak, és ezeket a lépéseket ellene irányuló, ellenséges lépésnek tekinti.
A doktrína elsősorban a spanyol területek újragyarmatosítása ellen jött létre. Az angolok is támogatták, mert nekik is érdekükben állt a szabad latin-amerikai kereskedelem. Először Canning brit külügyminiszter javasolta, hogy az USA és Nagy-Britannia közös nyilatkozatot adjon ki a latin-amerikai gyarmatosítás megtiltásáról. Monroe, valamint Jefferson és Madison korábbi elnökök egyetértettek ezzel, John Quincey Adams külügyminiszter viszont helyesebbnek tartotta, ha az USA csak a saját álláspontjáról nyilatkozik. Végül az ő elképzelése győzött.
A Monroe-elv szerinti amerikai külpolitika, a nyugati félteke egyoldalú védelme 1823-ban nem volt megvalósítható, az esetleges támadók ellen szükség volt a brit flottára, mert „az amerikai kontinenseket ezután nem tekintik európai hatalmak által gyarmatosítható területnek”. Az USA nem hivatkozott az elvre, nem is tiltakozott, amikor a britek 1833-ban elfoglalták a Falkland-szigeteket, majd más latin-amerikai területeket. Először 1845-ben Polk elnök figyelmeztette a Monroe-elvre hivatkozva Nagy-Britanniát és Spanyolországot, hogy ne létesítsenek támaszpontokat Oregonban, Kaliforniában és a Yucatán-félszigeten. 1867-ben az USA csapatokat vonultatott fel a Rio Grandénál, hogy a franciákat a mexikói bábcsászárság megszüntetésére kényszerítse, „ezért békénk és biztonságunk szempontjából veszélyesnek tartjuk politikai rendszerüknek erre a félgömbre történő kiterjesztését”.
A Monroe-elvet 1870-től egyre tágabban értelmezték. Theodore Roosevelt elnök 1904-ben kiegészítette az USA beavatkozási jogával az amerikai államok belügyeibe. 1931 óta az USA inkább az Amerikai Államok Szervezetén keresztül érvényesíti külpolitikai elképzeléseit.
