Jeles pártolója volt a művészeteknek és a tudományoknak, támogatta a Sorbonne-t, 1635-ben ő alapította a Francia Akadémiát. Armand-Jean du Plessis de Richelieu francia bíboros, államférfi 430 éve született.
Armand-Jean du Plessis de Richelieu (közismert nevén: Richelieu bíboros vagy a „Vörös Eminenciás”) Poitouból, egy kisnemesi famíliából származott, 1585. szeptember 9-én született. Apja marsalli rangot kapott III. Henrik (uralkodott 1574-1589) szolgálatában, és megszerezte családjának Lucon püspökségének jövedelmeit. Halála után a család súlyos anyagi helyzetbe került. A luconi püspöki birtok megőrzése érdekében a család papnak taníttatta a hadi dicsőségről ábrándozó fiút.
Huszonkét éves volt, amikor pappá szentelték, ekkor már márki volt, kiváló szónok és ragyogó hitvitázó. Első francia főpapként ő hajtotta végre a katolikus egyház megújulását jelentő tridenti zsinat (1545-1563) reformjait, s elsőként írt francia nyelven teológiát. 1614-ben a rendi országgyűlés tagja lett, itt figyelt fel rá Medici Mária királyné, aki megtette a gyerekkirály XIII. Lajos felesége, Ausztriai Anna lelkészének. Richelieu befolyása egyre nőtt, 1616-ban az özvegy királyné kegyencének, Concino Concininek köszönhetően rábízták a külügyek irányítását.
„Hogy mi az árulás, azt a tett dátuma dönti el.”
Concini hatalmának elvesztése, majd életének kioltása után ő is kegyvesztetté vált, a király Avignonba száműzte, de ügyes intrikákkal visszakerült az udvarba, sőt 1622-ben bíboros, majd a Királyi Tanács feje lett, 1628-tól pedig főminiszterként irányította az állam ügyeit.
A bíboros két célja a korlátlan királyi hatalom és az európai francia egyeduralom biztosítása volt. Az első érdekében leszámolt az Anglia szövetségét kereső hugenottákkal, a főnemesek felkeléseit leverte, vezetőiket kivégeztette, váraikat leromboltatta. Külpolitikája a spanyol és német Habsburgok hatalmának gyengítésére irányult. A harmincéves háború idején rábírta a protestáns Gusztáv Adolf svéd királyt a katolikus Habsburgok megtámadására, majd 1635-ben Franciaország is hadba lépett, szövetségben a protestáns német államokkal. Számos összeesküvést szőttek ellene, sikertelenül. Még a harmincéves háború alatt, 1642. december 4-én halt meg Párizsban.
Jeles pártolója volt a művészeteknek és a tudományoknak, támogatta a Sorbonne-t, 1635-ben ő alapította a Francia Akadémiát, párizsi palotáját (Palais Royal) a királyra hagyományozta. Támogatásával jöttek létre a későbbi francia gyarmatbirodalom alapjául szolgáló katolikus missziók, holland hajók vásárlásával megerősítette a francia haditengerészetet. Igyekezett merkantilista gazdaságpolitikát folytatni, de a háborúkhoz rengeteg pénzre volt szüksége, és az adóprés tekerése több parasztfelkelést váltott ki.
A sírban sem lelt nyugalmat
A sírban sem lelt nyugalmat: 1793-ban, a francia forradalom idején bebalzsamozott holttestét a párizsi nép „rögtönítélő bíróság” elé állította, lefejezték, tetemét a Szajnába vetették. A tömegbe hajított fejet sokáig szerzetesek rejtegették, majd befalazták a Sorbonne templomának egyik oszlopába.
Alexandre Dumas regényei nyomán egy ellenszenves, gátlástalan intrikus képe rajzolódik ki, de ez csak az érem egyik oldala. Tény és való, hogy sohasem riadt vissza az önkénytől, kíméletlenül leszámolt politikai ellenfeleivel, és bíboros létére habozás nélkül szövetkezett protestáns hatalmakkal, ha az ország politikai érdeke úgy kívánta.
Ugyanakkor ő tette hazáját európai nagyhatalommá, megvetette a francia gyarmatbirodalom alapjait, bőkezűen pártfogolta a művészeteket. A modern nemzetállam és központi hatalom megteremtése mellett a modern titkosszolgálatok alapítójának is őt tekintik, és ő volt az első mai értelemben vett miniszterelnök is. Megítélésén máig vitatkoznak a történészek, egy részük a monarchia hazafias támogatóját látja benne, mások csak a hataloméhes cinikust. Hazájában mindenesetre egyöntetű elismerés övezi emlékét, hajóosztályt neveztek el róla, eredetileg az ő nevét viselte volna az első francia atommeghajtású anyahajó is, amely végül Charles de Gaulle nevét kapta.
