„A népnek és a bujdosóknak siralmas panasza zúgott a fülemben.” II. Rákóczi Ferenc főnemes, erdélyi és magyarországi fejedelem, a Rákóczi-szabadságharc vezetője 280 éve halt meg rodostói száműzetésében.
„Rákóczi herceg magas, jó alakú, fenséges tartású, szép arcú. Bár sötétségben neveltették, azt mondhatom, hogy sok dolgot tud, és azokat jól tudja: hat nyelven beszél és ír: magyarul, latinul, franciául, olaszul, németül és lengyelül. Erényes, dolgos, barátságos, nemes lelkű, jótékony fejedelem.” (Jean-Baptiste Lebourg des Alleurs márki)
Kétszáznyolcvan éve, 1735. április 8-án halt meg rodostói száműzetésében II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország fejedelme, a Rákóczi-szabadságharc vezetője. 1676. március 27-én született a Zemplén megyei Borsi várában, apja I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem, anyja Zrínyi Ilona volt. Alig volt három és fél hónapos, amikor apját elvesztette, hétévesen ott volt mostohaapjával, Thököly Imrével Bécs török ostrománál, majd három évig élt anyjával az ostromlott munkácsi várban. 1688-tól jezsuiták nevelték Habsburg-hű szellemben, a prágai egyetemen tanult, magyarul csaknem elfelejtett. Zrínyi Ilona 1692 január 20-án hagyta el Bécset, május 13-án Magyarországot. Sohasem látta többé hazáját, fiát és lányát. „Távozását sokáig titkolták Prágában tanuló fia előtt, a ki egyébiránt őszintén megvallja, hogy akkor sem igen búsúlt a dolgon, a mikor megtudta; mert, idegen erkölcsökhöz szokva, nem fogta fel, minő állapotra jutott” – írja dr. Márki Sándor II. Rákóczi Ferencz c. kötetében, Zrínyi Ilona önéletrajzára hivatkozva.
„Zavarba jövök, és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül.” II. Rákóczi Ferenc: Vallomások (Confessio peccatoris, 1719)
A XVII. század végére a magyar társadalom szinte minden rétege szembe került a bécsi udvar politikájával, s készen állt a leendő katonai erő is a kurucok révén. A felkelés sikerét, illetve annak tartósságát a parasztságnak és a birtokosságnak az egymásra találása biztosította. Az összefogás megvalósítására II. Rákóczi Ferenc vállalkozott.
1694-ben az udvar engedélye nélkül elvette Sarolta Amália hessen-rheinfelsi hercegnőt. Rákóczi utóbb őszintén írt arról, hogy „a házasság szentségéről alig volt fogalma. Lelkesedett felesége szépségén, de házasságra mégis inkább politikai okokból, mint szerelemből lépett.” A fiatal pár még ugyanez év decemberében Magyarországon telepedett le, ahol Rákóczi már 1694. május 25. óta Sáros vármegye örökös főispáni tisztségét viselte. Az 1697-es hegyaljai felkelés kegyetlen leverése után szervezkedni kezdett, de elárulták, s 1701-ben letartóztatták. Felesége Rákóczi Julianna segítségével azonban lefizette a Rákóczi őrzésével megbízott Gottfried Lehmann kapitányt, és sikeresen megszöktette férjét a bécsújhelyi börtönből. Rákóczi Lengyelországba menekült; ezalatt a bécsi udvar Sarolta Amáliát kolostorba záratta, és elszakította két fiától. A lengyelországi Brezan várában keresték fel a tiszaháti felkelők, akiknek kérésére 1703-ban hazatért.
1703. május 12-én kibocsátotta híres kiáltványát, a brezáni pátenset, melyben a Habsburgok ellen hív. II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványában harcba szólította Magyarország “nemes és nemtelen” lakóit, szabadságharcot hirdetve a Habsburgok uralmának lerázására, az ország függetlenségének kivívására. Kiáltványa felszabadítást ígért a fegyvert fogó jobbágyoknak, s mindenkit harcba hívott az osztrák elnyomás ellen. 1703 végére a jobbágyhadak elfoglalták a Tiszántúlt, s miután a nemesség nagy része is csatlakozott hozzájuk, 1704-re az ország nagy része kezükre került.
RÁKÓCZI-NÓTA
(részlet)
Jaj, Rákóczi, Bercsényi
Magyarok híres vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Vitéz vezéri,
Nemzetünknek hírszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai?
Az ellenség mindenfelől
Őket emíszti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti.
Közinkbe sem ereszti.
Jaj, hát szegény nemzetünket
Miképp mellyeszti!
Rákóczit 1704 júliusában a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választotta, majd 1705 szeptemberében a szécsényi országgyűlés a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé tette, 1707-ben az ónodi országgyűlés megfosztotta a tróntól a Habsburgokat. A kitűnő szervező Rákóczi központosított államot akart létrehozni és merkantilista gazdaságpolitikát folytatott. A katonáskodó jobbágyok felszabadítása miatt azonban szembekerült a nemességgel, s nem tudta egyszerre mindkét osztály érdekeit képviselni. Külpolitikája szövetségesek keresésére irányult, így kereste XIV. Lajos francia király és I. Péter orosz cár segítségét, de 1704-ben és 1706-ban sikertelen béketárgyalásokat folytatott a bécsi udvarral is.
A több, mint hét évig tartó háború kimerítette az országot, a harcokat már nem tudta finanszírozni, a kincstár jövedelmei elapadtak, s a közteherviselés nem pótolta azokat. A belső társadalmi feszültségek kiéleződése, a gazdasági helyzet romlása, a pestisjárvány és a császáriak katonai fölénye miatt a küzdelem egyre reménytelenebbé vált, a kurucok 1708-ban Trencsénnél, 1710-ben Romhánynál szenvedtek nagy vereséget. 1711 februárjában Rákóczi Lengyelországba ment orosz katonai segítség reményében. Távollétében a rendek által támogatott Károlyi Sándor fővezér és az udvart képviselő Pálffy János 1711. április 30-án békét kötött, amely a hűségeskü letétele után garantálta a rendi alkotmány és a vallásszabadság helyreállítását. A bécsi udvar amnesztiát hirdetett és garantálta az ország önállóságának és rendi jogainak tiszteletben tartását, cserébe viszont hűségnyilatkozatot kívánt.
Rákóczi nem fogadta el a szatmári békét, már nem tért vissza Magyarországra. Károlyit árulónk tartotta, az amnesztiát a hűségnyilatkozat miatt nem fogadta el, birtokait hagyta elveszni és önkéntes száműzetésbe vonult. Franciaországban próbált a magyar ügy érdekében cselekedni, de kudarcot vallott, itthon fej- és jószágvesztésre ítélték.
„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel… Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott.” (Mikes Kelemen: 112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735. A levélben II. Rákóczi Ferenc haláláról van szó.)
1717-ben Törökországban telepedett le, 1718-tól 1735. április 8-án bekövetkezett haláláig Rodostóban (ma Tekirdag) élt. Az isztambuli Szt. Benedek kápolnában temették el, szívét és kéziratait a franciaországi Grosbois-ba küldték. Hamvait 1906-ban hazahozták s a kassai székesegyházban, temették el, alakja a nép ajkán legendássá vált. A visszaemlékezések alapján barátai, harcostársai őszintén tisztelték és szerették. Három évvel Rákóczi Ferenc halála után tette Mikes Kelemen e megható vallomást: – „énnekem soha semmi egyéb okom nem volt hazámat elhagyni, hanem hogy igen szerettem az öreg fejedelmet”.
Három gyermeke született, de csak ketten maradtak életben: Rákóczi Lipót, Rákóczi József (Bécs, 1700. augusztus 17. – Cernavodă, 1738. november 10.), Rákóczi György (Bécs, 1701. augusztus 8. – Saint Denis, Franciaország, 1756. június 22.), Jóval harmadik fia megszületése után feleségétől már elszakadva Sarolta Amália hercegnő életet adott egy leánygyermeknek is, aki törvénytelen származása ellenére szintén a Rákóczi családnevet viselte. Rákóczi Györg halálával kihalt a Rákóczi-család fejedelmi ágának férfiága.
Rodostói száműzetésének helyszínén a Rákóczi Múzeumban az év elejétől a legújabb történettudományi kutatásokra támaszkodó, látványában korszerűsített, a multimédia eszközeit is felhasználó kiállítás várja a látogatókat.
