310 éve, 1703. május 12-én II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványában harcba szólította Magyarország „nemes és nemtelen” lakóit, szabadságharcot hirdetve a Habsburgok uralmának lerázására, az ország függetlenségének kivívására.
Az 1699-es karlócai béke eredményeként az Oszmán Birodalom végleg visszaszorult a Duna medencéjéből, ám a török uralmat a Habsburg-fennhatóság váltotta fel. A magyar nemesség sérelmezte a rendi jogok elsorvasztását, miközben a földesúri elnyomás, a háborús terhek és csapások miatt a lakosság is tűrőképességének határára érkezett. Az elégedetlenség több ízben fegyveres mozgolódásokban öltött testet, a nemesi szervezkedés élére pedig II. Rákóczi Ferenc állt.
Miután az összeesküvés terve kiderült, Rákóczi 1701-ben Lengyelországba volt kénytelen menekülni, s a magyar határhoz közeli Brezan várában talált menedéket. Itt keresték fel 1703 elején a tiszaháti felkelők követei, élükön Esze Tamással, akik megkérték: álljon az elkeseredett parasztság élére. Ezt elfogadva Rákóczi mindazoknak a jobbágyoknak, akik mellette fegyvert fognak, szabadságot ígért, s brezáni kiáltványában harcba hívta az egész országot az idegen elnyomás ellen. A dokumentum szerint a harc célja, hogy „a törvénytelen és szenvedhetetlen iga alól” felszabadítsák az országot. Brezánban Rákóczi Esze Tamást kinevezte ezereskapitánnyá és megbízta sereggyűjtéssel. E célból „Cum Deo pro patria et libertate” feliratú piros selyem zászlókat adott át neki.
1703 júniusában maga Rákóczi is magyar földre lépett, ahol Esze Tamás felfegyverzett jobbágyok élén fogadta, s ezzel megkezdődött a szabadságharc.
1703 őszére megindult a köznemesség tömeges csatlakozása is, majd 1704-re szinte az egész ország a kurucok birtokába került. 1704. július 8-án a gyulafehérvári országgyűlés II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé, 1705. szeptember 12-én pedig a szécsényi országgyűlés Magyarország vezérlő fejedelmévé választotta.
A szabadságharc menetét kedvezően befolyásolta, hogy az európai nagyhatalmakat – köztük a Habsburgokat is – lekötötte a spanyol örökösödési háború, ugyanakkor Rákócziéknak nem sikerült szövetségeseket szerezni: a harcot anyagilag támogatta ugyan XIV. Lajos francia király, de szövetségre nem volt hajlandó, Nagy Péter Oroszországa ezt megtette, viszont az oroszokat a svédek elleni háború kötötte le. A külpolitikai elszigeteltség mellett a Béccsel kezdeményezett béketárgyalások sem vezettek eredményre.
1707-ben az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását és a szabadságharc folytatása mellett döntött, azonban az 1708. augusztusi vesztett trencséni csata után a szabadságharc egyre nehezebb helyzetbe került. Rákóczi 1711 elején – az orosz segítség megnyerése céljából – elhagyta az országot, távollétében és hozzájárulása nélkül a kuruc hadak főparancsnoka, báró Károlyi Sándor 1711. április 30-án megkötötte a szabadságharc végét jelentő szatmári békét. Május 1-jén a majtényi síkon a kuruc sereg letette a fegyvert.
Később így foglalta össze a szabadságharc bukásának okait:
„Bárki itélend a magyar ügyekről, a háboru szerencsés kezdetét az ellenség fölötte nagy óvatosságának tulajdoníthatja, és annak, hogy az erősségek és helyőrségek nagyon rosszul valának ellátva és még rosszabbul védelmezve. A háboru szerencsétlen végének okául pedig a nemzet tapasztalatlanságát s tudatlanságát, a fegyver és pénz hiányát – amelyek a hadakozás idegei, – a pestist és a francia udvar által nyujtott segedelem csekélységét tulajdonítandja”.
