„Hagyjatok elmenni, hagyjatok a mennybe menni.” Caracciolo Szent Ferenc itáliai katolikus áldozópap, rendalapító, az olasz szakácsok védőszentje 410 éve, 1608. június 4-én hunyt el.
Caracciolo Szent Ferenc Ascanio Pisquizio néven született a Chieti melletti Villa Santa Mariában 1563. október 13-án. Huszonkét éves volt, amikor súlyos bőrbetegség támadta meg – egyes források elefántkórról, mások lepráról írnak -, melyből 1585-ban csodálatos módon felgyógyult. Ezután fogadalmat tett, hogy pap lesz. Nápolyban kezdett teológiát tanulni, ahol 1587-ben pappá szentelték.
Később csatlakozott a Bianchi della Giustizia nevű papi közösséghez, amelynek fő célja a halálraítéltek lelki támogatása volt. Egy hiba következtében (vele azonos nevű testvérének címzett levelet neki kézbesítettek ki) pozitív választ adott egy rend alapítására vonatkozó kérdésére, amely a Trienti Zsinat új elveinek elmélyítésére és elterjesztésére szolgál a katolikus hívők körében. Társaival – Augustino Adorno nápolyi neme, Fabrizio Caracciolo, a nápolyi Santa Maria Maggiore templom apátja – megalapította a caracciolinók rendjét, amely betegekkel és rabokkal foglalkozott, majd 1589-ben Spanyolországba utazott, hogy ott is közösségeket alapítson. 1590-ben tért vissza Nápolyba, ahol 1592-ben rendfőnökké választották. Szolgálatát 1607-ig látta el.
Fő műve, a Le sette stazioni sopra la Passione di N. S. Gesú Christo (A mi Urunk szenvedésének hét stációja) Rómában jelent meg 1610-ben.
Agnonéban halt meg 1608. június 4-én, ez a nap lett ünnepe. XIV. Kelemen pápa 1769-ben boldoggá, VII. Piusz pápa 1807-ben szentté avatta. Az olasz szakácsok őt tartják védőszentjüknek.
