Korabeli filmek nagyvilági hősei jelennek meg lelki szemeink előtt, amint gyönyörű, nyitott sportkocsiban a bőrkabátos, pilótasapkás sofőr mellett ülve lobog a sáljuk a szélben. Ettore Bugatti művésznek tanult, de végül az autógyártás művésze lett.
Faipari művésznek szánták, őt inkább a bicikliépítés érdekelte, majd átváltott négy kerékre, és sportautókkal vette körül magát, Ettore Bugatti nemcsak egy legendás márkát alkotott meg, az autóipar is szegényebbé vált volna nélküle, hiszen úttörő megoldásokat vezetett be.
A Bugatti név még a mai autóválaszték közepette is egyenlő a luxussal, hogyne lett volna az hajdanán. Korabeli filmek nagyvilági hősei jelennek meg lelki szemeink előtt, amint gyönyörű, nyitott sportkocsiban a bőrkabátos, pilótasapkás sofőr mellett ülve lobog a sáljuk a szélben. A legendás olasz sportautó, bár műszaki erényei is mindig kimagaslóak volta, kedveltségét elsősorban annak köszönheti a mai napig, hogy egyfajta életérzést kifejező műtárggyá nemesedett. Nem véletlen: az autógyárat megalapító Ettore Bugatti a művészetek világából csöppent a járműgyártásba.
A legendás francia autómárka olasz megalapítója, Ettore Arco Isidoro Bugatti 1947. augusztus 21-én halt meg Párizsban. Az 1881. szeptember 15-én Milánóban született fiatalembert intarziakészítő és bútortervező apja is művésznek szánta, képzőművészetet tanult, de kamaszkorában kitört rajta a sebesség iránti vonzalom. A gépek érdekelték, így elszegődött inasnak egy kerékpárgyártó céghez. Tizennégy évesen már triciklit motorizált, sőt szerkezetével országúti versenyeken vett részt. Bugatti megérezte, hogy az új század jelképe az autó lesz, így autodidakta módon képezte magát. Hallatlan műszaki érzékével tizenhét évesen már saját készítésű, motorral hajtott háromkerekű járművén versenyzett.
„Semmi sem lehet túl szép, semmi sem lehet túl jó”
Első négykerekű szerkezetét 1898-ban építette meg, és attól kezdve megállás nélkül ontota újabb és újabb terveit, eleinte más üzemek megrendelésére. A négyhengeres, négysebességes, háromliteres, lánchajtású autó 1901-ben Milánóban egy nemzetközi kiállításon elnyerte a város nagydíját. A nyertes kocsi gyártási jogait a lotharingiai de Dietrich báró vásárolta meg, alkotóját pedig niederbronni gyárába hívta konstruktőrnek. Bugatti 1904-ben a strasbourgi Mathis Cie. autógyárba igazolt át, amely szintén megvette licencét. Az ennek alapján gyártott Hermes gépkocsik az 1906-os milánói nemzetközi kiállításon aranyérmet nyertek. 1910-ben a Szentpéterváron rendezett autókiállításon már egy Deutz-kocsival érdemelte ki az aranyérmet, 1907-től ugyanis a kölni Deutz gyár főmérnöke volt.
A kapott licencdíjakból, megtakarított pénzéből saját vállalkozásba kezdett: az elzászi (akkor német fennhatóságú) Molsheimben egy volt festőüzemet alakított át és hozzálátott az autóépítéshez. Gyárát 1909-ben alapította meg Strassbourg mellett, és egy évre rá a Párizsi Szalon végképp meghozta a hírnevet. Typ 13 modelljével lenyűgözte az autók szerelmeseit. 1910-ben 10, a következő évben 65 kétüléses Bugatti készült, a márka 1,4 literes kocsija 1911-ben elnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyen kategóriája nagydíját.
1912-ben a Peugeot gyár megbízásából tervezte a „Bébé-t” kora egyik legsikeresebb kiskocsiját, sőt villamos meghajtású autót is készített, de ennek sorozatgyártására nem gondolt. Az első világháború kényszerszünete után csak 1924-ben jelent meg új típussal, a 35-tel, mely igazi versenyautó volt. Ezzel és utódaival a harmincas évek végéig sikert sikerre halmozott, a híres Le Mans-i viadalról kétszer is elhozták a babérkoszorút versenyzői.
Hogy Bugatti nem csak kiváló és szép sportautókat tudott építeni, arra bizonyság a húszas évek végén készített La Royale, avagy Arany Bugatti. Az aprólékos gonddal készült, finom vonalvezetésű, hat méter hosszú luxuskocsiból mindössze hét készült, az egyiknek nemrég egy árverésen csaknem hárommilliárd forintnak megfelelő összeg volt a kikiáltási ára.
Bugatti soha nem hagyta abba a fejlesztést, „semmi sem lehet túl szép, semmi sem lehet túl jó”, mondogatta. Sportautói sorban brillíroztak a nemzetközi versenyeken. Ettore Bugatti 1947. évi halálával azonban a márka is elszenderedett. Ettore Bugatti fiának, Jeannak a halála is szerepet játszott ebben. A szintén tervező, és az apjával egymást tökéletesen megértő Jean Bugatti egy 57-es típus tesztelése közben halálos balesetet. Ezt a veszteséget, illetve a második világháború pusztításait a vállalat nem tudta kiheverni, az autógyártást leállították. A vállalat pénzügyi nehézségekkel küszködött, utolsó modelljét az 1950-es években mutatta be, majd az 1960-as években repülőgépalkatrészgyártó részlegéért vásárolták fel.
A legendát elég sokára, 1989-ben egy olasz üzletembernek, Romano Artiolinak sikerült újjáélesztenie, aki kihozta az első újkori Bugattit, az EB 110-et. A modell elnevezésével az alapító atya emlékének tisztelgett: az EB nem más, mint Ettore Bugatti monogramja, 110 pedig azt jelentette, hogy Bugatti 110. születésnapjára készült el az új típus. A gazdasági verseny azonban nem kedvezett az olasz cégnek, a vállalkozás elvérzett, és a jellegzetesen olasz Bugattit lenyelte a német Volkswagen.
