130 éve, 1883. május 23-án I. Ferenc József osztrák császár és magyar király szentesítette a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló törvényt.
Magyarországon az első nagyobb állami intézkedés, amely az egész tanügyet szabályozta, az 1777-ben Mária Terézia királynő által kiadott Ratio Educationis volt, amely porosz mintára rendezte a magyar közoktatást.
Az állam által irányított közoktatási igazgatást és egységes felépítésű iskolarendszert létesített, kimondta, hogy hat és tizenkét éves kor között kötelező iskolába járni, s a felekezeti iskolákat állami felügyelet alá helyezte, anyagi hátterét a feloszlatott jezsuita rend vagyona adta. Az oktatás anyanyelven és németül folyt, de osztrák tankönyvek alapján. A felvilágosodás törekvéseinek megfelelően, közhasznú tárgyakat is oktattak és gyakorlatiasabb oktatási módszereket vezetett be. Ugyanakkor rendkívül magas követelményeket állított: a 6-7 éves gyermekek számára a katekizmuson kívül olyan ábécéskönyvek használatát írták elő, amelyben német (azaz gót) és magyar betűk egyaránt voltak, a 4. osztálytól kezdve pedig harmadik nyelvként a latint is tanították. A rendelet legnagyobb érdeme az volt, hogy biztosította a magyar közoktatás önálló fejlődését.
A második Ratio Educationis, amely 1806-ban jelent meg, az első Ratio irányát és tantervét alig, de a szervezetét annyiban változtatja, hogy a gimnáziumi oktatás ideje immár nem hét, hanem nyolc évre terjed.
1844. november 13-án V. Ferdinánd szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá – államnyelvvé – tevő törvényt. Az országgyűlési határozat szerint: „Az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja.”
Az 1848-49-es szabadságharc után, Ferdinánd császár 1849-ben jóváhagyta Leo Thun-Hohenstein gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter, által előterjesztett dokumentumot, a rendelet felállította a nyolcosztályos gimnáziumot, létrehozta a hatosztályos reáliskolát és bevezette a nyolcosztályos gimnáziumokban az érettségit.
A kiegyezés után, 1867-ben, Eötvös József vallás és közoktatási miniszter elhatározta, hogy befejezi a magyar közoktatás polgári átalakítását, amely 1848-ban elkezdődött. Szándéka volt a gimnáziumi oktatást kilenc esztendőre kiterjeszteni és három ízre tagolni: kisgimnáziumra négy évfolyammal, nagygimnáziumra, mely a kisgimnáziumon felül még két évig tart és a liceális kurzusra három évfolyammal. A kis- és nagygimnázium tanterve 1868. életbe is lépett, de a liceális kurzusról szóló törvényjavaslat nem készült el, s az előző is csak három évig maradt érvényben.
1871-ben, Eötvös József halála után Trefort Ágoston lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki az Eötvös által kijelölt úton haladt. Az évekig tartó kísérletezések után végül megszületett a középiskolákról és tanárainak képesítéséről szóló 1883. XXX. törvénycikk, amelyben a reáliskolaügyet országos törvény útján rendezi a gimnáziumi oktatással együtt.
A május 23-án, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által szentesítet törvény az első ilyen témájú jogszabály, amely a középiskolák két alaptípusát – gimnázium és reáliskola – különböztette meg, s előírta a két iskolatípusban kötelezően oktatandó tárgyakat. Kötelezővé tette a magyar nyelv és irodalom tanítását a nemzetiségi iskolákban is. Valamennyi tanári képesítő vizsgát magyar nyelven kellett letenni. A középfokú oktatást egységesen szabályozta, 8 osztályosnak ismerte el a gimnázium mellett a reáliskolát is. A gimnázium elsősorban magas szintű humán és klasszikus képzést nyújtott, elvégzése valamennyi egyetemi és főiskolai karra képesített. A reáliskola a természettudományos ismeretek és a modern nyelvek oktatásával főként az egyetem természettudományi karára, gazdasági-műszaki főiskolákra készített fel. A törvény kimondta a felekezeti középiskolák állami segélyezését, minek következtében ezen iskolák máris az előbbinél jóval magasabb színvonalra emelkedtek. Egységesítette a tanórák számát. Ezen rendelet több mint 40 éven keresztül érvényben maradt.
A polgári fejlődést szolgáló törvény jelentősége, hogy az ország 12 tankerületre osztásával megteremtette az egységes tanügyi igazgatást és felügyeletet.
