Hetvenöt éve, 1945. április 30-án követett el öngyilkosságot a szovjet Vörös Hadsereg által ostromlott Berlinben Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom Führere, aki a holokauszt felelőseként és a második világháború kirobbantójaként sok millió ember halálát okozta.
1889. április 20-án született az ausztriai Braunauban egy vámtisztviselő gyermekeként. A bécsi Művészeti Akadémiára nem vették fel, ezután képeslapok festéséből élt, vagy inkább nyomorgott. Bécsi éveiben került a nagynémet mozgalom hatása alá, amely az összes német egyetlen birodalomban való egyesítését tűzte ki célul, kizárva onnan a nem német elemeket.
Az 1913-tól Münchenben élő Hitler az első világháborúban a német hadsereg önkénteseként a nyugati fronton kétszer sebesült meg, és kétszer kapta meg a Vaskeresztet. Az összeomlás után a hadsereg ügynökeként és propagandistájaként tért vissza Münchenbe, s miután kiderült, hogy könnyen hat az emberekre és remek szónok, fontolgatni kezdte a politikai pályát.
1919 őszén tagja lett a Német Munkáspártnak, amely a következő évben neve elé tette a nemzetiszocialista jelzőt. 1921-ben már a párt vezetője (Führer) volt, s kialakította az NSDAP jelképrendszerét: a barna ing viselését, az ősi jelképnek számító horogkereszt fehér körben vörös zászlóba helyezett változatát, a felemelt jobb karral való Heil Hitler! köszöntést.
A hatalmat először 1923-ban Münchenben az úgynevezett sörpuccsal próbálta megragadni. A bukás után csak öt év börtönre ítélték, amiből 13 hónapot kellett letöltenie, cellájában diktálta le Mein Kampf (Harcom) című könyvét. Ebben kifejtette: a fajilag felsőbbrendű, az egész világ fölötti uralomra hivatott németeket egy birodalomban kell egyesíteni, meg kell teremteni „életterüket”, szét kell zúzni a versailles-i békerendszert. Ennek feltétele a német nép „fajtisztaságának” megóvása a nem árja elemektől, mindenekelőtt a zsidóktól, a népnek pedig a feladat megoldására képes vezérre kell bíznia magát.
Szabadulása után talpra állította pártját, amely az 1928-as választásokon még csak 12 képviselői helyet szerzett, de a nagytőke támogatásával és féktelen demagógiával ezt a nagy gazdasági válság idején, 1930-ban 107-re tornázta fel, az 1932-es választások után pedig az akkor már német állampolgár Hitler a legerősebb parlamenti erő élén állt. 1933. január 30-án elnyerte az áhított kancellári posztot, s a következő években közmunkák beindításával, nagyarányú építkezésekkel, a hadiipar és a hadsereg rohamos fejlesztésével sikerült gazdasági fellendülést és életszínvonal-emelkedést elérnie.
Hitler a Reichstag épületének 1933. február 27-i felgyújtása után korlátozta a szabadságjogokat, a márciusi választások megnyerése után megszavaztatta a felhatalmazási törvényt, amely kiiktatta a parlamentet, őt pedig lényegében diktátori hatalommal ruházta fel. Ennek birtokában az NSDAP-t kivéve valamennyi pártot betiltotta, 1934-ben, a „hosszú kések éjszakáján” megsemmisítette párton belüli ellenzékét. Ettől kezdve az államfői és kormányfői jogokat összevonva Vezér és Kancellár, a hadsereg főparancsnoka lett, s gyorsított ütemű fegyverkezésbe kezdett. Nekilátott a zsidókérdés „megoldásának” is: 1935 szeptemberében elfogadták a faji alapon álló nürnbergi törvényeket, az 1938. november 9-i „kristályéjszaka” már a zsidókkal szembeni közvetlen fizikai leszámolás kezdetét jelezte, a holokauszt hatmillió zsidó életét követelte.
Az 1930-as években sikerült véghezvinnie a Saar-vidék visszacsatolását, a Rajna-vidék katonai megszállását, a Berlin-Róma tengely és az antikomintern-paktum létrehozását Olaszországgal és Japánnal, az Anschluss révén bekebelezte Ausztriát, feldarabolta Csehszlovákiát.
Hitler 1939. szeptember 1-jén Lengyelország megtámadásával kirobbantotta a második világháborút, a kezdeti német katonai sikerek nyomán Európa nagy része német fennhatóság vagy befolyás alá került. 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót is, amellyel 1939 augusztusában megnemtámadási szerződést kötött, de csapatait Moszkva alatt megállították, az 1942 telén vívott sztálingrádi csata pedig fordulatot hozott a háború menetében.
1944 júniusában az angolszász szövetségesek is partra szálltak Normandiában, majd 1945. február végén kijutottak a Rajnához, április elején a nyugati front összeomlott. A keleti fronton a Vörös Hadsereg 1945 januárjában indított offenzívája után már német területen harcolt, az angolszász és a szovjet csapatok április 25-én az Elba folyónál találkoztak.
Hitler utoljára április 20-án, 56. születésnapján hagyta el bunkerét, hogy kitüntesse a Hitlerjugend tagjait, másnapra a szovjetek teljesen körülzárták Berlint. Hitler nem akart tudomást venni a valóságról és parancsot adott a hiányosan felszerelt, kis létszámú Steiner-hadtestnek Berlin felmentésére. Steiner ezt megtagadta, a hír hallatán Hitler április 22-én idegrohamot kapott és megesküdött, hogy a város romjai alá temetkezik. (Ez a jelenet A bukás című film egyik csúcspontja.) A szovjetek április 27-re teljesen elvágták Berlint a külvilágtól.
Hitler április 28-án elvette szeretőjét, Eva Braunt, éjszaka megfogalmazta politikai végrendeletét, amelyben a háborúért a zsidókat tette felelőssé, halálát áldozatnak minősítette és kijelölt utódait, Goebbelst és Dönitz admirálist a harc folytatására kötelezte. Másnap értesült Mussolini megalázó haláláról, és végleg eldöntötte, nem várja meg, hogy elfogják, hanem öngyilkos lesz.
Április 30-án, amikor a harcok már bunkerétől néhány száz méterre folytak, búcsút vett vele maradt munkatársaitól, majd délután fél négy felé főbe lőtte magát, felesége ciánkapszulát vett be. A holttesteket elégették, Hitler maradványait később a szovjetek teljesen megsemmisítették. Berlin védői május 2-án tették le a fegyvert.
