A középkor egyik legtiszteltebb teológusa, Aquinói Szent Tamás megkísérelte a hit és a filozófia összeegyeztetését. A skolasztika virágkorának legnagyobb hatású gondolkodójának ünnepét január 28-án tartják.
Aquinói Szent Tamás a keresztény filozófia és teológia legnagyobb középkori tudósa, „az angyali doktor” (doctor angelicus). Bár sok modern római katolikus teológus nem találja teljesen jóindulatúnak Szent Tamást, a római katolikus egyház mégis a legfontosabb nyugati filozófusnak és teológusnak ismeri el.
Tanai közül legnevezetesebb öt istenérve. Hit és tudás nem ellenséges és ellentétes fogalmak számára. Isten- és emberszemlélete elvileg szembefordította az egészségtelen és túlzó, természetellenes aszkézissel, és ez nagy szó volt a maga korában!
Aquinói Tamás (olaszul: Tommaso d’Aquino) 1225-ben vagy 1226-ban nagy valószínűséggel az Aquino melletti Roccasecca várában született, amelyet abban az időben a Szicíliai Királyság (a mai Lazio, Olaszország) irányított. A nápolyi grófi család sarja európai uralkodóházakkal is távoli rokonságban állt. Apjának nagy reményei voltak fia jövőjében: abban reménykedett, hogy fiából főpap, netán pápa is válhat. Így nem csoda, hogy haragra lobbant, amikor Tamás a kolduló dominikánus rendbe lépett, testvérei azonban elfogták, és mintegy másfél évig a családi várkastély fogjaként őrizték. Tamás nem adta fel terveit, fogsága idején szorgalmasan képezte magát, majd egy domonkos segítségével kiszabadulva Párizsba került, ahol tanult, és maga is tanított.
„Isten létét öt úton bizonyíthatjuk. Az első és nyilvánvalóbb út a változásból nyerhető.(…) Tehát szükségképpen el kell jutnunk olyan első változtathatóhoz, amit semmi sem változtat, és ezt érti mindenki Istenen. A második utat a létesítő ok révén nyerjük. (…) Szükséges tehát feltételeznünk egy első létesítő okot, és mindenki ezt nevezi Istennek. A harmadik utat az esetleges és a szükségszerű révén nyerjük. (…) Tehát léteznie kell lényegénél fogva szükségszerű lénynek, amely szükségszerűségének nem más lény az oka, hanem ő az oka más lények szükségszerűségének. Ezt a lényt nevezi mindenki Istennek. A negyedik utat a világban tapasztalt dolgok fokozataiból nyerjük. (…) Létezik tehát valami, ami valamennyi lény számára a lét, a jó és minden tökéletesség oka, és ezt nevezzük Istennek. Az ötödik utat a dolgok célirányosságából nyerjük. (…) Létezik tehát olyan értelmes lény, aki minden természeti lényt célra irányít, és ezt nevezzük Istennek.” (Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata; Ford.: Tudós-Takács János)
Három év tanulás után mesterével együtt rendi főiskolát létesített. Tudományos fokozatú tanárként kezdte meg tanító tevékenységét Párizsban, majd 1959 és 1269 között Itáliában tanított teológiát. Elismertsége nőttön nőtt, mint diplomata, mint tanár, mint tudós egyre jobb hírnévnek örvendett. Ekkortájt készült munkái közül például A teológia foglalata és A fejedelmek kormányzásáról.1272-ben rendje megbízásából Nápolyba utazott, majd két év múlva a lyoni uniós zsinatra küldték, amikor útközben ledöntötte lábáról a végzetes kór.
1323-ban avatták szentté, 1880-ban megtették minden katolikus tanítótevékenység védőszentjévé.
„Mindazon tökéletességnek, amely megvan az okozatban, meg kell lennie az okban is, vagy ugyanolyan módon, ha az ok univok, mint ahogy az ember embert nemz, vagy magasabb rendű módon, ha az ok ekvivok, mint ahogy a Napban megvan magasabb fokon mindazoknak a hasonmása, amik a Nap ereje által jönnek létre. Nyilvánvaló, hogy az okozat a létesítő ok erejében előzetesen létezik, mégpedig nem tökéletlenebb, hanem tökéletesebb módon, jóllehet a materiális ok potentiájában való előzetes lét tökéletlenebb, mivel a materia mint ilyen tökéletlen, a cselekvő viszont mint ilyen tökéletes.” (Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata I.)
Faludy György Az emberség kategóriái-ban így ír: „Aquinói Szent Tamás, alaposan és pontosan, igazságos és igazságtalan háborúkra osztotta az országok mérkőzéseit, és helyeselte az előbbieket. E teoretikus nézet a valóságban keveset számított. A maga háborúját rendesen mindkét fél igazságosnak mondta, holott többnyire mind a kettőé igazságtalannak bizonyult, a harmincévestől az első világháború.”
Arisztotelész filozófiáját egyeztette a keresztény hitelvekkel, elsősorban a hit és a tudás viszonyát vizsgálta. Ő a római katolikus oktatási intézmények, kollégiumok és akadémiák védőszentje, továbbá az ott tanulóké, a katolikus filozófia és teológia művelőié, a katolikus könyvkiadóké. A művészi ábrázolásokon hatalmas termetű dominikánus szerzetesként jelenik meg, kezében könyvvel, keblén fényes csillag világít.
