Tokió másodszor rendezheti meg a nyári olimpiát. Első alkalommal 1964-ben tartották a japán fővárosban a játékokat, akkor a magyar csapat 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett, ezzel az összesített éremtáblázat hatodik helyén végzett.
A XXXII. nyári olimpiai játékokat 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg Tokióban. Az első olimpiai játékokat a hagyomány szerint i. e. 776-ban rendezték, ettől kezdve a görög városállamok versenyzői négyévente gyűltek össze Olümpiában, hogy összemérjék erejüket. A négyéves ciklus egy görög időszámítási rendszer alapja, az olimpia ideje pedig a városok közti béke időszaka volt. A versenyek alapelvének a kalakogathiát tartották: ép testben ép lélek.
Az olimpiai játékokat kezdetekben egynapos versenyekre találták ki, a sport fejlődésével vált egyre hosszabb ideig tartó a nemzetközi sportesemény.
Az első olimpia egy napig tartott, az egyetlen számban, a kb. 200 méteres stadionfutásban csak férfiak vettek részt. Az olimpia abban a történelmi korban mindvégig a férfiak versenye maradt, nők még a nézők között sem lehettek jelen. Később bevezettek más futószámokat is, a diszkosz- és gerelyvetést, a távolugrást, a birkózást, majd az ökölvívást, a kocsiversenyt és a pankrációt, s a program 5-6 napig tartott. A római hódítás után az olimpiák presztízse csökkent, végül I. Theodosius császár i. u. 393-ban betiltotta az addigra már több mint ezeréves tradíciót megélt játékokat.
Az 1896. évi nyári olimpiai játékoktól (hivatalos nevén az I. nyári olimpiai játékok) a 2020. évi nyári olimpiai játékokig számos változás történt
Az olimpiai eszme felélesztését a reneszánsz óta többen felvetették, 1877-ben Athénban a játékok újbóli megrendezését is megkísérelték, ám az csúfos kudarcba fulladt.
Az újkori olimpiai játékok eszméjét végül a francia Pierre de Coubertin báró vitte sikerre. Coubertin olyan olimpiát tervezett, amelyen minden nemzet részt vehet, s amelyen az angol fair play-t az antik tradícióval ötvözik. Az 1894 nyarára Párizsba összehívott Nemzetközi Atlétikai Kongresszuson 13 ország 49 sportszövetségének képviselői vettek részt, köztük a magyar Kemény Ferenc. A tanácskozásnak két programpontja volt: az olimpiák felújítása és az amatőrkérdés. Ekkor alakult meg Demetriosz Vikelasz görög diplomata vezetésével a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely úgy döntött, hogy az új olimpiákon valamennyi nemzet sportolói részt vehetnek. A görög hagyomány miatt az első versenyt Athénbe, a következőt pedig Coubertin tiszteletére Párizsba tervezték, majd négyévenként más-más ország nagyvárosába kívánták vinni a viadalt. A mozgalom jelszava ez lett: Citius, altius, fortius – azaz: Gyorsabban, magasabbra, erősebben.
Az 1896. április 6-15. közt megrendezett első újkori olimpia sikere láttán a görög kormány, amely kezdetben ellenezte a játékokat, el akarta érni, hogy a rendezési jog végleg Hellászban maradjon, de ezt Coubertin-nek sikerült megakadályoznia. Az egymást követő olimpiai játékokon egyre nőtt a résztvevő országok, sportolók száma, akik egyre több sportágban mérhették össze erejüket.
Az ókori eszme- a háború felfüggesztése a versenyek idejére – idővel a visszájára fordult: éppen az olimpiák szüneteltek a két világháború éveiben. (Az első világháború idején az 1916-os, a második alatt az 1940-es és 1944-es játékok maradtak el. Érdekesség, hogy 1914-ben Budapestnek ítélték a VII., 1920-as játékok rendezési jogát, de a vesztes első világháború miatt nem csak ezt vonták meg, hanem a magyar sportolók sem indulhattak az Antwerpenbe áthelyezett olimpián.) A berlini versenyek 1936-ban a náci propaganda színhelyévé váltak, 1972-ben Münchenben a terrorizmus tört be a sport világába, az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i olimpia pedig a két világhatalom és szövetségeseik bojkottjáról emlékezetes. A mozgalom a nehézségek ellenére mégis fennmaradt, s az emberiség legnagyobb közös vállalkozása lett.
A nemzetközi szövetségeket, a nemzeti olimpiai bizottságokat és az olimpiai játékokat szervező bizottságokat tömörítő olimpiai mozgalom legfelsőbb, nem kormányzati szervezete a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A testület székhelye 1915-ig Párizsban volt, azóta a svájci Lausanne a kiválasztott, a tagokat az arra érdemes szakértők közül választják ki. A 127 tagú nemzetközi testületnek jelenleg két magyar tagja volt: Schmitt Pál – aki 1995-1999 között alelnök is volt – és Aján Tamás.
Aján Tamás a személye körül kialakult bizalmatlan légkör következtében bejelentette visszavonulását, s a közgyűlés az elnökség javaslatára új főtitkárt választott. A tagság választása Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes tőrvívóra, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökére esett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjai közé Schmitt Pál mellé – Aján Tamás helyére – 2016-ban Gyurta Dánielt is beválasztották.
Az olimpiákon elért magyar sportsikerek mellett a zsidóság és a sport történetét, valamint a zsidó származású magyar sportolók számos világraszóló eredményét is bemutatja, amelyeket mostanáig méltatlanul elhallgattak. Kemény Ferenc, az újkori ötkarikás játékok egyik kezdeményezője, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára is zsidóként, a mai Szerbia területén, Nagybecskereken, Kohn Ferenc néven látta meg a napvilágot.
A második világháborúig több mint 40-re tehető a zsidó származású magyar olimpiai bajnok sportolók száma, köztük van az 1896-ban Athénban az első aranyérmet nyerő úszó, Hajós Alfréd (született Guttmann Arnold) is. Hozzátette: a múlt század közepén lezajlott zsidóüldözés következtében közülük sajnos több sikeres sportember élete tragikus véget ért.
A legeredményesebb magyar olimpikonok közül többek között Kabos Endre, Elek Ilona és Petschauer Attila vívók, valamint a legidősebb magyar élő olimpiai bajnok, Keleti (Klein) Ágnes is izraelita származású, utóbbi csak hamis papírokkal tudta megúszni az üldöztetést.
A nemzetközi olimpiai mozgalom 1994-beli centenáriuma után alig egy esztendővel a Magyar Olimpiai Bizottság is ritka jubileumhoz érkezett, 1995. december 19-én ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Az 1881-ben létrejött Magyar Szent Korona Országainak Vöröskeresztes Egylete után ez a második legidősebb hazai társadalmi egyesület, amely a Francia, a Görög, az Amerikai, a Német és az Ausztrál Olimpiai Bizottság után hatodiknak alakult meg.
Egy évvel elhalasztották a tokiói nyári játékokat a koronavírus-járvány miatt. Sok tervezés után a NOB vezetősége úgy döntött, hogy 2021. július 23-augusztus 8. között rendezik meg a tokiói olimpiát. A tokiói olimpiát 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg, de a koronavírus terjedése, a járvány világméretűvé válása miatt az eredeti időpontban nem kerülhet rá sor. Az 1916-os berlini, az 1940-es tokiói és az 1944-es londoni olimpia az első, illetve a második világháború miatt elmaradt.



