Berki Krisztián bebizonyította, hogy érdemes az olimpiai aranyérem címére lólengésben, Hídvégi Vid ugyanezen a szeren most lecsúszott a dobogóról. Gratulálunk Krisztiánnak!
Berki Krisztián 16,066 ponttal végül a 2012-es londoni nyári olimpia férfi lólengés versenyszámának döntőjében aranyérmes gyakorlatot mutatott be a North Greenwich csarnokban.
Ugyanannyit, mint legnagyobb riválisa, a brit Louis Smith, ám mivel a kivitelezését a pontozók szebbnek látták ellenfeléénél, ő lett az első.
Berki a magyar tornasport 15. olimpiai aranyérmét nyerte, s övé az ötödik magyar siker lovon a játékok történetében. Legutóbb Csollány Szilveszter nyert a 2000-es sydneyi olimpián gyűrűn, míg őt megelőzően lovon Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi elnöke tudott győzni, 1988-ban Szöulban.
A kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok, egyértelmű aranyesélyesnek számító Berki Krisztián alaposan ráijesztett a magyar csapatra azzal, hogy komolyat hibázott gyakorlata során, ám a produkciójáért kapott 15,033 pont végül elég volt ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön élete első ötkarikás eseményén. „Próbáltam magam túltenni az egészen, és bíztam a csodában. Szerencsére összejött, hiszen ott vagyok a fináléban – mondta a magyar szövetség tájékoztatása szerint Berki.
Fantasztikus gyakorlat volt Krisztiáné, szerintem élete legjobbja – idézte az 1976-os és az 1980-as játékok aranyérmesét a MATSZ hírlevele. – Mindenképpen megérdemelte az olimpiai aranyat. Köszöntöm az olimpiai bajnokok között. Az az igazság, hogy a nap folyamán nagyon ideges voltam, de bejöttem a csarnokba és megnyugodtam, éreztem, hogy meglesz.”
A mindent eldöntő vasárnapi lólengés bemutatóján Berkinek mindenképpen javítania kellett selejtezős teljesítményéhez képest. A magyar tornász végül csak az ötödik helyen jutott a nyolcfős fináléba, amelyben Hidvégi Vid is érdekelt volt sőt, egy hibátlan gyakorlattal akár ő is dobogóra állhatott volna. Végén a nyolcadik helyet nyerte el a fiatal tornász.
„Hú, öregedtem, de nagyon sokat. Még fel sem fogtam, mi történt. Nagyon-nagyon boldog vagyok, szavakban ki sem tudom fejezni – nyilatkozott Kovács István vezetőedző, Berki trénere. – A gyakorlata teljesen rendben volt, de az utunk ideáig nem volt zökkenőmentes. A válla miatt később kezdtük a felkészülést az olimpiára, kevés időnk maradt. Krisztián néha túlpörgött, úgy kellett visszafognom. A múlt hétvégén a selejtezőre így még nem került csúcsformába, de én úgy számoltam, hogy mostanra jön ki a csúcsforma. Így is lett. Ez az egy hét nagyon, de nagyon hosszúnak tűnt itt kint, elfáradtam. Bevallom őszintén, ezt még Krisztiánnak sem mondtam, de majd leülünk és átbeszéljük, hogy rajtam nagy volt a nyomás az elvárások miatt, engem ez nagyon stresszelt, de már túl vagyunk rajta.”
