Quantcast
Capa és A milicista halála - Cultura.hu
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Capa és A milicista halála című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Aktuális

Capa és A milicista halála

Szerző: / 2012. május 30. szerda / Aktuális, Háttér   

„A tehetség nem elég, magyarnak is kell lenni” – jelentette ki minden idők egyik legismertebb háborús fotójának elkészítője, Robert Capa, aki csak tudta, hiszen Friedmann Endre Ernőként Budapesten látta meg a napvilágot 1913-ban.

Robert Capa szülei elegáns divatszalont vittek, ami az ifjú Endrének igencsak hasznára volt, amikor Kassák Lajos révén kapcsolatba került az illegális kommunistákkal, és egy Horthy-ellenes tüntetés után éjjel csendőrök jöttek érte. Ha ugyanis a börtönigazgató felesége nem lett volna a divatszalon kuncsaftja, lecsukták volna. Így viszont megegyezés született: kiengedik a fiút, hogy leérettségizzen, de utána rögtön el kell hagynia az országot. (Arról nem szól a fáma, micsoda ruhakölteményekkel fizetett a család a derék börtönigazgatónénak.)

A tizenhét éves fiú Berlinbe került, ahol fényképésztanonc lett, ám a hitleri Németországot el kellett hagynia, Párizsba ment. Írói ambíciói is voltak, de mondandója közvetítéséhez jobb eszközt talált: a fényképezőgépet. Rövidesen világhírű lett, de ehhez előbb ki kellett találni Robert Capát.

1934-ben a nácik elől Németországból emigrált zsidó származású Gerta Pohorylle képügynökként dolgozott Párizsban, de szeretett volna maga is fotózni. Endre felajánlotta, hogy megtanítja. Egy évvel később már szeretőként és kollégaként dolgoztak együtt. Gerta ösztönösen értett a marketinghez, tudta, hogyan tudná a legjobban sikeressé tenni kedvese és a saját törekvéseit. Közösen kreáltak egy híres, ám rejtőzködő amerikai fotóművészt – pesti becenevéből (Cápa), illetve más teória szerint Frank Capra amerikai filmrendező és Robert Taylor filmsztár nevéből alkották meg -, az ő műveiként vitte el a lány a szinte még kölyök Friedman fényképeit több laphoz, ahol azonnal meg is jelentek.

Robert Capa és Gerta, illetve akkor már Gerda Taro – akit Capa megtanított fotózni – Spanyolországba utazott, hogy a polgárháborúban haditudósítóként a köztársaságot védők mellé álljanak. Társak voltak, minden tekintetben. Intenzív baráti kapcsolatokat ápoltak, Ernest Hemingway-vel és akkor még „csak” riportertársával (1944-ben kötöttek házasságot, miután Hemingway elvált Pauline Pfeiffertől), Martha Gellhorn-nal. Gellhorn kettejükről írta a Míg a halál el nem választ című novelláját, Hemingway pedig Gerdáról mintázta az Akiért a harang szól Mariájának alakját.
1937 júliusában Madrid mellett a zavaros visszavonulásban, amelyet Taro fotózott, véletlenül halálra gázolta egy köztársasági tank. Capa élete végéig nem heverte ki a lány halálát.

A magyar származású fotográfust ekkor már világszerte ismerték A milicista halála című képe révén. Később irigyei azzal vádolták, hogy beállított a felvétel, e bebizonyosodott, hogy valóban Capa szeme előtt kapott halálos lövést a katona. Capa fényképei méltán lettek világhírűek, mert nem kiömlő vér, a holttestek, a szenzáció érdekelte, hanem az, hogy az emberek hogyan élik át a háború elviselhetetlen borzalmait. „Nem mindig könnyű félreállni, elviselni, hogy az ember képtelen bármit is tenni azon kívül, hogy megörökíti az őt körülvevő szenvedést” – írta a spanyol polgárháború végén.

A sors furcsa fintora, hogy „a világ leghíresebb háborús fotósa” egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson, ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak. Ő volt az egyetlen fotós, aki a helyszínen volt, és végig követte az amerikai hadsereg normandiai partraszállását. Ezeket a képeket az asszisztense, az előhívás-szárítás során túlhevítette, így homályosak lettek, a képek így is bejárták a világot.

„Úgy bántak velem, mint egy valódi hőssel. Felajánlották, hogy repülőgéppel visznek Londonba, csak számoljak be a rádióban a tapasztalataimról. Én azonban nem feledkeztem meg az elmúlt éjszakáról, és elhárítottam az ajánlatot. Becsomagoltam filmjeimet a sajtózsákba, ruhát váltottam, és az első induló hajóval visszatértem a hídfőállásra.
Hét nappal később értesítettek, hogy a „Könnyű Vörösről” készült képeimnél jobbat senki nem csinált a partraszállásról. De a sötétkamrában dolgozó technikus izgalmában túl forróra kapcsolta a szárítót, úgyhogy az emulzió a londoni irodavezető szeme láttára olvadt le a filmről. így aztán 106 felvételemből mindössze nyolcat tudtak csak megmenteni. A hőtől életlen fotók alatt közölt szöveg szerint Cápának túlságosan remegett a keze.”

A LIFE „slightly out of focus” („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással jelentette meg őket. Capa viszont nem felejtett,1947-ben megjelent önéletrajzi kötetének címét is így nevezte el mérgében.

A magyarul 2006 októberében megjelent Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból (Park Könyvkiadó) című kötetet ezekkel a szavakkal ajánlotta Robert Capa, alias Friedmann Endre: „A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, de van valami közük az igazsághoz is.”

A háború után a fotóriporter Robert Capa John Steinbeckkel hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, erről képes útinapló is készült: az utat az Steinbeck Egy orosz napló című kötetében foglalta össze és Capa mintegy 70 fényképpel illusztrálva. 1948-ban Magyarországon is fényképezett, a háborús pusztítást és a kommunista befolyás nyomait rögzítette.

Gerda Taro halál után szerelmei ugyan voltak – vonzó férfi volt és nagy nőcsábász -, de egyetlen nőhöz sem tudott kötődni, mikor nem a harcmezőkön fotózott, nagykanállal habzsolta az életet. De még a gyönyörű Ingrid Bergmanhoz sem, noha szerelmük még Hitchcockot is megihlette. (A Hátsó ablak című emlékezetes filmben).

1954-ben Japánba utazott saját ügynöksége, a Magnum fotókiállítás megszervezésére, ezt kihasználva a LIFE magazin felkérte, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában zajló függetlenségi háborúról. Capa tartotta magát az elveihez: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Május 25-én a környéket fotózta, amikor egy taposóaknára lépett, ami felrobbanva azonnal megölte.

 

LaZa