A nagy francia filmes és videós művész, Chris Marker munkásságát nehéz leírni, és gyakorlatilag lehetetlen összefoglalni. Minden irányba terjedő, kísérletező, egyéni munkamódszerek jellemezték a 91 éves korában elhunyt művészt.
Egy nappal 91. születésnapja után, vasárnap elhunyt Chris Marker francia filmrendező – közölte a francia kulturális minisztérium. Marker a kísérleti dokumentumfilmek úttörőjeként lett ismert, sajátos stílusával a II. világháború utáni francia filmművészet egyik legnagyobb alakja volt.
Művei a szubjektivitásról, a halálról, a fényképezésről, a helyi szokásokról és magáról a tudatról szólnak; olyan, akár egy időkapszulába zárt vers a jövőnek… Legfontosabb alkotása, az 1962-ben készült A kilátóterasz (La jetee), amely egy 28 perces posztapokaliptikus látomás, mely különlegessége, hogy szinte csak állóképek összevágásából áll, egyetlen beállítást kivéve, melyben egy nő látható, ahogy kinyitja a szemeit. Többek között ez a film ihlette a 12 majom című Terry Gilliam-alkotást, amelynek Marker egyúttal társszerzője is volt.
Gilles Jacob, a Cannes-i Filmfesztivál elnöke Markert fáradhatatlan filmesként jellemezte, aki még életének nyolcvanas éveiben is aktívan dolgozott.