100 éve született Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere, a nemzet művésze, az 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú, különös látványérzékenységű tagja.
Makk Károly, a magyar filmtörténet egyik megkerülhetetlen alakja, Kossuth-díjas rendező századik születésnapja alkalmából nemcsak egy kivételes alkotóra, hanem egy egész korszakot formáló művészre emlékezünk, akinek filmjei máig érvényes kérdéseket tesznek fel szerelemről, erkölcsről, hatalomról és túlélésről.
A mozi varázsa gyerekkortól
Makk Károly 1925. december 22-én Berettyóújfaluban látta meg a napvilágot, és a film világa már egészen korán körülvette: édesapja mozit üzemeltetett, így a vászon fényei és a vetítőgép zaja természetes közeggé váltak számára. Nem véletlen, hogy pályatársa és barátja, Bacsó Péter később tréfás, de pontos megállapítással jellemezte: „Még az ereiben is celluloid folyik.”
Egy nemzedék meghatározó rendezője
Az 1945 utáni magyar rendezőnemzedék egyik vezéregyéniségeként Makk Károly érzékeny stílusával és humanista látásmódjával tűnt ki. Filmjeiben a személyes sorsok és a történelmi traumák szorosan összefonódnak, miközben hősei mindig hús-vér emberek maradnak, esendőségeikkel és belső vívódásaikkal együtt.
Életművének csúcspontjai közé tartoznak azok az alkotások, amelyek nemzetközi elismerést is hoztak számára. A finom érzelmi árnyalatokkal dolgozó Szerelem vagy a keserédes iróniával átszőtt Macskajáték nemcsak a magyar filmtörténet alapművei, hanem a világ számos filmfesztiválján is visszhangra találtak. Makk filmjei egyszerre voltak mélyen magyarok és egyetemesek.
Díjak, címek, örökség
Makk Károly pályáját rangos elismerések kísérték: Kossuth-díj, a Magyar Mozgókép Mestere cím, a nemzet művésze kitüntetés – mind azt jelzik, hogy alkotói munkássága túlmutatott saját korán. Filmjei ma is tananyagok, vetítések és újraértelmezések tárgyai, hatásuk pedig a fiatal filmes generációkban is tovább él.
Száz évvel születése után Makk Károly nem csupán egy nagy rendező neve a filmtörténeti könyvek lapjain. Ő annak a bizonyítéka, hogy a mozi képes csendesen, mégis rendkívüli erővel beszélni a legfontosabb emberi kérdésekről. Filmjei velünk maradnak – ahogyan az a bizonyos „celluloid” is, amely egész életét áthatotta.
