80 éves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa.
Charlie Watts 1963 óta volt a világ talán leghíresebb rockzenekarának dobosa. Egy londoni kórházban halt meg, családja mellette volt.
Nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones együttes dobosa – jelentette be kedden az angol zenész ügynöke.
Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be szeretett Charlie Wattsunk halálát. Csendesen hunyt el családja körében egy londoni kórházban a nap folyamán – közölte Bernard Doherty. Charlie egy gyöngéd férj, apa és nagyapa volt, valamint a Rolling Stones tagja, nemzedékének egyik legnagyobb dobosa – tette hozzá.
A Rolling Stones augusztus elején jelentette be, hogy Charlie Watts nélkül kezdi őszi turnéját az Egyesült Államokban a dobos egy nem részletezett orvosi kezelése miatt.
Szóvivője akkor arról beszélt, hogy Watts sikeres kezelésen esett át, de az orvosok arra jutottak, hogy pihenésre van szüksége a felépüléshez.
A csöndes, mindig elegáns Wattsot gyakran együtt említették Keith Moonnal, Ginger Bakerrel és más zenészkiválóságokkal, mint a legjobb dobosok egyikét.
A láncdohányos dobosnál 2004-ben torokrákot diagnosztizáltak, ezért rövid kihagyásra kényszerült, de szerencsére teljesen felépült. Azt mondta, addig marad a bandával, amíg Sir Mick és Keith nem dönt a visszavonulás mellett. A Stones öt éve Kubában adott történelminek nevezett koncertet, a kommunista országban, ahol zenéjük a legutóbbi időkig be volt tiltva, félmillió ember gyűlt össze ingyenes fellépésükön. Legutóbb 2017-ben indultak világ körüli turnéra, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók javára rendezett jótékonysági koncerten léptek fel, ugyancsak tavaly nyolc év után jelentkeztek új dallal.
