Bródy Sándor író, publicista születésének 150. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak az irodalmár szülővárosában, Egerben, a nevét viselő könyvtár épületében.
Bródy Sándor 1863. július 23-án született Egerben, és 1924. augusztus 12-én hunyt el Budapesten. Az író, publicista születésének 150. évfordulójának megemlékezésén jelen volt Alexander Bródy, Eger díszpolgára, az író unokája.
„Hol vettem oly fiatal létemre az erélyt ahhoz, hogy ily következetesen ellent álljak az egészséges étvágy csábításainak? Bizony nehezemre esett egy kicsit megtagadni emberi voltam legelementárisabb szükségleteit. De igaznak kell lenni annak, amit némelyek állítanak, hogy a fiataloknak erélyeseknek lenni nem virtus, hanem természetök, miként a fiatal fa kérgének a zöld szín. Azután meg mi szükség van a testi táplálkozásra abban a korban, amikor az ember illúziókkal táplálkozik, bennök fürdik, úszik, lubickol.” (Bródy Sándor: A szerelem élettana)
Habis László polgármester hangsúlyozta, hogy Eger hírnevét nem csupán az 1552-es várvédelem eszménye, vagy a kiváló püspökök és mesteremberek teremtették meg, hanem az olyan kiválóságok is mint Bródy Sándor. Ezért egriként büszke arra, hogy Bródy Sándor büszke volt szülővárosára.
Felidézte, hogy Eger tulajdonképpen Bródynak köszönheti, hogy Gárdonyi Géza egrivé lett és Eger Gárdonyi városává vált. Ugyanis, amikor Gárdonyi elvágyott a fővárosból, barátja, Bródy Sándor javasolta neki, hogy telepedjen le Egerben – mondta el a polgármester.
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 1988 óta viseli Bródy Sándor nevét. A városban utca őrzi az emlékét, illetve a település legnagyobb közparkjában, az Érsekkertben Gárdonyival közös szobra áll az írónak.
„A szépliteratúrában természetes, vér-a-vérből fia a legújabb magyar társadalomnak Bródy Sándor. Igaz szólaltatója, jellegzetes művészlelke. Utána vágtattunk tűzzel, gyönyörűen, naivan Európának. Különösen a nyolcvanas években volt legerősebb a nemzeti intelligencia egy kiválasztott kis részében, mesésen szilárd az az illúzió, hogy mi már a Nyugatnak élünk. Ennek a korszaknak meg kellett hoznia a szépirodalomban is a maga kifejezőjét. Ennek látjuk mi Bródy Sándort.” (Ady Endre: Bródy Sándor tragédiája, 1905)
