Füstös, vidám, bohém pesti kávéházak békebeli hangulatát a mai jazz és pop legjavával ötvöző Budapest Bár visszatér, hogy megdobogtasson minden szívet. Október 4-én a Budapest Bár legkedveltebb slágerei kerülnek színpadra az A38 hajón.
A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Zenészek és énekesek laza szövetségének indult – mára azonban igazi csapattá, produkcióvá nőtte ki magát. A Budapest Bár zenekart eredetileg Farkas Róbert (hegedű, gitár) alapította azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt.
Eddig megjelent lemezeiken régi filmslágereket, kuplékat és táncdalokat dolgoztak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva. Az elmúlt évek során a csapat igazi alkotó közösséggé érett, számos nagy sikerű koncertet és három platinalemezt tudva maga mögött. Nekik köszönhetően több generáció találhat magának kedvére szórakozást: igazi családi program egy-egy Budapest Bár koncert.
A Budapest Bár sűrű ősz elé néz. Szeptember 26-án a Tánc című lemezük koncertszínházi változatát mutatták be a MOM Kulturális Központban és nemsokára jön a Hoppá! színházi változata is. Készül a Tánc DVD is, ezt október közepére tervezik kiadni. A Budapest Bár októberben vidéki körútra is indul, ahol lesz Hoppá! koncert és koncertszínház is.
Budapest Bár koncertet azonban legközelebb Budapesten, az A38 Hajón láthatunk október 4-én, amikor lesz Hoppá! és minden más is. A dalok a zenekar idei lemezéről, de korábban megjelent dallamok is felcsendülnek majd.
Zenekar: Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc
Énekesek: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Rutkai Bori, Németh Juci, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Kiss Tibor, Szücs Krisztián, Keleti András