40 éve halt meg Juan Perón, a populista mintarezsim létrehozója, az Argentin Köztársaság háromszoros elnöke, aki máig élő legenda a dél-amerikai országban, és akinél talán csak felesége, Eva Perón vált kultikusabb személlyé.
Negyven éve, 1974. július 1-jén halt meg Juan Domingo Perón argentin katonatiszt, egykori államfő, a dél-amerikai ország egyik leghíresebb, egyben legellentmondásosabb politikusa, a peronizmus névadója. 1895. október 8-án született Lobosban egy közepesen tehetős családban. Katonai iskolán tanult, s gyorsan haladt előre a katonai ranglétrán. 1930-ban részt vett az akkor elnök, Yrigoyen elleni puccsban, majd több európai országban töltött be katonai attasé pozíciót. A hadsereg fiatal tisztjei páholyt alapítottak, amelyhez a Perón is csatlakozott. Az 1943-as hatalomátvétel után befolyása egyre növekedett, egy év múlva már hadügyminiszter és alelnök volt, s a németországi tapasztalok hatására kialakított demagóg népjóléti programja, béremelési ígéretei révén hamar népszerűvé vált.
A fess katonatiszt élete a vonzó, de nem annyira tehetséges színésznő és rádióbemondó, Eva Maria Duarte megismerése után vett éles fordulatot. 1945 őszén Evita és a szakszervezetek hozták ki a börtönből, az 1946-os választásokon pedig az általa életre hívott korporatív szakszervezet támogatásával Argentína elnöke lett. Perón és Eva a kiszabadítás után összeházasodott.
Perón és felesége, az argentinok szeretett Evitája gyökeresen felforgatta Argentínát. Ideológiájuk, a peronizmus lényege a gazdagok gyűlölete és a szegények szeretete volt, mivel „nem az ember van a gazdagságért, hanem a gazdagság az emberért”. Perón idején az állam feszített ütemű iparosításba fogott, korlátozta a magántőke mozgását, bevezette a nyolcórás munkaidőt, a kötelező munkahelyi biztosítást, sőt még a munkahelyi tisztálkodás lehetőségét is. A külföldi tulajdonú nagyvállalatokat és a szakszervezeteket államosították, a sajtót pedig szigorúan ellenőrizték.
A néptömegek, amelyek életkörülményei jelentősen javultak, fogékonynak bizonyultak Perón populista szólamaira, Evitát pedig bálványozták. Az 1951-es választásokat Perón ismét megnyerte. Az asszony valóságos intézménnyé vált, férjét istenítő beszédeket tartott, megalakította a peronisták női szárnyát, és felkarolta a városi társadalom kisemmizettjeit, az „ing nélküliek” többmilliós rétegét. Ő maga a gazdagoknál is fényűzőbb életet élt: Párizsból kapta drága szőrméit, Cartier-ékszereit és Dior-kosztümjeit. Evita 1952-ben meghalt, és halálától szentként tisztelték.
Perón magánéleti tragédiájával egy időben fulladt ki a konjunktúra is: a magára maradt elnök elhanyagolta a mezőgazdaságot, elutasította a béremeléseket, miközben a nyersanyagárak estek a világpiacon. Az argentin gazdaságot összeroppantották a közérzetjavító intézkedések, 1954-ben félmillió munkás sztrájkolt, s melléjük álltak a nagytőkések és földbirtokosok is. Miután a hadsereg és a katolikus egyház is előállt sérelmeivel, már az egész társadalom Perón ellen fordult. 1955. szeptember 19-én puccsal döntötték meg hatalmát, a bukott elnök Paraguayba menekült, majd Spanyolországba emigrált. Madridi száműzetése alatt hazájában puccsok, katonai és polgári kormányok, gerillamozgalmak, s ezekkel együtt a gazdasági hanyatlás évei követték egymást.
1973-ban azonban a peronisták győztek a választásokon, s Perón majd két évtized után diadalmenetben tért haza, októberben egy különleges szavazáson elnökké választották. Az alelnöki posztra harmadik feleségét, María Estela Martínez egykori bártáncosnőt, népszerű nevén Isabel Perónt állította, akivel még száműzetése idején, 1961-ben házasodott össze.
Perón harmadik államfői periódusát 78 évesen, beteg emberként kezdte, s csak csalódást okozott a jobb élet reményében rá szavazóknak. Hozzákezdett ugyan a katasztrofális helyzetben lévő gazdaság helyrehozatalához, de sikertelenül próbálta meg alkalmazni az Európából ellesett szociáldemokrata elveket; 1974. július 1-jén bekövetkezett halála minden bizonnyal a bukástól mentette meg.
Az elnöki posztot és a kezelhetetlen országot a magát Isabelitának neveztető feleség örökölte, az asszony az államfői tisztséget is átvette, de hiába kísérelt meg Evita nyomdokaiba lépni. A gazdasági hanyatlás, az infláció felgyorsult, kiéleződtek a peronista frakciók közötti ellentétek. A folyamat végére ismét a hadsereg tett pontot: az 1976. március 24-i vértelen puccsal lezárult a peronizmus korszaka. Isabelle Perónt öt évig házi őrizetben tartotta, majd Spanyolországba száműzte. A peronizmus szelleme azonban nem halt meg: Perón halála óta több argentin elnökjelölt is peronista programmal győzött.
A San Vicentében lévő, 40 hektáros birtokot múzeummá alakították, és mauzóleumot emeltek rajta a házaspár számára. Ez lett Juan Perón harmadik nyughelye. Halála után az argentin elnöki rezidencián emeltek sírhelyet számára, de az 1976-os katonai puccs után Jorge Videla tábornok eltávolítatta a holttestet, amely ezután Buenos Aires Chacarita temetőjébe került.
A peronizmus ma is Argentína vezető politikai ereje, noha a politikai vonala nehezen meghatározható. Csak Perón halála után került nyilvánosságra több olyan információ, amely erősen árnyalja a Perón-házaspár legendáját. Így például az, hogy a nácik által összerabolt zsidó vagyon Argentínába kerülésében ők is szerepet játszottak volna, miután a második világháború után a náci háborús bűnösök közül talán a legtöbben éppen Argentínában kaptak menedékjogot. Az ezért kapott pénz pedig állítólag Evita svájci számláját gyarapította.
Fotók: Wikimédia
