Hogy milyen a kézműves sörök fesztiváljának, a középkori falusi vásároknak vagy a ‘nemszeretem’ állatok bemutatójának a hangulata? De ajánljuk még a Václav Havel-estet és néhány jazz koncertet is. Kalap nélkül ki nem menj az utcára! – Programok hétvégére
GÖD
Václav Havel-est
2012. június 2., 19:00
Távozás után – „Odcházeni” címmel Václav Havel és Josef Škvorecký emlékére rendeznek pódiumbeszélgetést Varga Györggyel és G. Kovács Lászlóval. Műveikből való felolvasás és dzsessz-zene színesíti az estét.
A 2011 decemberében elhunyt cseh elnök, világhírű író és pályatársa, Josef Škvorecký emlékére a Violin Alapítvánnyal tartunk megemlékezést, a Cseh Centrum közreműködésével. A programban szerepel pódiumbeszélgetés Varga György műfordítóval G. Kovács László műfordító műsorvezetésével és dokumentumfilm-részleteket és szemelvényeket hallhatunk Havel és Škvorecký műveiből Lakatos Ádám színész, Kovács Gergely eh. előadásában.
Az est jazz zenei hátterét Karosi Júlia (ének), Lachegyi Máté (zongora) szolgáltatja a gödi Nemeskéry-Kiss kúriában. (Göd, Nemeskéry-Kiss u. 33)

BUDAPEST
Főzdefeszt 2012.
2012. június 1-3.
Budapesten, a józsefvárosi Palotanegyedben – a Mikszáth téren és a Szabó Ervin téren – a legjobb magyar kézműves söröké lesz a főszerep, de bajor és brit “folyékony kenyérből” is kortyolhatnak az érdeklődők.
21 magyar kézműves sörfőzde jelenik meg a Főzdefeszten és mutatja be egyre szélesedő kínálatát és a régi receptek új változatát. Újdonság lesz az elmúlt évtized egyetlen brewpubjának (helyben főzött sör) számító miskolci Zip’s Brewhouse bemutatkozása. A dombóvári Kissler fügés sört, a Békésszentandrási Sörfőzde pedig vilmoskörte-ízű nedűt kínál majd a fesztiválbuszból.
A Serforrás főzde a hordóban érleléssel készült Korty söre mellett elhozza almás sörét is. Bemutatkozik a Csobánkai Betyár, a Fóti Kézműves Sörfőzde pedig 8 százalékos Barcagi Duplabak barna sörét kínálja majd. A csepeli Rizmájer többek között kukoricás nedűjével mutatkozik be, a Stari pedig újrafőzi legendás ír vörös sörét.
Az idei év különlegességének számítanak a “gerillasörfőzők”, akik – a nemrég legalizált házi sörfőzésnek köszönhetően – a kézműves sörfőzdéknél főzették nagy mennyiségben söreiket, amelyeket bemutatnak.
Először lesz a Főzdefeszt vendége a budapesti brit nagykövetség; a ritka “real ale”-t mutatja be a közönségének. A “real ale” lényege az, hogy a sör a csapolás helyszínén éri el végső érlelési fokát.
Első alkalommal lesz standjuk a bajoroknak, és a Németország legjobb sörének tartott Schneider Weisse Aventinust mutatják be, a Camba Bavaria pedig a kísérleti komlózású pale ale-jével jelenik meg. A környéken lévő éttermek és pubok sörös menüvel készülnek a fesztiválra, lesz komlós truffel, helyben füstölt pisztráng és sok más finomság is.
A kulturális programok között szerepel a Grabanc, a Fit Fat és a Yellow Spots Marching Band, valamint más utcazenészek, de lehet majd beerbike-ozni is. Bemutatkozik és zenél a június 1-jén induló internetes Sörrádió, a sörös zenék szakértője. A szervezők arra kérik a vendégeket, a standoknál szavazzanak a legjobb sörökre.

BUDAPEST
Edward Perez and Friends
2012. június 2. 21.00
Edward Perez a fiatal New York-i jazz generáció kiemelkedő nagybőgőse. Sokrétű művész, aki egyedi játékát és ebből fakadó sikerét többek közt Limának köszönheti. Az egzotikus perui fővárosban töltött évei alatt ugyanis az afro-latin impressziókat a hagyományos és modern jazz nyelvezetével elegyítve bábeli zűrzavar helyett letisztult, precízen artikulált hangon szólaltatja meg hangszerét. Sokrétűségét bizonyítja, hogy az elmúlt években egyaránt kísérte a legendás jazz énekes Mark Murphy-t, a Grammy-díjra is jelölt Hector Martignont és együtt játszott a 2011-ben BJC-ben fellépő zseni-díjas Miguel Zenonnal, sőt kollégájával, Mark Turnerrel is.Perez – Joshua Redmanhez hasonlóan – zenei karrierje előtt a Harvardon tanult, zenei tanulmányait ezzel párhuzamosan folytatta, ám Boston közelsége megfertőzte az éjszakai klubok atmoszférájával. Az egyetemen matematikából diplomázott, majd akarva akaratlanul végleg elkötelezte magát a jazz mellett.
Az avantgárdtól a bluegrassen át a tradicionális columbiai zenéig önmagát szinte minden stílusban megmérettető Perez jelenleg a kortárs és latin jazz irányzataira fókuszálva New York-i zenekarvezetőként turnézik, így érkezik a Budapest Jazz Clubba is, ahol két hazai társa a bostoni Berklee College of Music-ot szintén megjárt, majd a Monk Institute-ban Herbie Hancock tanítványaként végzett Oláh Tzumo Árpád zongorista, és a fiatal, ám annál tehetségesebb dobos, Csízi László lesz.
Edward Perez – nagybőgő, Oláh Tzumó Árpád – zongora, Csízi László – dob
CSEMPESZKOPÁCS
Középkori vásárnap Csempeszkopácson
2012. június 3.
A középkori falusi vásárok hangulatát elevenítik fel a Vas megyei Csempeszkopácson. A vásári forgataggal egybekötött egész napos programot 2012. június 3-án, Szentháromság vasárnapján rendezik meg a templom körüli Árpád téren.
A középkort idéző első vásárnapot több mint egy évtizeddel ezelőtt, a millennium évében szervezték meg a 300 lelkes faluban. Már a kezdetekkor arra törekedtek, hogy a “lufi- és műanyagjáték-árus, vattacukros” falunap helyett a régi, hagyományos vásárhoz kapcsolódó programokat szervezzenek. A kézművesek – kovács, papírmerítő, kosárfonó, mézes-bábos, gyertyamerítő, fazekas, fafaragó, ötvös – a helyszínen készítik el a mesterműveket, mert nemcsak eladni akarják a portékáikat, hanem azt is meg akarják mutatni, hogyan készül.
A középkori hangulatot idéző, sátras fogadóban elköltött ebéd után jelmezben, fegyverekkel, ágyúval felszerelkezve bevonul a szombathelyi Fekete Sereg. Délután vásári komédiások, hagyományőrző együttesek szórakoztatják a közönséget.
Csempeszkopács XIII. századi román stílusú római katolikus temploma szinte egyidős a jáki templommal, a szakemberek szerint valószínűleg ugyanazok a mesteremberek építették.

BUDAPEST
TerraPlaza Gigantea
2012. június 2-3.
Törpe kajmán, háromszarvú kaméleon, smaragdzöld fapiton, keselyűteknős, orchideák, broméliák. Többek között ezeket a különleges élőlényeket is meg lehet majd csodálni 2012. június 2-3-án a Millenáris B épületében, ahol először rendezik meg a TerraPlaza Giganteát, Magyarország legnagyobb egzotikus állat és növény kiállítását és vásárát
A szervezők célja, hogy megmutassák, a hétköznapi életben ‘nemszeretem’ állatok is éppolyan szépségesek és szeretni valóak, mint a már hétköznapokban elterjedt, szokványosabb házi kedvencek.
A 4700 m 2-es területen több mint 100 kiállító, kereskedő több mint 1000 különböző egzotikus fajt mutat be, amelyek nagy részét meg is lehet vásárolni. A hüllők, halak, ízeltlábúak, broméliák, orchideák között olyan egzotikumok is ki lesznek állítva, mint a Garra Rufa Spa nevű hal, amelynek különlegessége, hogy elhalt emberi hámréteggel is táplálkozik.
A TerraPlaza Gigantea amellett, hogy a magyar terrarisztika és akvarisztika művelőinek kötelező találkozója, fő küldetése, hogy közelebb hozza a természetet a felnövekvő generációhoz és szüleikhez. Célja továbbá az emberek nevelése a felelős állattartásra, ezért számos olyan előadást is meghallgathatnak a látogatók – többek között a közelgő Környezetvédelmi Világnap alkalmából – amelyek az állattartás gyakran elhanyagolt alapjaira, vagy az egzotikus állatok életmódjának különlegességeire hívja fel a figyelmet.
A rendezvény a budapesti Millenáris B Épületében, 2012. június 2-3-án 10-18 óráig látogatható.

BOZSOK
Bozsoki kalapos napok
2012. június 1-3.
A hagyományos Bozsoki kalapos napok és Dalos találkozó. Nóta és dalverseny, túra, kalapkúra, batyus piknik, Kalapos Király választás is várja a vendégeket. A hétvégén Bozsokon a fejfedő viselése kötelező.
Program
2012. június 1. péntek
Dalos Találkozó a Bozsoki Batthyány Ferenc Művelődési Házban
Nóta és dalverseny – egyéni és csoportos kategória
Nótázás harmonikaszóval Harmonikán kísér: Vlasich György
2012. június 2. szombat
10.00 Kalapos túra – Túra a Kalapos-kőhöz KALAPBAN (Túravezető: Nagy Gábor)
13.00-18.00 Kalapkúra túra a bozsoki pincesoron (Sportosoknak: Nordic KortyingJ)
14.00 – 18.00 Gyermekprogramok a Borháznál
17.30 Kalapos király választás gyerekeknek
18.00 A Bozsoki Csúzli Színjátszó kör előadásai
20.00 Batyus piknik tábortűz mellett a kultúrház udvarán – A Bozsoki Hegyközség Egyesület borainak kóstolása
20.30 Kalapos király választás felnőtteknek
2012. június 3. vasárnap
10.00 Kalapos túra – Túra a Kalapos-kőhöz KALAPBAN (Túravezető: Nagy Gábor)
17.00 FOCIMECCS KALAPBAN
KALAP (VAGY FEJFEDŐ) VISELÉSE MINDEN PROGRAMON KÖTELEZŐ!

MISKOLC, Diósgyőri Vár
XVI. Borsodi Fonó
Világzenei nagyszínpad
2012. június 1-3.
A Kárpát-medence népművészetét, autentikus népzenei világát, csodaszép táncait, valamint a népzenei alapokon nyugvó világzene legjobb magyar produkcióit mutatja be eredeti módon összegyúrt formában az idei fesztivál.
Az idén három napos folklórfesztivál programjai között szerepel többek között a népzenei-világzenei kategóriában a Muzsikás együttes, a Ghymes, a Kaláka, a Csík zenekar és a Quimby is. Természetesen fellép Palya Bea szefárd triója, Lovasi András és Ferenczi György is.