Az év legnagyobb, szokásaiban, hagyományaiban leggazdagabb, legszínesebb ünnepe a karácsony, amely a legnépszerűbb keresztény ünnep. Békés ünnepeket kívánnak a Cultura.hu munkatársai.
A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én tartja. Ez a kereszténységnek húsvét mellett teológiailag a második legnagyobb, gyakorlatilag viszont legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
Megünneplésének szokása a pogány mítoszokra épülő keresztény hagyományokból ötvöződött és az öröm, a békesség, a család, az otthon jelképévé vált, melyet minden nép a maga módján, saját történelmi és népi hagyományainak megfelelően ünnepel. Ezek a szokások évszázadról évszázadra változtak s váltak hagyománnyá.
A karácsonyt nemcsak a hívő emberek körében tartják a szeretet ünnepének, a keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet és a családi együttlétet jelképezi. Annak ellenére, hogy a szocialista államvezetés fenyőünnepre változtatta a nevét, a hétköznapi ember számára ugyanazt jelentette, mint azelőtt.
A karácsonyi ünnepkör első időszaka az advent, amely a várakozás, a felkészülés időszaka. A négy adventi vasárnapot is belefoglaló időszakba beletartozik Szent András napja (november 10.), Szent Borbála napja (december 4.), Mikulás – Szent Miklós ünnepe (december 6.), a népi hiedelmekben gazdag Luca napja (december 13.) és Szent Tamás napja (december 21.).
A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysios Exigius apát által kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja. A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a “két karácsony” kifejezés is: a “nagykarácsony” karácsony napja, december 25., a “kiskarácsony” újév napja, január 1.
Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, amely a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt esik január 7-re.) Az akkor népszerű Mithrasz-kultuszban is ezen a napon ünnepelték a Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmét, ez alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténység számára a pogány ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való felváltására.
A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli. A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad, és több mint ötven nyelven üdvözli a világ népeit.
Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A protestáns egyházak karácsonya puritánabb, templomaikat ekkor sem díszítik fel.
A karácsonyfa-állítás a XVII. századtól és német területről terjedt el, a karácsonyi ajándékozás a kezdetektől szokásos. A hagyományos paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás és a vacsora.


