A Mai Piac szaklap hagyományainak megfelelően 2011-ben is elismerte az FMCG-szakma kiemelkedő vállalkozásait, személyiségeit, valamint idén egy posztumusz díjat is átadtak.
Az Arany Tallér díj a napicikkeket gyártó és az ezekkel kerekedő cégek, illetve az itt dolgozó vezetők legrangosabb, 14 éves múltra visszatekintő szakmai elismerése, melyet szokás szerint neves szakemberek zsűriztek.

Tóth Péter lapigazgató a Corinthia Grand Hotel Royalban tartott átadó ünnepségen a díj jelentőségéről szólva elmondta: a tallér a leghosszabb pályafutást megért, legstabilabb pénznem volt, valaha egységes európai fizetőeszközként szolgált, s épp időtállósága, értékteremtő jellege miatt vált e díj jelképévé.
Az elismerést idén olyan cégek, személyek vehették át, akik 2010-ben nemcsak talpon maradtak, hanem meg is újultak, munkahelyeket őriztek meg és teremtettek, illetve vevőik és beszállítóik igényeit egyaránt szem előtt tartották. Az örömteli díjátadót egy megható esemény zárta: az életmű kategóriában Tercsi Krisztina, a G’Roby csoport igazgatója vette át az elismerést a tavaly elhunyt cégalapító, Gárdonyi Róbert nevében.
Az idei díjazottak:
A kereskedelemben nyújtott kimagasló teljesítményért: Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.
Az iparban nyújtott kimagasló teljesítményért food-kategóriában megosztott díj: Bonbonetti Choco Kft., Mirelite Mirsa Zrt.
Az iparban nyújtott kimagasló teljesítményért non-food kategóriában: Forest-Papír Kft.
A személy vagy intézmény szakmai érdemeiért kategóriában: Tóth László – Unió Coop Zrt.
Az év fiatal menedzsere: Noszlopy Zoltán – CBA Kereskedelmi Kft.
Életműdíj: Gárdonyi Róbert – G’Roby Kft. (posztumusz)
A zsűri tagjai voltak:
Agárdi Irma, a Corvinus Egyetem adjunktusa
Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke
Giacomo Pedranzini, a Kométa ’99 Zrt. ügyvezető igazgatója
Juhász Attila, a Laurel stratégiai igazgatója
Miklósi Zoltán, a HVG Kiadó Zrt. értékesítési igazgatója
Németh Viktor, a Biopont Kft. ügyvezető igazgatója
Orbán Ágnes, a Mai Piac főszerkesztője
Ránky Katalin, a L’Oréal külkapcsolati igazgatója
Sánta Sándor, a Bonbonetti Csoport vezérigazgatója
Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere
Tóth Péter, a Mai Piac lapigazgatója
Zab Gábor, a Red Bull Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
(Mai Piac)