Kis nép vagyunk, amely elsősorban szellemiekben hivatott nagyot alkotni – vallotta a 140 éve született gróf Klebelsberg Kuno, akinek oktatás-, tudomány-, sport- és kulturális politikájának alapelve ez volt.
„Gróf Klebelsberg Kuno nem a beszéd, hanem a tett embere volt. Életét, cselekedeteit nem önös egyéni, nem is pártpolitikai szempontok irányították. Egy nagy gondolat hatotta át: munkálkodni, dolgozni akart nemzete és hazája előbbrevitelén, felvirágoztatásán, boldoggátételén.” (Klebelsberg Kuno emlékezete, 1935)
Száznegyven éve, 1875. november 13-án született az Arad megyei Magyarpécskán gróf Klebelsberg Kuno, a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúrpolitikusa. Osztrák katonatiszt apa és dunántúli köznemes származású anya gyermeke volt, középiskolai tanulmányait a ciszterciták székesfehérvári gimnáziumában végezte. Budapesti és berlini egyetemi évek után 1898-ban avatták a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karán a politikai tudományok doktorává. Az egyetem elvégzése után állami szolgálatba lépett: 1898 és 1910 között a miniszterelnökség munkatársa, majd osztályvezetője volt, 1910-től 1913-ig a Közigazgatási Bíróság bírája, 1913 és 1914 között a Hatásköri Bíróság tagja. Tisza István második kormánya idején, 1914 januárja és 1917 márciusa között a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkári, majd 1917. márciustól júniusig a miniszterelnökség politikai államtitkári tisztségét töltötte be, 1917-1918-ban a Nemzeti Munkapárt képviselőjeként részt vett az Országgyűlés munkájában. 1919 februárjában Bethlen Istvánnal közösen megalapították a Nemzeti Egyesülés Pártját, a Tanácsköztársaság idején a letartóztatás elől vidéken bujkált.
„Kétségkívül csak kevés nép van, melynél a mult nagy eseményei a jelen gondolkozását és érzéseit oly mértékben befolyásolták, mint nálunk és a külföldi megfigyelő előtt épp ezért tűnik fel nálunk oly sok minden alig érthetőnek, sőt egyenesen rejtelmesnek.” (Klebelsberg Kuno, 1925.)
1920 és 1931 között előbb a Keresztény Nemzeti Párt, majd 1922-től az Egységes Párt országgyűlési képviselője volt. 1921 decemberétől 1922 júniusáig a Bethlen-kormány belügyminisztere, majd 1922 júniusától 1931 augusztusáig vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1922-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, 1924-től pedig igazgató tagja volt, 1931-ben munkásságáért megkapta a Corvin-láncot.
Gróf Klebelsberg Kuno az I. világháborúban legyőzött, területeinek kétharmadát elvesztett ország megmaradásának és naggyá tételének egyetlen lehetőségét a művelődés fejlesztésében látta, amit a politikai felemelkedés előkészítőjének tartott. Konzervatív reformjaival egy erős, európai szintű, művelt polgári középosztály megteremtése és hatalomra juttatása volt a célja. Úgy vélte, a tehetséges vezetők megtalálásában és kiválasztásában a középiskoláknak van meghatározó szerepük, a vezető- és posztgraduális képzés céljából hozta létre Nyugat-Európában a Collegium Hungaricumok hálózatát: 1924-ben Bécsben és Berlinben, 1927-ben Rómában, Párizsban és Zürichben.
Magyarországon először ő dolgozott ki tudománypolitikai koncepciót, s a kutatások összehangolt fejlesztésére 1934-ben létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot, az anyagi támogatás biztosítására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi Tudományos Társaság 1927-es megalapításával az üzleti világ befolyásos embereit hozta kapcsolatba a tudósokkal, a kutatások támogatása érdekében. Nagy súlyt helyezett a Pozsonyról Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetem, a Kolozsvárról Szegedre telepített Ferenc József Tudományegyetem, valamint a debreceni Tisza István Tudományegyetem fejlesztésére. Felépíttetett továbbá 21 klinikát és három főiskolát – a testnevelésit Budapesten, a szegedit és a soproni erdészetit -, valamint a Tihanyi Biológiai Intézetet.
A tudományok fejlesztése mellett kultúrpolitikájának másik pillére a tudományok terjesztése, a népoktatás és népművelés volt. Kultuszminisztersége idején zajlott le a magyar közoktatás egyik legnagyobb és legsikeresebb reformja. Óriási népiskola-építési programot indított el az Alföldön, s az 1926. évi VII. törvénycikk alapján három év alatt 5784 tantermet és 2278 tanítói lakást építtetett. Az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére 1555 népkönyvtárat, 1500 iskolakönyvtárat és 500 óvodát is felállíttatott. Ezzel párhuzamosan került sor a polgári iskolák és a középiskolák reformjára, a középiskolák tananyagának korszerűsítésére, a tankötelezettséget 16 éves korra emelte.
„Olvasmányaim közben sohasem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy a költőket és írókat elsősorban nem a múzsák, hanem a patriotizmus izgatta, indította, ösztönözte irodalmi munkáikban. Költöttek és írtak, hogy a magyar nemzet ne legyen más, hatalmas irodalommal bíró népeknél alábbvaló. Nemzetiségünk fennmaradását várták attól, hogy irodalmi kultúrát tudnak itt kifejleszteni.” (Klebelsberg Kuno. 1928.)
Nagy hangsúlyt helyezett a népegészségügyre, az egészségügy legsürgetőbb feladatának a gyermekhalandóság csökkentését és a gyermekbetegségek elleni harcot tartotta. Sokat foglalkozott a tehetségkutatással, törvénnyel szabályozta a tehetséges falusi gyermekek felkutatását. Klebelsberg valósította meg először hazánkban a tudatos sportpolitikát és sportdiplomáciát, létrehozta a már említett Testnevelési Főiskolát, a Magyar Olimpiai Bizottságot, megépíttette a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát.
„Az ember valahogy úgy van megszerkesztve, hogy sóvárog a megértés után.” 1932. október 11-én hunyt el Budapesten. Halála után valóságos kultusza volt, de a második világháborút követően részben elítélték, részben elhallgatták tevékenységét, s szellemi rehabilitációja csak az 1980-as években valósulhatott meg.
Emlékére több díjat is alapítottak: a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno-díjat hozott létre, amelyet azok kaphatnak meg, akik az egyetemen, vagy az egyetemhez kapcsolódóan jelentőset alkottak és a tudományos eredmények, kulturális értékek nemzetközi megismertetéséhez nagymértékben hozzájárultak. A Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány 2002-ben alapította a Klebelsberg-díjat olyan tudományos, egyházi és közéleti személyiségek elismerésére, akik Klebelsberg életútjának, munkásságának kutatásában avagy szellemiségének ápolásában kiemelkedő eredményeket értek el.
