Külföldi és hazai próza és líra, szép- és szórakoztató irodalom, ifjúsági- és gyermekkönyvek, beszélgetések és dedikálások várnak ránk a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten, a Millenáris parkban.
A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál seregszemlének idén Olaszország lesz a díszvendég országa, díszvendég íróként pedig Michel Houellebecq Goncourt-díjas francia regényíró fogadta el a meghívást.
Az idei könyvünnepre 25 országból 62 jeles íróvendég érkezik. Több mint 500 hazai, külföldi és határon túli magyar könyvműhely standján kínálják az olvasnivalót, mintegy félszázezer kötetet, köztük 300-350 erre az alkalomra megjelentetett művet. A világ öt legjobb könyvfesztiváljai közé sorolta a magyar fővárosban 1994 óta minden évben megrendezett könyvszakmai mustrát Peter Weidhaas, a Frankfurti Könyvvásár egykori igazgatója az eseményről szerdán tartott sajtótájékoztatón, gratulálva a budapesti rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) vezetésének.
Közel 400 magyar író és irodalmár vár mindenkit a standoknál vagy lép fel a színpadokon a Millenáris D és B épületében, ahol hét rendezvényteremben több mint 300 program várja az érdeklődőket.
Itália és a világ bemutatkozik
A díszvendég Olaszország tíz év után másodszor mutatkozik be Budapesten, nemcsak a kortárs olasz könyvkiadást ismerhetik meg az érdeklődők, hanem pódiumbeszélgetéseken különböző közérdekű témákról is hallhatnak, illetve az itáliai gasztronómiából is ízelítőt kapnak.
Az olasz standon a könyv jövőjével foglalkozó kerekasztal-beszélgetések, valamint közönségtalálkozók színesítik a programot, emellett kiállítás nyílik a 700 éve született Giovanni Boccaccio emlékére. A meghívott olasz íróvendégek között lesz Tullio Avoledo, Giorgio Pressburger, Luca Cognolato, Stefano Benni, Daniele Cavicchia, Armando Massarenti, Nanni Balestrini, Tomaso Kemeny, Giancarlo De Cataldo, valamint Tommaso Giagni is.
A könyvfesztivál idén is rászolgál a nemzetközi jelzőre, hisz az olasz díszvendégek mellett 25 országból érkeznek íróvendégek. A magyar kiadók idén is kitettek magukért, szinte minden külföldi írót új vagy új kiadású magyar kötet várja.
A könyvfesztivál a Millenáristól is születésnapi ajándékot kapott, hisz a korábban a Csodák Palotájának helyet biztosító csarnokot is új kiállítási helyszínként vehetjük birtokba, így a parkba kilátogatók egy főbejáraton keresztül közelíthetik meg a több mint 500 hazai és külföldi, valamint határon túli magyar kiállító standját. Különösen nagyléptékű standdal, gazdag könyvanyaggal és színvonalas programokkal lesz jelen a díszvendég Olaszország mellett Franciaország, Románia, Izrael, Kína, Spanyolország, Szaúd-Arábia és 60 m2-es reprezentatív standdal mutatkozik be Törökország, a jövő évi díszvendégünk. A magyar könyvpiacot sújtó recesszió ellenére nem csökkent a magyar kiállítók száma sem, akárcsak tavaly, most is közel 1600 m2 alapterületű standon állítanak ki a külföldi és magyar cégek.
Amiként a kiállítók kétharmada természetesen magyarországi vagy határon túli magyar könyvműhely, úgy a fesztiválon résztvevő írók, tudósok, művészek döntő többsége is magyar. Bár a könyvfesztivált alig másfél hónappal követő Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar irodalom igazi bemutatkozási terepe, a könyvfesztiválon a magyar irodalom színe-java jelen lesz, új könyve, könyvei apropóján találkozik olvasóival. A közel 400 hazai és határon túli magyar alkotó között olyanokkal találkozhatunk, mint Albert Gábor, Darvasi László, Háy János, Szécsi Noémi, Konrád György, Kányádi Sándor, Krasznahorkai László, Kornis Mihály, Kőrösi Zoltán, Parti Nagy Lajos, Sárközi Mátyás, Spiró György, Závada Pál – és még hosszan sorolhatnánk. Magyar hagyomány, hogy a résztvevő írók, művészek szinte mindegyike dedikálja is a fesztiválra megjelenő könyveit.
A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő könyves seregszemle a frankfurti könyvvásár „kistestvéreként” jött létre 1994-ben, megrendezését hagyományosan a könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához időzítik. A könyvfesztivál közel két évtizedes hagyománya, hogy a nyitónapon nagyszabású pódiumbeszélgetés keretében mutatkozik be a fesztivál díszvendég-írója, a Goncourt-díjas francia Michel Houellebecq, Forgách András társaságában. Bartis Attila laudációja után Budapest főpolgármesterétől, Tarlós Istvántól veszi át a világhíres francia író a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Fővárosi Önkormányzat közös alapítású Budapest Nagydíját. Michel Houellebecq-et a Magvető kiadó Lanzarote című kisregényének megjelentetésével is köszönti.
A fesztivál keretében rendezik meg – a magyar újításként bevezetett – Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyen már több mint 180 fiatal szerző mutatkozott be.
