„A dinasztiának tehát választania kell saját java s egy korhadó rendszer tartogatása között.” 1848. március 3-án hangzott el Kossuth Lajos nevezetes beszéde a pozsonyi országgyűlésben.
„Tudom én, hogy elvénhedett rendszernek, mint elvénhedett embernek nehéz megválni egy hosszú élet eszméjétől, tudom, hogy fáj darabról darabra összedőlni látni, mit egy hosszú élet építgetett, de midőn az alap hibás, a dűlés fátuma kikerülhetlen, és mielőttünk, kikre a gondviselés egy nemzet sorsát bízta – halandó ember gyarlóságai tekintetbe nem jöhetnek. A nép örök, s öröknek kívánjuk e nép hazáját, s öröknek ama dinasztia fényét, melyet uralkodónknak ismerünk. A múlt kor emberei egy-két nap után sírba szállanak, de Habsburg-ház nagy reményű ivadékára, Ferenc József* főhercegre, ki első föllépésekor e nemzet szeretetét magáévá tette*, egy fényes trónus öröksége vár, melyet számára a népek azon ragaszkodásával, mely erejét a szabadságból meríti, ősi fényében megőrizni a bécsi politika szerencsétlen mechanizmusával bajosan lehet.
A dinasztiának tehát választania kell saját java s egy korhadó rendszer tartogatása között.”
Kossuth Lajos Pest megye követeként mondta el nevezetes felirati javaslatát a pozsonyi rendi országgyűlés alsótáblájában. 1848. március 1-jén futott be Pozsonyba a február 24-i párizsi forradalom híre, amely itt is, Bécsben és Pest-Budán is felgyorsította az eseményeket. Kossuth és gróf Batthyány Lajos, a főrendi ellenzék vezére úgy látták, a Habsburg birodalom megrendült helyzetét fel kell használni az ellenzék reformprogramjának megvalósítására.
Kossuth 1848. március 3-án „roppant számú hallgatóság, fulladásig tömött karzatok” előtt, „remegő várakozás” közepette kért szót a reformellenzék megbízásából a pozsonyi országgyűlés alsótábláján.
Indítványt terjesztett elő az uralkodóhoz intézendő feliratra, amely a polgári átalakulásnak és Magyarország valódi önkormányzatának alapkövetelményeit foglalta magába. Mindenekelőtt önálló magyar pénzügyi rendszert követelt, a nemesség megadóztatásával, az úrbéri terhek megszüntetésével, egyenlő politikai jogokat a városi középosztálynak és az úrbéres parasztoknak, a császári-királyi hadsereg átszervezését a magyar nemzeti érdekeknek megfelelően, valamint – legelsősorban – a kormány felelőssé tételét és a népképviselet megteremtését. Hangsúlyozta, hogy „sokban e kérdések közül az austriai tartományokkal érdek találkozás kiegyenlítésének szüksége forog fenn, mire nemzeti önálló jogaink s érdekeink megóvása mellett örömest nyújtunk segédkezet”.
Az osztrák császárság tartományainak is alkotmányt követelő felirati javaslat páratlan visszhangot váltott ki. Pozsonyban az alsótábla megéljenezte és ellentmondás nélkül elfogadta Kossuth javaslatát, a felirat azonban mégsem juthatott el az uralkodóhoz, V. Ferdinándhoz (1835-1848), mert István nádor addigra már Bécsben volt, és vele együtt valamennyi főméltóság, aki a főrendeket ülésre hívhatta volna – a bécsi kormány intésére – elhagyta a várost.
Kossuthék az „alkotmányos kerékvágásban és ösvényen maradva” pesti Ellenzéki Kör által indítandó aláírásgyűjtéssel kívántak nyomást gyakorolni a főrendi táblára, kikényszerítve a reformok törvényes útját akadályozó huzavona feladását.
A Petőfi Sándor vezette radikális fiatalok március 19-ére népgyűlést hívtak össze, amelyen ismertetni akarták a felirati javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő, radikális Tizenkét Pontjukat. A főrendi tábla ellenállása március 14-én a bécsi forradalom és a Pestről érkező hírek hatására megtört. István nádorral az élen elfogadta Kossuth felirati javaslatát, és határozat született, hogy a két tábla száz tagú küldöttsége vigye azt Bécsbe a királynak.
