„A paradicsomba csak a poklon keresztül vezet az igazi út.” A fejedelem írója, Niccoló Machiavelli, a politikatudomány atyja ötszáznegyvenöt éve született.
Ötszáznegyvenöt éve, 1469. május 3-án született a középkori Itália egyik legjelentősebb alakja, az újkori politikatudomány atyja, Niccoló Machiavelli. Tekintélyes, ám elszegényedett családból származott, de ügyvéd apja gondoskodott humanista neveltetéséről. 1498-ban a firenzei második kancellária titkárává nevezték ki, majd a tízek tanácsának titkári címét is megkapta – talán mert sem a mediciekhez, sem az őket elűző Savonarolához nem állt közel. A városállamban az első kancellária foglalkozott a külügyekkel, a második a bel- és hadügyekkel, a tízek tanácsának a követek fogadása és a külföldi vezetőkkel történő levelezés volt a feladata.
Másfél évtizedes hivatali ideje alatt követként megfordult a pápai udvarban, a francia uralkodónál, a Német-Római Császárságban, 1502-ben találkozott Cesare Borgiával, aki mély hatást gyakorolt rá. 1512-ben a Mediciek visszatérését követően börtönbe zárták, de mivel vádat nem tudtak emelni ellene, szabadon bocsátották. Meghurcoltatását követően a városhoz közeli Sant Andreába költözött, ebben az időszakban születtek korszakalkotó művei és politikai renoméját is sikerült helyre állítania.
A fejedelem
Az utókor által legjelentősebbnek ítélt műve A fejedelem, amelyben Machiavelli az államok különböző fajtáit veszi szemügyre. Művében csak az egyeduralommal foglalkozik, s a XVI. századi politikai helyzetet, az itáliai állapotokat, az emberek romlottságát figyelembe véve arra a következtetésre jut, hogy egy erőskezű fejedelemre van szükség. Az egyeduralom két fajtáját különböztette meg, az örökletest és az új keletűt, emellett különbséget tett az arisztokrácia, illetve a népre támaszkodó hatalom között, végkövetkeztetése szerint becsületesebb a nép által létrehozott egyeduralmat szolgálni.
„S mert a fejedelemnek jól kell használnia az állati természetét, a rókát és az oroszlánt kell követnie; az oroszlán tehetetlen a hurokkal szemben, a róka a farkasok elől nem tud elmenekülni. Ezért hurkot ismerő rókának kell lennie, és farkast rémítő oroszlánnak. Aki egyedül az oroszlán természetét utánozza, semmire nem megy vele. A bölcs uralkodó tehát ne legyen szótartó, ha ez a magatartás kárára válik, s ha az okok, melyek miatt ígéretet tett, megszűntek. Ha az emberek jók lennének, ez az elv kárt okozna; de mert gonosz indulatúak, nem tartanák meg adott szavukat veled szemben; így hát neked sem kell megtartanod velük szemben.” (Niccolò Machiavelli: A fejedelem, XVIII)
A keleti despotizmust az európai állami berendezkedéssel összehasonlítva megállapítja, hogy a különbség a politikai értelemben vett szabadság mértékében van: ahol nagyobb a szabadság, az uralkodó hatalma kisebb, könnyebb hatalomra kerülni, de nehezebb ott maradni. Ezzel szemben ott, ahol alig van szabadság, a rendszer jól kiépített, nehéz hatalomra jutni, de könnyebb azt megtartani.
A kis dolgok jelzésértékűek, Machiavelli, az egykori híres államférfi és politikai író szerint: a kis sértéseket kevésbé felejtik el az emberek, mint a nagy megbántásokat. A kormányzás művészetéhez szükséges képességeket sorba véve arra a következtetésre jutott, hogy az etikai követelmények érvényre juttatása a politikai cselekvésben hiba – a fejedelemnek a politika törvényszerűségeit kell követnie ahhoz. Machiavelli mércéje a politikai hasznosság: a cselekvés mércéje a végcél, s bár nem írta le, azt sugallja, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Másik nagy jelentőségű műve a Beszélgetések Titus Livius első 10 könyvéről, amelyben a köztársaság felsőbbrendűsége mellett érvel. A Discorsi címen is ismert műben felvázolta az államformák változásának körforgását: a választott uralom az örökletessé válással züllésnek indul, a nép legjobbjai megdöntik a fejedelem uralmát, a hatalom egy csoporthoz kerül, ám ez oligarchiává torzul. Végül a nép maga veszi kezébe a kormányzást, ez zűrzavarba, romlottságba fordul, így szükség van egy erőskezű fejedelemre.
