„Életünket és vérünket királynőnkért!” Ezekkel a szavakkal állt ki a magyar nemesség Mária Terézia mellett. A egykor szőke, karcsú, önfeledt életet élő főhercegnőről nem gondolták, hogy alkalmas lesz az uralkodásra.
295 éve, 1717. május 13-án született Bécsben Mária Terézia, teljes nevén Erzherzogin Maria Theresia Amalia Walpurga von Österreich osztrák főhercegnő, magyar királynő és német-római császárné, aki 1740 és 1780 között állt a Habsburg-birodalom élén.
III. Károly és Elisabeth Christine von Braunschweig-Wolfenbüttel második gyermeke volt, bátyja korán meghalt. Apja sokáig reménykedett abban, hogy három lánygyermek után fia születik, de vágya nem teljesült. Mária Teréziában az apja nem utódát látta, s nem is készítette fel az uralkodói feladatok ellátására. Húgával, az egy évvel fiatalabb Mária Annával együtt a szokásos nevelésben részesült. Matematika, történelem, latin, olasz, spanyol, francia volt a fő tantárgy, illetve – s ebben a korban nem különös ez – a vadászat, tánc, célba lövés stb. Mindez 11 éves korától Fuchs grófné szeretetteljes felügyelete alatt zajlott. Mária Terézia apja látókörén kívül nőtt fel, s fejlődött öntudatos ifjú hölggyé.
Út a trón felé
A Habsburg család tagjai 1703-ban, még III. Károly trónra lépését megelőzően szerződést kötöttek a trónöröklés rendjéről, külön kitérve a nőági örökösödésre. (Az I. cikkely kimondta, hogy a Habsburg-ház férfiágának kihalása esetén a magyar rendek nem élhetnek szabad királyválasztó jogukkal, a trónt a Habsburg nőág örökli.) A Pragmatica Sanctiót 1713-ban hozták nyilvánosságra, s az osztrák tartományok még abban az évben elfogadták, 1722-ben az erdélyi, majd 1723-ban a magyar országgyűlés is rábólintott.
Ily módon Mária Terézia számára elvileg biztosítva voltak az uralkodás feltételei, a gyakorlat azonban másként festett.
Mária Terézia, aki 1736-ban ment feleségül Lotharingiai Ferenchez, a Habsburg családban (és a korban is) szokatlan igazi szerelmi házasságot kötött. III. Károly 1740-ben bekövetkezett halálát követően Ferencet császárrá koronázták, az innentől datálódó Habsburg-Lotharingiai ház és birodalom tényleges irányítása azonban mindvégig a társuralkodóként regnáló Mária Terézia kezében volt.
Trónra lépését követően sem Franciaország, sem Spanyolország és a bajor választófejedelem nem ismerték el Mária Terézia jogait. II. Frigyes porosz király Sziléziába történő bevonulásával megindult az osztrák örökösödési háború, amely csak nyolc évvel később ért véget. A felvilágosult abszolutizmus talaján politizáló Mária Teréziát 1741 júniusában magyar királynővé koronázták, s újdonsült királynőként mindent megtett, hogy maga mellé állítsa a magyar rendeket. Az uralkodónő a drámai hatást növelendő a gyermek II. Józseffel karján jelent meg a diétán, s a fellelkesült rendek, és kardot rántva ezt harsogták a jelenlevő Mária Terézia előtt: „Vitám et sangui- nem pro rege nostro!” (Életünket és vérünket királynőnkért! Bár a rossz nyelvek szerint azt is hozzátették: de a zabunkat nem). A diétán 35 ezer katona kiállításáról döntöttek, cserébe Mária Terézia visszacsatolta a Partiumot és a Délvidéket, biztosította a nemesi föld adómentességét valamint megígérte, hogy ha teheti Magyarországon lakik és a magyar vonatkozású ügyeket magyarokkal intézteti.
Háborúk, politika, hatalom
Az örökösödési háború lezárását követően Mária Terézia végre nekiláthatott a kormányzásnak: 1754-ben kiadta vámrendeletét, amelynek legfőbb célja az osztrák és a cseh könnyűipar védelme, a magyar nemesség adómentességéből elmaradó jövedelem pótlása, illetve az olcsó magyar nyersanyag birodalmon belül tartása volt. A rendelet a kettős vámhatár kialakításáról is döntött, az egyik az egész birodalom körül húzódott, míg a másik Magyarországot vágta el az örökös tartományoktól. A magyar szempontból rendkívül hátrányos vámrendelet, ami egészen 1850-ig maradt fenn, felszámolta a belső vámokat, és az állam kizárólagos jogává tette a vámszedést.
1756-ban újabb háború vette kezdetét, az 1763-ig tartó hétéves háború célja Szilézia visszaszerzése volt. A Habsburgok oldalán harcoló Svédország, Franciaország, Oroszország és a német fejedelemségek Angliával és Poroszországgal néztek szembe. A háború kiterjedt Észak-Amerikára és Indiára is (tulajdonképpen ez volt az első világháború), s a status quo rögzítésével ért véget.
Magyar ügyekben az uralkodónő 1760-ban döntött a Magyar Testőrség felállításáról, 1767-ben pedig kiadta az Urbárium rendeletet, amely meghatározta a jobbágytelek méretét, változtatott a jobbágyok jogi lehetőségein, és rögzítette terheiket. 1777-ben született meg a Ratio Educationis, amely porosz mintára rendezte a magyar közoktatást. Mária Terézia legfőbb elvként az állami irányítást és a tananyag világi szempontok szerinti átalakítását tartotta szem előtt, és kimondta, hogy hat és tizenkét éves kor között kötelező iskolába járni. A rendelet anyagi hátterét a feloszlatott jezsuita rend vagyona adta.
A családanya
A tizenhat gyermeket szülő Mária Terézia férje halálát követően fiát, II. Józsefet vette maga mellé társuralkodónak. Józseffel nehezebb dolga volt, mint gondolta; a császár nem fogadta el az anyja által kialakított politikai játékszabályokat, amelyek a realitások szem előtt tartását, az újítások kerülését célozták, s melyek révén egy etnikailag, kulturálisan, történetileg tagolt birodalom – ha nem is feltétlenül jól – nagyobb súrlódások nélkül irányítható volt. Mária Terézia szinte letargiába esett József egyre nyilvánvalóbb antiklerikalizmusa, vallási nézetei, gondolkodói szabadossága és politikai lépései miatt. 1722-ben Lengyelország első felosztása miatt háborgott, 1774-ben a franciaországi követnek írt levelében őszintén remélte, hogy József ejti tervét, hogy meglátogatja Voltaire-t; 1777-ben pedig fia vallási közömbössége, toleráns elvei miatt esett kétségbe.
Mária Terézia azonban nem csak mint nő, hanem mint anya (és társuralkodó) is bölcsnek bizonyult, a feszültségeket nem élezni, hanem tompítani igyekezet. Gondoskodás, aggodalom, büszkeség, féltés, szemrehányások sora és szeretet árad abból a sok száz levélből, amelyet férjének és gyermekeinket írt.
A házasodási politika egyik legnagyobb híveként és mestereként számon tartott Mária Terézia tizenötödik gyermekét, a későbbi tragikus sorsú Marie Antoinette-et Franciaország királynőjévé tette – a franciákkal kötött szövetséget megpecsételendő – azzal, hogy XVI. Lajoshoz adta. Mária Terézia 1780. november 29-én halt meg Bécsben.
