Az írónő antiszemitának és fasisztának vallotta magát, ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében – áll a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának állásfoglalásában, amelyet a Mandiner portál szerdán tett közzé.
A Fővárosi Közgyűlés június közepén kért állásfoglalást a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében az MTA-tól. Az intézménynek „arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy Tormay Cécile személye és munkássága e törvényi tilalom hatálya alá esik-e.” A közgyűlés kedden vonta vissza azt a határozatot, amely szerint írónő nevét vette volna fel egy II. kerületi köz.
A mandier.hu oldalon megjelent akadémiai állásfoglalásban az olvasható, Tormay Cécile egyetlen politikai rendszerben sem viselt közhivatalt. „Az 1919-es tanácsköztársasági berendezkedés heves ellenzője volt, a következő önkényuralmi politikai rendszer, a nyilas hatalomátvétel időpontjában pedig már nem élt (1937-ben hunyt el). Így döntéshozóként vagy döntések végrehajtójaként önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában nem vehetett részt.”
Az állásfoglalás szerint mind írói, mind közéleti tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor „a fajvédelem és a faji kategóriákban való gondolkodás”. Népszerűsége és tekintélye révén hatékony képviselője és terjesztője volt annak a katasztrofális következményekhez vezető szemléletnek, amely a történelmet és a politikát „fajok” létharcaként próbálta értelmezni – írták.
Az állásfoglalásban az olvasható: Tormay Cécile „Mind írói, mind közéleti tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor a fajvédelem és a faji kategóriákban való gondolkodás. Népszerűsége és tekintélye révén hatékony képviselője és terjesztője volt annak a katasztrofális következményekhez vezető szemléletnek, amely a történelmet és a politikát „fajok” létharcaként próbálta értelmezni. Büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza.„.
Az általa alapított és vezetett nőszervezet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége támogatta a numerus clausus bevezetését – írták az állásfoglalásban.
„Mindezek alapján nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében” – írták.
Az MTA-BTK szerint – mint a dokumentumban olvasható – a közterület Tormay Cécile-ről való elnevezése törvényi tilalom alá esik. Az állásfoglalásban kitértek arra is, „nem zárhatjuk ki egy olyan – a szakmai és etikai szempontokat kiiktató – jogértelmezés lehetőségét sem, amely az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói és végrehajtói részvételre korlátozza”, s ez esetben a következőket ajánlották megfontolásra: Tormay Cécile művei napjainkban korlátozás nélkül hozzáférhetők, munkásságának tanulmányokat, disszertációkat, monográfiákat, konferenciákat szentelnek, valamint az írónő hívei a szobránál és emléktáblájánál róhatják le tiszteletüket.
„Tormay Cécile művei napjainkban – igen helyesen – korlátozás nélkül hozzáférhetők. Munkásságának tanulmányokat, disszertációkat, monográfiákat, konferenciákat szentelnek, így sem az olvasókkal való találkozása, sem tudományos újraértékelése előtt nem áll akadály.
Ez minden demokráciában megilleti az önkényuralmi rendszerek hívéül szegődött jelentős művészeket, például az Amerikai Egyesült Államokban Ezra Poundot, Franciaországban Louis-Ferdinand Céline-t vagy Németországban Leni Riefenstahlt. Bármekkora tisztelet övezze azonban művészi teljesítményüket, nem neveznek el róluk közterületeket, hiszen az általuk szimbolizált, a művészi teljesítményükön túlmutató értékrendet egyetlen demokratikus köztestület sem kívánja kritikátlanul magáévá tenni. Ezzel szemben Magyarországon már Tormay Cécile ily nemű tisztelete is akadálytalanul megtestesülhet, hiszen hívei a szobránál és emléktáblájánál róhatják le tiszteletüket. A közterület elnevezésének igénye ennek fényében aránytalan mértékű igényt jelent” – olvasható.
Mint a szakmai álláspontban írták: „Tormay Cécile írói pályája kétségkívül ígéretesen indult, de politikai színrelépése után nem tudta elérni többé korai munkái művészi színvonalát. Elismertsége inkább volt köszönhető közéleti szerepvállalásának. Hogy élete végén két ízben is irodalmi Nobel-díjra jelölték, az nem megkérdőjelezhetetlen irodalmi teljesítményét, hanem inkább a jelölőbizottság egyoldalú elkötelezettségét, egyben az irodalmi élet végletes megosztottságát illusztrálja, hiszen olyan jelöltek között válogathattak volna, mint a pályája csúcsára ért Móricz Zsigmond vagy Babits Mihály.”
A dokumentumban azt írták: „az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja kérésre szívesen összeállítja a fővárosi önkormányzat számára azon magyar írók listáját, akik Tormay Cécile-nél jelentősebb irodalmi életművet hagytak hátra, és nincs róluk Budapesten közterület elnevezve, noha tevékenységükkel közvetetten sem járultak hozzá embertársaik – köztük írótársaik – hátrányos megkülönböztetéséhez, meghurcolásához vagy erőszakos halálához, sőt számos esetben ennek megakadályozásán dolgoztak.” Az MTA kiemelten az ajánlottak közé sorolta Ottlik Gézát és Nemes Nagy Ágnest, illetve az irodalmi Nobel-díjra ugyancsak fölterjesztett Weöres Sándort.
A Fővárosi Közgyűlés május 29-én döntött arról, hogy egy névtelen, II. kerületi közt nevez el az írónőről. A döntés ellen egyebek mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott másnap, jelezve: Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották „a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai”.
Tarlós István főpolgármester erre reagálva a közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezte, valamint döntöttek arról is, hogy a közterületi elnevezésről kikérik az MTA állásfoglalását.
Tarlós István főpolgármester a keddi közgyűlési vitában jelezte, megkapták az MTA állásfoglalását – amelyet azonban nem ismertetett a plénum előtt – a Tormay Cécile közre vonatkozóan, és nem tehet mást, mint befogadja az MSZP-frakció módosító javaslatát, és visszavonják a korábbi határozatot.