Augusztus 15-én tartják a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének (Assumptio beatae Mariae) napját, amely egyben Magyarország patrónájának is ünnepe.
Augusztus 15. Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária halála utáni mennybevételének napja.
Az ünnep legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.
A hagyomány, mely szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe, az ősegyházig nyúlik vissza. Mária mennybevitelét I. Szent Sergius pápa (687-701) tette hivatalos ünneppé. Az 1446. évi Müncheni Kódexben találkozni először magyar elnevezésével: „Marianac fel menbe vetele.” Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a mennyekbe emelik.
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király erre a napra, augusztus 15-re hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést, élete vége felé pedig, már betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg.
A maga nemében páratlan felajánlás nyomán a magyar történelem folyamán a közjogban is érvényesült a Regnum Marianum-eszme, mely szerint Magyarország Mária országa. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.
„Ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés.”
A katolikus egyházban a Mária-napok között Nagyboldogasszony napja a legbensőségesebb, legmagasztosabb ünnep, amelyhez számos legenda és népszokás fűződik.
Jelentős a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt”, akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.
A másik ismeretes hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. A megszentelt füveket-virágokat olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték. E nap időjárásából – úgy tartják – a termésre is következtetni lehet: „Ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés.”
A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást.
