2016-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban Potozky László vehetett át a negyedik alkalommal átadott Békés Pál-díjat.
A 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság úgy határozott, hogy az író végakaratához híven díjat alapít, azt róla nevezi el, és évenként ítéli oda.
Békés Pál maga is hitt abban, hogy a történetek az emberiség legősibb és legféltettebb kincsei, ezért az alapítók a történetmondás hagyományának megőrzésére és megújítására mint a díj odaítélésének egyik szempontjára tekintenek. A 100 000 Ft-os jutalmat egy olyan szerző kaphatja meg, aki a megelőző időszakban különösen értékes prózai művel hívta föl magára a figyelmet.
A társaság kuratóriumának tagjai: Závada Pál író (elnök), Merényi Ágnes szerkesztő és Reményi József Tamás irodalomtörténész. Ügyvezető: Hetés Andrea.
Potozky László 1988. szeptember 27-én született Csíkszeredában, jelenleg Budapesten él. Egyetemre Kolozsváron és Marosvásárhelyen járt, kommunikáció, újságíró, valamint drámaíró szakos diplomákat szerzett.
Szépírással 2009 óta foglalkozik, azelőtt egy évig a kolozsvári Szabadság napilap külső munkatársaként dolgozott. 2009 és 2011 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt. Jelenleg a Várad folyóirat szépirodalmi szerkesztője, valamint az Ambroozia internetes folyóirat prózaszerkesztője.
Írásai többek közt a Holmi, Jelenkor, Kalligram, Magyar Lettre Internationale, Élet és Irodalom, Műút, Hévíz folyóiratokban jelentek meg, továbbá különböző antológiákban. Eddig két novelláskötetet publikált: Áradás – Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2011; Nappá lett lámpafény – Magvető Kiadó, Budapest, 2013. A Marosvásárhelyi Yorick Stúdió 2014-ben színre vitte Sztrodzsegon című drámáját Sebestyén Aba rendezésében. Éles című regénye a 2015-ös Könyvhétre jelenik meg a Magvetőnél.
