Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékezünk. A purim név a „sorsvetést” jelentő púr szóból ered.
A zsidó hagyomány Ádár 14-én (idén február 25.), purim (perzsául=”sorvetés”) ünnepének előestéjén és napján fel szokták olvasni Eszter tekercsét, segítenek a szegényeken, megajándékozzák egymást, és fergeteges lakomát csapnak.
Bölcseink még azt az ajánlást is megemlítik, hogy ilyenkor (és csakis ilyenkor) érdemes annyi lechájimot („az életre” – héber pohárköszöntés) koccintani, hogy az ember ne tudjon különbséget tenni az „átkozott Hámán és az áldott Mordeháj” között. Ádár haváról pedig az áll a zsidó tanításokban, hogy ez az év legszerencsésebb hava. Ilyenkor nagyobb a szerencsénk, minden jóra fordulhat, talán még a világválság is.
Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékezünk. Ezt az időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A purim név a „sorsvetést” jelentő púr szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor ki akarta irtani a zsidókat. Mivel az évszázadok folyamán sok uralkodó akadt, aki hasonló módon meg akarta valósítani Hámán tervét, a Purim története a diaszpóra számos országában a helyi uralkodó kénye-kedvétől függő zsidók bizonytalan sorsát is magában foglalja.
Ez a történet, amelyben az események váratlan fordulata folytán az elnyomó fegyvere visszafordult önmaga ellen, s így a zsidó közösség képes volt megvédeni magát az erőszak ellen, évszázadokon át a reménységet és bátorítást adott a zsidó közösségeknek.
Purimkor tilos böjtölni, megengedett sőt, egyes vélemények szerint kötelező annyit inni, hogy az ünneplő ne tudja megkülönböztetni “az áldott Mordeháj” nevét az “átkozott Hámán” nevétől – írja a Bálint Ház.
