Szabadság? Repüljünk vele! Látványos sólyomröptetésben vehetünk részt, miközben rendőrök és kommandósok megmutatják, hogyan fogják el a bűnelkövetőket, de lesz sztepptánc fesztivál, Epica koncert, képregényfesztivál és a jazzé a főszerep ezen a hétvégén. – Programok hétvégére
NAGYVÁZSONY
Májusi Vigasságok Nagyvázsonyban
2012. május 12.
Megújult vármúzeumi kiállítással, színes, ingyenes programsorozattal: lovagi tornával, középkori ügyességi játékokkal várják a látogatókat 2012. május 12-én, szombaton a Kinizsi Várban
Szombaton délután kettőtől látványos sólyomröptetéssel veszi kezdetét a programsorozat a Kinizsi-várban, ahol a néptáncosok és hagyományőrzők műsorát követően megnyílik a vármúzeum megújult kiállítása.
A négyemeletes lakótorony legalsó szintjén található, korhűen berendezett várbörtönben láthatóak lesznek olyan büntetéshez használt eszközök is, mint a deres pad és a kaloda. A kiállítás mellett látogatható a kőtár és Kinizsi Pál kápolnája is.
A Májusi Vigasságok elnevezésű szezonnyitón 17 órától a Megyer Sarja Hagyományőrzők középkori lovagi tornáját láthatják az érdeklődők, a gyermekeknek különböző kézműves foglalkozásokat tartanak, lesz gyöngyfűzés és nemezelés.
A Balaton-felvidék lankái közül kiemelkedő középkori várat a 15. században emelték a Vezsenyiek, majd a család kihalása után, 1472-ben Kinizsi Pál hadvezér kapta meg vitézségéért Hunyadi Mátyás királytól. Az 1700-as évektől elvesztette jelentőségét; az utolsó katonai jellegű összecsapást a Rákóczi-szabadságharc idején vívták falai előtt, majd az uradalom börtönéül használták lassan pusztuló épületeit. A használaton kívüli vár régészeti feltárása és felújítása 1955-ben kezdődött meg.
BUDAPEST
8. Nemzetközi Képregény Fesztivál
2012. május 12.
Május 12-én a Millenárison vár mindenkit a 8. Nemzetközi Képregény Fesztivál. A színpadi program 10 óra után kezdődik a Star Wars 501-es légió bevonulásával, amit a helyszíni programismertetés és a kiállítások (Nordicomics, Comics & Comments, Pókember-tisztelgés, Slussz Kulcs Klán) megnyitója követ. A fesztivál díszvendége Lengyelország.
A képregényfesztivál programjáról részletesen ITT írunk.

BUDAPEST
Epica koncert a Club 202-ben
2012. május 13. 19:00
A magyarországi szimfonikus metal rajongók a mennyekben érezhetik magukat: áprilisban és májusban a Nightwish és a Delain után a holland Epica is Budapestre látogat. Rendszeres hazai koncertjeiken mindig páratlan hangulat uralkodik. Ezúttal két német banda, a Xandria és a Voices of Destiny kíséretében érkeznek május 13-án a budapesti Club 202-be.
Az Epica holland szimfonikus metal együttes, a stílus jelenlegi egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb zenekara. Zenéjükre egyaránt jellemző a lágy női ének, a mély hörgős vokál és a monumentális filmzenei motívumok, valamint a gregorián énekre emlékeztető kórus részek, melyek gyakran latin nyelvűek.
Az Epica zenéjét szimfonikus és gótikus metal keverékeként jellemezhetjük, progresszív elemekkel tarkítva. Ad Sluijter szerint átmenet a power és a szimfonikus metal között. Zenéjük agresszív, bombasztikus, néha már-már eltúlzott, „epikus, nagy és fenséges”, egyes lírikus dalok pedig pontosan ezek ellentétjei, nagyon érzelgősek és visszafogottak.
Az Epica igazi „védjegye” – mely kiemeli a többi hasonló zenekar közül – hogy nagyon szélsőséges, kontrasztos, az „egyik oldalon” Mark Jansen brutális halálhörgése áll, a „másik oldalon” pedig a légies, melodikus női ének, Simone Simons isteni mezzoszoprán hangja, mely egyensúlyt teremt, s mindezt megbolondítják a bombasztikus kórusrészek, melyek néha „sötétek”, néha pedig „isteniek”.
NYÍREGYHÁZA
Látványos rendészet nap
2012. május 12.
Kommandós-akció, kutyás-bemutató, tűzharcos fogolyszöktetési kísérlet és lóvontatású fecskendővel történő tűzoltás is lesz 2012. május 12-én, szombaton a rendészeti napon Nyíregyházán
A délelőtt 10.00 órakor kezdődő programra a Készenléti Rendőrség zenekara szabadtéri bemutatóval hívja fel a járókelők figyelmét a városháza előtti Kossuth Lajos téren, majd a zenészek zárt alakzatban átvonulnak a rendészeti nap helyszínére, a Bujtos utca rendőrség és a börtön előtti szakaszára.
A szakmai program egy valamikori, lóvontatású tűzoltófecskendő bemutatójával indul. A korabeli ruhákba öltözött tűzoltók kezelik majd a régi eszközt és oltanak vele lángokat úgy, mint azt elődeik tették évtizedeken át. Persze a mai korszerű tűzoltóautók személyzete is végrehajt oltást, például a rendőr-főkapitányság épületének tetején mesterségesen előidézett lángokat fékezik meg a földről és a magasból.
Látványosnak ígérkezik a rendőrség nyomkövető, illetve veszélyes szerek és eszközök keresésére kiképzett kutyáinak bemutatója is. A speciális egységek, a kommandósok ugyancsak megmutatják, hogyan fognak el bűnelkövetőket a leglehetetlenebb körülmények között is.
A szombati nyíregyházi rendészeti napra kilátogató érdeklődők kitölthetnek bűnmegelőzési és közlekedési totót is. Úgynevezett részeg szemüvegben kipróbálhatják, hogy milyen lenne a járművezetés, ha ittasak lennének, valamint szimulátoron “vizsgázhatnak” sofőri képességükből. A gyermekeknek pedig ügyességi közlekedési versenyeket rendeznek, sőt hernyótalpon járást és fecskendővel történő “célbelövést” is szerveznek.

BUDAPEST
Országos Sztepptánc Fesztivál
2012. május 12.
Szteppcipők diktálják az ütemet 2012. május 12-én, szombaton a Budapest Bábszínházban. A sztepptánc világnapját üdvözlő VII. Országos Sztepptánc Fesztivál során a látogatók csoportos és szóló előadások révén nyerhetnek bepillantást az amerikai sztepptánc műfajába, és archív felvételeken keresztül tudhatnak meg érdekességeket a hatvan évvel ezelőtt született Ének az esőben című legendás sztepptáncos filmről.
A rendezvény során többségben amatőr táncosok lépnek színpadra, de a fellépők között vannak profi táncosok és oktatók is.
A délután négy órától kezdődő program során a közönség nem csupán a sztepp klasszikus, formabontó és kísérletező stílusaiból merítő produkciókból válogathat, hanem a stílus közeli – szving, balboa és charleston – táncokból is kap ízelítőt.
A rendezvény minden évben különleges archív felvételekkel várja a látogatókat. Idén a hatvan évvel ezelőtt született Ének az esőben című legendás sztepptánc filmről, valamint főszereplőjéről, Gene Kellyről tudhat meg érdekességeket a közönség. A sztepptánc produkciók egyike pedig modern elemekkel fűszerezett koreográfiával fog tisztelegni a filmklasszikus előtt.
Az archív összeállításokon a látogatók megismerhették az amerikai sztepptánc történetét, híres gyermekművészeit (Shirley Temple, Sammy Davis Junior), a hazai sztepptáncra nagy hatással lévő táncosokat (Tommy Sutton, Chetser Whitmore), a híres női sztepptáncosokat, és azokat a neves színészeket, valamint énekeseket, akik bár kiválóan szteppelnek, de nem erről az oldalukról váltak ismertté (Steve Martin és Michael Jackson).
A fesztivál a műfajalapító Bill “Bojangles” Robinson születésnapjához, május 25-éhez kötődő sztepptánc világnapja alkalmából tiszteleg a műfaj legendás alakjai és modern követői előtt.
BUDAPEST
Jazztavasz
2012. május 13.
2012-ben új formát ölt a Jazztavasz fesztivál. A korábban négy külön napra időzített koncertek helyett idén valódi fesztiválhangulatot teremt a Müpa, amikor május 13-án 16 órától éjfélig játszanak a legkiválóbb jazzelőadók a Fesztivál Színházban és a Nemzeti Hangversenyteremben. A fellépők a fúziós, plugged-in jazz legjelesebb hazai és külföldi képviselői, akik így vagy úgy kapcsolódnak a 80 éve született Joe Zawinulhoz.
A Jazztavasz részletes programjáról ITT írtunk.
