A világ leghíresebb komédiáinak és tragédiáinak írója valójában egy gátlástalan pénzsóvár volt? Megdöbbentő dolgok derültek ki Shakespeare (feltételezett) valódi énjéről.
Írt háborúról és nyomorról éppúgy, mint szerelemről és féltékenységről. Vajon mi az igazság: William Shakespeare egy pénzsóvár, könyörtelen üzletember volt vagy csak úgy próbált boldogulni, ahogy tudott? Vajon tényleg a gazdagság számított neki? A drámaíró az éhínség idején lett tehetős, állítólag úgy, hogy gátlástalanul kihasználta a helyzetet, emellett adócsalás miatt csaknem börtönbe került – áll a walesi Aberystwyth-i Egyetem minap megjelent tanulmányában.
Készítői arra összpontosítottak, hogy milyen szerepet játszott élelem és éhség a drámaíró és költő műveiben. A Coriolanus című drámája olyan éhínséget mutat be, amelyet gazdag kereskedők és politikusok okoztak és használtak ki. A művet 1607-ben írta Shakespeare, az akkori angol éhséglázadások csúcspontján.
A Lear királyban is szerephez jut az éhség az uralkodó lányai közti igazságtalan földosztás révén.
Jayne Archer, a kutatás vezetője és a tanulmány főszerzője a BBC-nek megjegyezte, hogy a nagy bárd gabonauzsora-ügyleteit az emberek nagyrészt elfeledték, pedig az író vagy másfél évtizeden át spekulánskodott: rendre felhalmozott készleteket, hogy azután hatalmas haszonnal adja el szomszédainak és helyi kereskedőknek.
Tette mindezt azért, hogy családjának hosszú távon is biztosan meglegyen a mindennapi kenyere. 1598-ban komolyabban is meggyűlt a baja a hatóságokkal, eljárás is indult ellene spekuláció miatt. 15 év alatt jelentős mennyiségű gabonát halmozott fel, amit óriási haszonnal adott el a szomszédjainak, és a helyi kereskedőknek, pénzét pedig hitelezésre használta.
Shakespeare első szobra, a temetési emlékműve is az üzletember (vagy menedzser?) énjére utalt: egy zsák gabonával ábrázolta az 1616-ban elhunyt írót. A szobrot a 18. században lecserélték irodalmibbra: lúdtollasra, mármint pennásra.
