November 25-én tartják Szent Katalin alexandriai szűz, keresztény vértanú ünnepét. Mivel hitét hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A tizennégy segítő szent közé sorolták.
Katalin Gaius Valerius Maximinus császár idejében (270-313) élt. A róla szóló írások szerint előkelő családban született az egyiptomi Alexandriában. Műveltségével kitűnt kortársai közül, tanulmányai során ismerte meg Jézus életét. Bálint Sándor így ír róla Ünnepi kalendáriumában: „Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.”
A legendák szerint akkor tért keresztény hitre, amikor egy látomásában Szűz Mária jelent meg, karján a Kisdeddel. Ellenszegült a császár parancsának, keresztényként nem akart részt venni a bálványok tiszteletére rendezett áldozatokon. A császár elé lépve keresztet vetett, tanúságot tett arról, hogy Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. A lány elmarasztalta az uralkodót zsarnokságáért. A császár nem tudott válaszolni Katalin érveire. Megbízott ötven tudóst, hogy térítsék vissza a rómaiak hitére, ám a bölcs férfiak hiába próbálkoztak: Katalin oly következetesen védelmezte hitét, hogy érvei meggyőzték őket, és mind az ötvenen keresztényekké lettek. A császár mindannyiukat máglyára küldte. Katalinnak megkegyelmezett volna, mert megtetszett neki. A lány azonban visszautasította az uralkodót, aki megkorbácsoltatta, és börtönbe záratta. A császár felesége kíváncsiságból felkereste Katalint a tömlöcben. A lány őt és a katonákat is megtérítette. Halálra ítélték. Vastüskés keréken halt volna kínhalált, de a kerék darabokra tört, a vasszögek lehullottak róla. Végül lefejezték 307-ben. A legenda szerint testéből vér helyett tejszerű folyadék ömlött. Testét a monda szerint angyalok vitték fel a Sínai-hegyre, több mint húsznapi járásra, és ott kegyelettel eltemették. Később kolostort és templomot építettek emlékére. Emléknapja november 25-ére került.
„Csodálatos volt az állhatatosságban, ahogy kitartott a fenyegetések közepette, s megvetette azokat. A fenyegetőző császárnak így felelt: „Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusén akarom áldozni.” Ugyanígy: „Tedd meg, amit kiterveltél, s látni fogod, kész vagyok minden szenvedésre.” Másodszor az ígért javak elutasításában; amikor a császár felajánlotta neki, hogy az udvarában második személy lesz, azt felelte neki: „Ne beszélj ilyeneket, hisz bűn még csak gondolni is erre!” Harmadszor állhatatos maradt a kínzások során, s diadalmaskodott rajtuk, amikor börtönbe vetették vagy a kerékre rakták.” (Jacobus de Voragine: Legenda Aurea)
A középkorban nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel hitét hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Így a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. A legenda szerint utolsó imádságában a betegeknek, haldoklóknak is segítséget ígért, ezért a késő középkorban gyakran jelenik meg a kórházak patrónájaként. Mivel a börtönben szó nélkül tűrte a kínzásokat, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. A kerékgyártók szintén segítségül hívták, mert a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek. A házasságra készülő fiatal lányok is őt kérlelték, hogy jó vőlegényre találjanak. Katalint a tizennégy segítő szent közé sorolták.
