Szent Márton pannóniai születésű tours-i katolikus püspök, a katonák, a koldusok és számos mesterség védőszentje 1620 éve halt meg Candes-ban.
Szent Márton püspök 316-ban vagy 317-ben született a Római Birodalom Pannónia tartományában, Savariában, a mai Szombathelyen. Jómódú pogány római család sarja volt, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így ott telepedett le. Gyermekként Ticinumban (ma Pávia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást, de szülei ezt nem nézték jó szemmel.
15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta köpenye felét. A következő éjjel álmában Krisztus jelent meg a fél köpenyben.
„Krisztus katonája vagyok, nem szabad harcolnom.”
339-ben megkeresztelkedett, 341-ben megvált a hadseregtől. Pappá szenteltette magát, majd téríteni kezdett. Később Poitiers-be ment, ahol 360-ban megalapította a Ligugé kolostort. (Ez volt az első szerzetesi közösség Galliában.) 371-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta. Ő azonban tiltakozott a megválasztás ellen, s a legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal.
„Legismertebb ábrázolása egyik jócselekedetét örökíti meg. Ifjú korában tisztként szolgált a római hadseregben. Galliában történt, hogy a téli (novemberi?) hidegben egy hó alatt fekvő meztelen és sánta koldusra bukkant. Megszánta a szerencsétlent, és megfelezte vele katonai köpenyét. Ezt követően álmában megjelent néki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köpennyel. E jelenetben Szent Mártont fehér lovon, katonatiszt öltözetben ábrázolják, amint kardjával épp kettéhasítja veres köpenyét, vagy a földön kuporgó, meztelen mankós embert takarja be vele. Később, püspök korában a jelenet majdnem pontosan megismétlődött nem kevésbé csodás következményekkel (nyomatékául a korábbi legendai esemény jelképi jelentőségének). Egy ízben szedett-vedett gúnyában misézett, mivel a templom kapujában egy didergő koldus kedvéért megvált a miseruhájától. A hüledező hívek szeme láttára egy tűzgömb szállt a feje fölé, és angyalok fedték be drágakövekkel kivert aranyujjassal csupasz karjait.”
(Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium – Az ég kárpitja meghasad)
Márton püspökként is szigorú szerzetesi életet élt, ténykedését csodák, gyógyulások kísérték. Minden évben sorra látogatta a vidék egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Újszerű kezdeményezésével a felkeresett tanyákat és falvakat kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben megbetegedett és ott halt meg 397. november 8-án. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-ére teszi.
„Szemét és kezét folyton az ég felé fordította, és fáradhatatlan lélekkel szüntelenül imádkozott. Mindig hanyatt feküdt, s mikor a papok kérlelték, hogy oldalára fordulva könnyebbüljön meg egy kicsit, azt mondta: „Hagyjátok, testvéreim, hagyjátok, hadd nézzem inkább az eget, semmint a földet, hogy lelkem az Úr felé táruljon.” Ezt mondva meglátta, hogy az ördög is ott van. „Mit állsz itt, te kegyetlen bestia? – szólt rá. – Semmi szennyet nem találsz bennem. Ábrahám kebele fogad be engem!”” (Legenda Aurea – Szent Márton püspök)
Márton volt az első, aki nem vértanúként emelkedett a szentek sorába, ünnepe november 11-e lett. Már 461-ben ünnepet rendeltek el tiszteletére, tours-i sírja felett kápolnát, majd 476-ban bazilikát emeltek, koponyacsontjából egy kisebb darab 1913-tól a szombathelyi Székesegyházban található.
Szent Márton a frank birodalom, Magyarország, az eisenstadti és a szombathelyi püspökség, több német város, valamint a pannonhalmi főapátság patrónusa.
Márton napja a középkorban a jobbágytartozás lerovásának, az új pásztorok fogadásának napja volt. Ekkor terelték be a szabadban tartott állatokat, kóstolták az újbort és vágták le a tömött libákat. Márton napján országszerte lakomákat rendeztek, hogy aztán egész esztendőben ehessenek-ihassanak. A fáma szerint „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.”
