Az uralkodás helyett, idejének nagy részét a művészeteknek szentelte Sah Dzsehán indiai uralkodó, aki a Tádzs Mahal utánozhatatlan és felejthetetlen síremlékkel tisztelgett elhunyt szeretett felesége emléke előtt.
Shabuddin Mohammed Sah Dzsahán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója, a világcsodának tekintett agrai Tádzs Mahal építtetője 1592. január 5-én született.
A mogul dinasztiát Bábar alapította, aki két világhódítótól – apai ágon Timurtól, anyai ágon Dzsingisz kántól származtatta magát. A Közép-Ázsiából kiszorult csagatáj herceg 1519-ben tört be Indiába, s alig tízezer fős, mongol és török lovasokból álló seregével 1524-ben legyőzte a delhi szultán hatalmas számbeli fölényben lévő seregét. Utódai moguloknak – helyesen maghaloknak, azaz mongoloknak – nevezték magukat, jóllehet túlnyomó részben keleti törökök voltak. A muzulmán vallást követő mogulok eleinte megtalálták az együttélés módját túlnyomórészt hindu alattvalóikkal, a hatalmas birodalom a toleráns és kiváló szervezőképességű Akbár, majd ennek fia, Dzsehángir alatt élte fénykorát.
Dzsehángir után öt fiú maradt, a véres hatalmi harcból végül 1628-ban a másodszülött Khurram került ki győztesen, aki felvette a Sah Dzsehán (perzsául a világ ura) címet. A harmincöt éves új uralkodónak több lázadással kellett szembenéznie, de ezeket gyorsan leverte, sőt déli terjeszkedésbe fogott. Az itt szerzett területek azonban csak ellensúlyozták az északon elszenvedett veszteségeket: őalatta lett világos, hogy a dinasztiát alapító Babár nagy álma, Timur birodalmának visszaszerzése a perzsáktól nem lehetséges. A hadjáratok a kimeríthetetlennek látszó kincstárat megterhelték, hiszen uralkodása alatt a nemesek és a katonák száma megnégyszereződött, a hiányzó pénzt a parasztokból sajtolták ki. Ugyanakkor Sah Dzsehán bátorította a kereskedelmet és az ipart, felvirágoztak a városok, utak és csatornák épültek a távoli városokig és kikötőkig.
A nagymogul ugyan tehetséges volt, de az örökölt kápráztató gazdagság és hatalom elpuhulttá és kényelmessé tette. A hadvezetést vezéreire, a kormányzást kegyenceire bízta, ő maga pedig idejének nagy részét a művészeteknek szentelte. Kitűnő nevelésben részesült, perzsa kultúrában nőtt fel, nagy műveltségű és jó ízlésű uralkodó vált belőle. Kedvelte a festészetet és rajongott a drágakövekért: maga is faragott gyémántokat, s ő készíttette a híres gyémántokkal ékesített Pávatrónt. (A „mindössze” két méter magas és egy méter széles trónust, amelynek aranylapjain 26 733 gyémánt, rubint és smaragd villog, 1739-ben a perzsa Nadir sah rabolta el, azóta Teheránban látható.)
Igazi szenvedélye azonban az építészet maradt, alatta alakult ki teljes pompájában az indiai és perzsa elemek keveredéséből a mogul stílus.
Épületeinek többsége hatalmának és gazdagságának fitogtatását szolgálta előbb Agrában, majd székhelyén és kedvenc városában, Delhiben. Agrában a Gyöngy mecset hirdeti nevét, Delhiben fehér márványból építtette újjá az Akbár által emelt Vörös Erőd épületeit és Sahdzsehánábád néven egy egész új várost emelt palotákkal és mecsetekkel, szintén márványból – ezt a kort gyakran emlegetik „a márvány uralmának”.
Szerelmi bánat kínozta a Tádzs Mahal építtetőjét
Bár számos felesége és kegyencnője volt, kivételes ragaszkodással szerette kedvenc asszonyát, a perzsa származású Mumtáz Mahalt (eredeti neve Ardzsumand Banu Bégum – a palota ékességét). Az asszony szépségéről legendákat meséltek, kifinomult ízlése nagyban befolyásolta urát. Amikor 1631-ben viszonylag fiatalon, tizennegyedik gyermekének világra hozatala közben meghalt, Sah Dzsehán búskomorságba esett, elhanyagolta uralkodói feladatait, s megesküdött: olyan síremléket állít feledhetetlen szerelmének, amilyent még nem látott a világ. Állta is a szavát, bár a káprázatos épületegyüttes felépítése 22 évet és a kincstár nagy részét vette igénybe. Az Agra közelében, a Jamuná folyó partján fekvő Tádzs Mahal (Sír Palota) tervezésére mai szóval pályázatot írt ki, s a kicsinyített modellekből választotta ki a győztest. A Tádzs Mahalt nem véletlenül tartják tökéletesnek, a világ csodájának, mert minden kritikát kibír, sőt bármilyen változtatás csak rontana kivételesen lenyűgöző, egységes hatásán. A 17. században a Jamuna folyó partján fehér márványból emelt Tádzs Mahal ma is messze a legismertebb indiai építmény.
Noha az építkezés befejezése után csak kétszer járt a Tádzs Mahalban, az uralkodó nem tudta kiheverni kedvenc asszonya elvesztését, az érzéki örömök hajszolásába vetette magát, még pazar tükörfalú csarnokot is emeltetett a tivornyákon tapasztalt gyönyörök megsokszorozása érdekében. Az ügyekkel nem sokat törődött, így a mogul hatalom hanyatlani kezdett, bár a birodalom még nem rendült meg.
Sah Dzsehán 1657-ben megbetegedett és orvosai nem sok reményt fűztek életben maradásához. A hír hallatán négy Mumtaz Mahaltól született fia véres utódlási harcba kezdett, amelyből 1658-ra a déli területek helytartója, Aurangzib került ki győztesen. A fanatikus muzulmán Aurangzib kivégeztette a hindukra támaszkodó testvéreit, súlyos betegségéből mégis felgyógyult apját pedig bebörtönözte az agrai erődben. Az öregedő, beteges Sah Dzsehán minden elképzelhető kényelmet megkapott, magával vihette asszonyait és táncosnőit, de már csak az egyetlen általa szeretett nőre tudott gondolni. A legenda szerint nyolc év fogság után, 1666. január 22-én a vár Tádzs Mahalra néző erkélyén halt meg, s utolsó pillantása a síremléken tört meg. A sah temetkezési szertartása nem volt nagyszabású, csupán két embere volt jelen, akik csendben eltemették kedvenc felesége, Mumtáz mellé.
A lenyűgöző építmény századok óta dacol háborúkkal, viharokkal, árvizekkel és emberi gondatlansággal, de úgy látszik, a 20. és a 21. század környezetszennyezése elvégzi azt, ami mindezeknek nem sikerült: pusztulás fenyegeti India egyik leghíresebb és legszebb épületét, a világ hét csodájának egyikét, a szerelem emlékművét – az agrai Tádzs Mahalt. Folyamatos védelemre van szüksége, egyre inkább bepiszkolódik a légszennyezés miatt, s falai elvesztették csodálatos fényüket, amelyet anyaguknak, a fehér márványnak köszönhettek. Az épülettől nem messze több kőolaj-finomító is van, ami ugyancsak szennyezést okoz. India számára komoly bevételt is jelent a Tádzs Mahal, mivel turisták százezrei keresik fel minden évben, ám ha fényét veszti, gyengülhet vonzereje. 2018-ban a Tripadvisor „a világ legnépszerűbb látnivalói” listáján a hatodik lett az indiai Tádzs Mahal.
