Számos írót, köztük Friedrich Schillert és Ráth-Végh Istvánt is megihlette egy 18. században élő párizsi ékszerkereskedő története.
Friedrich Schiller Der Handelsvertrag mit Gott címmel adta közre Paul Duhalde párizsi ékszerkereskedő történetét, akinek sokáig nem ment az üzlet. Úgy érezte, mintha mindenki ellene szövetkezett volna. Világgyűlölő hangulatában mentőötlete támadt: társas viszonyba lép Istennel. A szerződést – öt évre szólt, és az alaptőke 15 ezer livre-t tett ki – 1719. szeptember 24-én kötötte meg. Ebben Duhalde kötelezte magát, hogy a nyereség felét Istennek lelkiismeretesen kifizeti. A jámbor kereskedő, úgy látszik, jól választotta meg üzlettársát, mert a cég virágzásnak indult.
Rát-Végh István Fekete krónika című könyve szerint Istennel kötött formális így szólt:
»Miután elhatároztam, hogy társas viszonyba lépek Istennel, kötelezem magamat, hogy az alábbi szerződési pontokban vállalt kötelességeimet lelkiismeretesen teljesítem. Egyúttal örököseimnek is meghagyom, hogy amennyiben halálom hamarébb következnék be, a szerződésben foglalt kötelezettségeket ők teljesítsék.*
Öt év elteltével a vagyona drágakövekben már 36 ezer livre-re rúgott, a szerződés szerint ebből 18 ezer Isten adományaként a szegényeknek járt.
Duhalde komolyan vette ígéretét, egy mérleg után ezt jegyezte be az üzleti könyvbe: »Átok örököseimre, ha bármilyen ürüggyel el akarnák ütni a szegényeket a felerésztől. Még ha időközben vagyonom annyira megfogyatkoznék is, hogy csak a szegényeket illető rész maradna meg, akkor is ki kell nekik fizetni ezt a részt, mert ez csupán rám bízott idegen vagyon.«
Mielőtt azonban Duhalde értékesíthette volna a köveket, ágynak esett. Végrendeletet csináltatott, amelyben külön meghagyta örököseinek, hogy Istennek járó tartozását halála után maradéktalanul fizessék ki. A kereskedő hamarosan távozott az élők sorából. Amikor a végrendelet kitudódott, a törvény szerint – mivel Dzhalde nem jelölt meg konkrét személyt – a párizsi orvosi egyetem jelentkezett a pénzért. Az özvegy azonban megtagadta a kifizetést, így az ügyből per lett. Az asszony ügyvédje kétségbe vonta a szerződést, merthogy nem szerepel rajta Isten aláírása. Elsőként persze annak a kérdésnek kellett a végére járni: vájjon egyáltalán lehet-e Istennel szerződni? Ám a bíróság úgy döntött: az elhunyt végakaratát teljesíteni kell.
