A magyar történelmet mindig egyfajta mélabús hangulattal tekintjük, leértékeljük, kinevetjük, siratjuk. Pedig számos felemelő pillanatot és példamutató személyiséget lehet felsorolni. Teleki Blanka grófnő is sok vihart és kalandot élt át céljai eléréséhez.
„Csak úgy remélünk biztosan szebb jövendőt, alapos jobbra fordulást egész állapotunkban, ha elég erőnk és következetességünk lesz gyökerén kezdeni a reformot, azaz: ha családi életünkbe öntünk összhangot nőink nevelésének nemzeti iránya által.” Teleki Blanka (1845)
Keveset tudni róla, mégis rengeteg ismerettel rendelkezünk, a Teleki Blankáról hátra maradt levelek és dokumentumok jelzők hadával dicséri, szenvedélyesnek, ragyogónak és tüneményesnek titulálva. A magyar nőnevelés úttörőjének és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hívének, mártírjának is tekintjük Teleki Blanka grófnőt, aki 150 éve, 1862. október 23-án halt meg.
1806. július 5-én született Hosszúfalván gazdag erdélyi arisztokrata családban. Édesanyja testvére Brunszvik Teréz, a magyar kisdedóvási és nőnevelés élharcosa volt. Blanka nevelőnőktől tanulta a tudományokat és a nyelveket, majd Kolozsvárott járt iskolába. 19 évesen került Budára, ott élő nagyanyja és nagynénje, Brunszvik Teréz mellé – Brunszvik-családnál nevelkedett Emma húgával együtt. Vele járt többször a martonvásári Brunszvik birtokon.
Brunszvik Teréz hatására Blanka is úgy döntött, a nevelői pályát választja. Ezzel kihívta apja haragját, aki úgy vélte: másokért élni ostobaság és időpazarlás, ettől kezdve apa és lánya örökös harcban állt egymással. A nőknek már ekkor is megvolt a saját külön, a társadalmon belüli egyenjogúságért megvívandó harcuk. Ennek eszköze és útja az azonos oktatási lehetőségek kiharcolása lett. Blanka és nagynénje együtt tett külföldi utazásokat, s együtt látogatták a jótékony nőegyleteket, angyalkerteket, ipari tanfolyamokat.
„Pirul a magyar hölgy, ha mívelt ember magyarul szólítja meg – nem is sejdíti, hogy nemes, emelkedett gondolatot fejezhetne ki azon nyelv, melyet csak a szegény, alárendelt osztály szájából hallott. Három, négy idegen nyelvben jártas Magyarország leánya, akármely más nemzet történetét, mostani állapotát jól ismeri – de nemzeti nyelvét nem érti, hona hajdanából nincsenek képei, hazája jelen küzdelme pedig gyakran mint gúny tárgya tűn fel előtte. Legszebb álmai, legforróbb vágyai Párizst, Londont varázsolják eleibe, ott tölthetni életét legnagyobb földi boldogságnak képzeli — még csak messzünnen sem jut a dús magyar úrhölgynek eszébe, hogy a sors őt ide rendelte, hogy minél nagyobb adományokkal áldá meg őt a végzet, annál több kötelességet is mért reá, hogy minél elhanyagoltabb a haza, annál inkább tartozik annak minden gyermeke előmenetelén munkálni.” (Teleki Blanka: Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében)
Oktatás és forradalom Vasvárival
Teleki Blanka festészettel foglalkozott, de közben már 1845-ben a nők egyetemi képzésének bevezetését sürgette. Egy évvel később régi álmát valóra váltva egy demokratikus szellemű leánynevelő intézetet alapított Pesten. Ezzel engedve a reformkor kihívásának saját intézetet nyitott, ahol „a hazától elidegenedett” főrangúak lányait kívánta nevelni, tanárként többek között vezető tanárnak az akkor 21 éves történész, filozófus Vasvári Pált (eredeti nevén Fejér Pál) – aki már egyetemi évei alatt vezérszerepet töltött be a forradalomra vágyó diákok körében -, nevelőnőnek pedig Leövey Klárát nyerte meg. „Sokat vártam ettől, de a valóság felülmúlja várakozásomat” – írta Brunszvik Teréz unokahúgának egy levelében, majd Wesselényi Miklósnak bővebben is kifejtette véleményét az iskoláról: „A szakórákkal nem lenne gond. Fejér, a vezető tanár képes lenne arra, hogy igen sok lánya legyen mint hallgató, és hogy őket fellelkesítse és aktivizálja az előadásaival. Ám a további foglalkozásokat és az ellátást el kellene különíteni.” Az intézet végül 1848 szilveszteréig állt fenn, ekkor zárta be Teleki grófnő. Tizennégynél több növendéke sosem volt, elvi–politikai jelentőségénél fogva azonban Teleki Blanka ”nevelésügyi kalandja” mégis történeti jelentőségű. Leövey Klára Fejér (Vasvári) Pálhoz címzett sorai:
Tisztelt Fejér Úr!
A grófné szíves üdvözlete mellett üzeni kegyednek, hogy jelenleg mindenek felett fő dolog egészsége, e szerint ne fáradjon ezen rossz [!] időben a tanulási órára, különben is Rózsa el maradt a történetírás és más tanulmányaival, van mivel foglalkoznia; holnap pedig, ha szép idő is leend, ne méltóztassék jőni, mert ünnep lesz, s kegyednek nagy szüksége van pihenésre.
Pest, Jún. 28-án 1847
tisztelője
Lövey Klára
A fiatal, jóvágású fiatalember nem csak a diáklányokat hódította meg, megdobogtatta a húsz évvel idősebb grófnő szívét is, aki gyakran beült az óráira. Arról nem maradt hátra semmilyen dokumentum, hogy Vasvári viszonozta-e Teleki Blanka szerelmét, de az biztos, hogy miután a Kossuth mellett feladatokat elvállaló Vasvári az 1848-as forradalom után elhagyta az intézetet, folyamatosan kapcsolatban maradtak, ha csak tehették szerét ejtették, hogy találkozzanak. A grófnő az 1849-es függetlenségi nyilatkozat után Vasvári szabad csapatának zászlóanyja lett, támogatta az általa szervezett Rákóczi szabadcsapatot, s elvállalta annak zászlóanyai tisztét is. A szabadságharc bukása után a család Szatmár megyei birtokán, Szatmárpálfalván bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit, s több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta írásaival és anyagilag is.
Fogságban
Teleki Blanka a szabadságharc bukása után a Szatmár megyei Pálfalvára vonult vissza, ahol irányítása alatt a pálfalvi kastély valóságos kis forradalmi központ lett: bujdosókat rejtegetett, gyűjtötte a forradalom emlékeit. Ismert, hogy a kastélyban talált menedéket a Bem mellett harcolt Ócsai Ferenc lapszerkesztő, a Honvéd című lap kiadója is. Ugyancsak álnéven tartózkodott itt Bereczki Máté, Vasvári Pál barátja és küzdőtársa, mint a grófnő írnoka. Az asszony és lakhelye folyamatos megfigyelés alatt állt, a rendőrség végül 1851 májusában csapott le rá, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona „búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések” színhelye volt. Előbb Nagyváradra, majd Pestre vitték, az időközben szintén letartóztatott Leövey Klárával együtt, két év vizsgálati fogság után 10 évi várbörtönre ítélték. Előbb Kufstein várában, majd Laibachban (Ljubljana) raboskodott. A pesti haditörvényszék 1853. május 25-én Teleki Blankát tíz (hat évet különböző osztrák börtönökben le is töltött), Leövey Klárát öt év várfogságra ítélte.
A grófnő 1857 májusában általános amnesztia keretében szabadult, de ekkor már teste és lelke is beteg volt. Rövid időre hazatért Magyarországra, majd „önkéntes száműzetésbe” Münchenbe, Stuttgartba, Drezdába, Brüsszelbe és Párizsba vonult. A gyógyulást keresve külföldön utazgatott, tervei szerint egészségének helyreállítására Mentonba készült, a halál végül a francia fővárosban, Párizsban, húgánál érte 1862. október 23-án.
A Montparnasse temetőben helyezték örök nyugalomra, ravatalánál Irányi Dániel 1848-as kormánybiztos, a franciaországi emigrációban élő magyarok vezéralakja mondta a búcsúbeszédet. Nevét utca, számos iskola őrzi országszerte, s 2008 óta a pedagógusnapon az esélyteremtő pedagógusokat a Teleki Blanka-díjjal ismerik el.
Felhasznált forrás:
Vasvári Pál: Naplómból
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái
Hornyák Mária: Teleki Blanka és a sajtó
MTI sajtó
