Idén 26 ország 160 kiállítója és több mint 170 program, közte könyvbemutató, dedikálás, kerekasztal-beszélgetés, vetélkedő és koncert várja a látogatókat a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
A könyvfesztivált Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitja meg, a díszvendég Szerb Köztársaság részéről Vladan Vukosavljevic kultúráért és médiáért felelős miniszter mond köszöntőt – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) az MTI-vel.
Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő, április 19-től 22-ig tartó Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat. A díszvendék idén Daniel Kehlmann, az európai irodalom egyik legeredetibb szerzője, aki kritikusként és esszéíróként is sokat tesz a kultúrák találkozásáért.
Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. Két évvel ezelőtt a magyar szervezett könyvpiac 220 éves évfordulóját ünnepeltük. A 2016-os könyvfesztivál díszvendégeként Szlovákiát köszöntöttük Budapesten. 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatja be kortárs irodalmát és kultúráját.
Tizennyolcadik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.
A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programjai a fesztivál honlapján folyamatosan frissülnek.
