Mi a „sültrealizmus” és miért fontos a teknősbéka-szimbólum? Két garabonciás barát munkáin keresztül ismerhetjük meg kettejük titokzatos teremtő játékát, vagyis „Weöres Sándor a Napot és a Holdat igazgatja”.
Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára rendezvénysorozattal emlékezik szeptember 17-étől az Országos Széchényi Könyvtár. Weöres Sándor és a festőművész Illés Árpád barátságát, alkotó együttműködését bemutató kiállításon a közönség által még soha nem látott Weöres-kéziratok, rajzok, izgalmas dedikációval útjukra bocsájtott kötetek, ritkán látható Illés Árpád-festmények és metszetek gazdag kollekciója kerül egy térbe, föltárva és értelmezve a két életmű metszéspontjait. A kiállítást szeptember 17-én, kedden 16.30-kor Tolnai Ottó nyitja meg.
Az 1929/30-as tanévet Weöres a Révai Miklós Reálgimnázium tanulójaként kezdte meg Győrben. Egy rokon hölgy buzgalmának köszönhetően az ifjú költő hamarosan megismerkedett a nála alig idősebb képzőművész Illés Árpáddal, aki ekkor már Rudnay tanítványa a főiskolán, de a szünidőket Győrben tölti. A fiatalok között kialakul az a szoros kötelék, mély barátság, mely halálukig kíséri őket, hol játékos, garabonciás kalandokra csábítva, hol komoly közös munkákra ösztökélve. Életük utolsó évtizedeiben pedig az egymás munkáira reflektáló alkotásokban felragyogva.
Illés Árpád 1935 után Weöresnek több könyvét tervezi és illusztrálja, majd hamarosan valódi közös munkákba kezdenek. Természetüknél fogva ilyenek a színpadra szánt darabok. Elkészül A holdbeli csónakos Illés színpadi terveivel, abszurd játékuk, a Tyunkankuru Illés jelmezterveivel; de nagy elhatározással fognak bele a csak maguk számára készülő „kék, barna és sárga könyvbe” is, amelyekbe az elgondolás szerint Illés rajzai és Weöres szövegei felváltva kerülnek, végeredményként egy közös korpuszt alkotva.
Weöres Pestre költözése a levelezés megszűnését vonta maga után, és úgy tűnik, a korábbi két évtized szoros „mindennapi” együttléte is eloldódik. Átadja helyét egy alkotói értelemben sokkal intenzívebb közelségnek, mely elsősorban Illés Árpád művészi „fordulatának” köszönhető, aki az 1960-as évekre alakítja ki végső, összetéveszthetetlen képi világát. Weöres-versek születnek Illés-festményekre és Illés-képek a költő szövegeire.
Képek A teremtés dicsérete kiállításról
Ilyen a „sültrealizmus”
„A teknősbéka a bölcs meditáció, a csend szimbóluma. Ellenlábasa minden üzleti nyüzsgésnek. Ez az állat nem lustaságból, hanem bölcsességből nem nyüzsög, de lát, mindent észrevesz. Ez a művész dolga is.” (Illés Árpád)
Nyilatkozataik, teoretikus megnyilvánulásaik egészen pontosan rávilágítanak erre az alkotáslélektani, alkotástechnikai közelségre, és megfogalmazzák a műalkotásról mint a világban megjelenő, alkotott és újrateremtett, sajátos valóságról kiérlelt gondolataikat.
„Sültrealizmus” – mondja Weöres, amikor szürreálisnak aposztrofált verseiről kérdezik, amit már jóval korábban, A vers születése című disszertációjában is kifejtett: a mű teremtés voltának van igazságtartalma. Teremtés, de „csak a rendelkezésre álló tárgyi és szellemi elemek felhasználásával készülhet a műve, a semmiből valamit nem alakíthat”. Erre felel Illés Árpád 1978-as életút-interjújában: „Semmit nem lehet kitalálni, csak azt, ami van”.
Alkotástechnikai közelségüknek bizonyos értelemben kulcsa egy harmadik művészeti ághoz, a zenéhez való viszonyuk. Weöres verselméleti gondolkodásának kezdettől fogva központi kategóriája a zeneiség kérdése, munkáinak elsődleges építőelemei zenei elemek, ritmus, tónusok, motívumok, hangzás, a legrövidebb verssortól a nagyívű kompozíciókig. Illés megrögzött zenehallgató, zene mellett fest, és jeles kortárs zeneszerzőkkel kerül kapcsolatba, akik műtermét látogatják, és munkáit szívesen használják fel lemezborítóikon. Ez kizárólag azért történhet, mert Illés az utolsó két évtized pszeudo-szürrealista alkotásaiban ugyancsak „zenei” módon építkezik: színek és formák ritmusa, harmóniák, akkordok, összhangzásokból játékosan vagy éppen ironikusan kimozdított „hangok”, visszatérő motívumok variációi képzik meg titokzatosan a műveit.
Mindketten beszélnek magáról az alkotási folyamatról, arról, hogyan születik a mű. Az említett formákról, ritmusokról, akkordokról, szépségről, a valóság elemeinek alkalmazásáról, eljutva egészen a mű kapujáig. Ezen belépni az értelmezés esendő szavaival nehéz. A munka feldúsul, megmagyarázhatatlan módon jelentéssel telítődik. Az alkotó számára is titokzatosan megszületik a mű: a teremtett valóság.
Weöres Sándor és Illés Árpád egymás közelében, ihletésében megszületett munkáiról gondolkodva szükségképpen megfogalmazódnak a két életrajz metszéspontjai, közeledések és távolodások. Még inkább szükségszerűen rendeződnek egymás mellé azok az alkotások, amelyek formai-tartalmi jegyeikkel hatással voltak a másik alkotó munkáira, valamint közös munkáik is. Kiállításunk ebben a felfogásban igyekszik végiggondolni és bemutatni a két alkotó teremtő barátságát.
Képek A teremtés dicsérete kiállításról
Weöres és A teremtés dicsérete
2013. szeptember 17., 16.30
A teremtés dicsérete – megnyitó
2013. október 3., 16.30
„Legszebb alkotás a séta” – kép/írás
Vendégünk Lábass Endre és Várnagy Tibor
2013. november 5., 16.30
„Gulácsy emléke kísért” – valóság és varázslat
Vendégünk Cserjés Katalin és Lajta Gábor
2013. december 5., 16.30
„nem újak, nem is régiek” – archaikum és modernség
Vendégünk Keserü Katalin és Szántó F. István
Szeptember 17-től elérhető a rendezvénysorozatot kísérő tematikus honlap is.
A kiállítás 2013. szeptember 17 – november 17. között tekinthető meg keddtől szombatig 10-18 óra között az Országos Széchényi Könyvtár Corvina termeiben. 2013. október 1, 2, 4, 8, 9, 11, 15, 16, 18, 22, 25-én, 13 órai kezdettel a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében rendhagyó tárlatvezetéseket tart a kiállításban Földesi Ferenc irodalomtörténész, az OSZK Kézirattár vezetője.
