A nemrég megjelent Závada Pál és Korniss Péter Egy sor cigány c.könyvének bemutatójával egybekötött zenés beszélgetésre invitál mindenkit a MÚOSZ Zenei Szakosztálya.
December 7-én a főszerep az Egy sor cigány című köteté, amiben roma kötődésű honfitársaink pályáját ismerhetik meg az olvasók, a mellékszerep viszont a zenéé lesz Závada Pál író és Korniss Péter fotogoráfus könyvbemutatóján a MÚOSZ székházában. Az est muzsikus vendégei nemcsak beszélgetni, hanem zenélni is fognak.
A Corvina Kiadó által megjelentetett Egy sor cigány c. könyv a rendezvényen kedvezményesen megvásárolható.
A beszélgetés résztvevői többek között: Szalóki Ági énekes, Farkas Róbert hegedűművész, Oláh Kálmán dzsesszzongoraművész, zeneszerző, Szalai Antal hegedűművész, prímás.
Beszélgetőtársuk: Aradi Péter újságíró, a MÚOSZ Zenei Szakosztályának elnöke.
A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Időpont: 2011. december 7. 17:30
Helyszín: MÚOSZ székházában (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a)
Rövid ismertető az est résztvevőiről:
Szalóki Ági utóbbi évtizedünk egyik legnépszerűbb énekesnőjévé vált. Mint mondja: „Kaptam egy klasszikus alapot, ezzel egy időben elmélyültem a népzenében is, aztán indultam el a könnyűzene felé, és ott találkoztam a jazz-zenével, az improvizációval.” Eddig hat önálló lemeze jelent meg, közülük három gyermekeknek szól.
Farkas Róbert hegedűvirtuóz, aki tizennyolc évesen a 100 Tagú Cigányzenekar legfiatalabb prímása lett, és több mint tíz év alatt bejárta velük a világot. Utána a Besh o droM zenekarban balkáni zenét, a Romano Dromban autentikus cigányzenét, a Pannóniában klezmert, a Kistehén Tánczenekarban sajátos, önmaguk által kikevert stílust játszott, jelenleg a rendkívül sikeres Budapest Bár formáció vezetője.
Oláh Kálmán nemzetközi hírű jazz-zongorista és zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Alkalmi formációk mellett rendszeresen fellép saját együtteseivel (Trió Midnight, Oláh Kálmán Sextet, László Attila – Oláh Kálmán Quartet) és duóban Klenyán Csaba klarinétművésszel. Always c. kompozíciója 2006-ban, Washingtonban elnyerte a Thelonious Monk Institute nagydíját, Concertóját 2008-ban a Miskolci Szimfonikus Zenekar mutatta be a Művészetek Palotájában, neves amerikai jazzmuzsikusok közreműködésével.
Szalai Antal hegedűművész négy évtizeden át volt a Honvéd Művészegyüttes vezető prímása, de saját zenekarával e munka megszűnése óta is folyamatosan dolgozik, turnéznak Amerikában, a Távol-Keleten és Ausztráliában is. „Én inkább a hagyományőrzés pártján állok – mondja –, de szívesen oltom ezt be új hangzásokkal, akár a jazz vagy épp a manapság nagyon népszerű román, illetve balkáni népzene vagy a spanyol tangó világából.”
A könyv szerzőiről:
Závada Pál 1954-ben született Tótkomlóson. Első könyve, a Kulákprés című szociográfia 1986-ban jelent meg, novelláskötete, a Mielőtt elsötétül 1996-ban. Egy évvel ezután adta ki a Magvető Jadviga párnája című nagyregényét, amely azóta is az egyik legnagyobb könyvsiker Magyarországon. Műveiben az elidegenítést, a rasszizmust kiragadott mondatokban, egy-egy megszólalásban emeli kivívni a közfigyelmet, olyan viselkedések, amelyek egyszerűek, egy mondatban összefoglalhatók.
Korniss Péter úgy lett a világ egyik legjobb fotósa, hogy tulajdonképpen nem akart soha semmit. Nem akar ránk erőltetni ideológiát, művészetet, pályaívet, saját korszakait, nem is beszélt soha magáról úgy, mint A Nagy Fotográfusról, nem csak szerénységből, valószínűleg nem is tudna, és ez jól van így. Egyszerűen csak fényképez, és kész.