„Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor.” A szeretet ünnepét és Jézus Krisztus születését ünnepeljük ma.
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik. A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én tartja. Ez a kereszténységnek húsvét mellett teológiailag a második legnagyobb, gyakorlatilag viszont legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
Nagykarácsony, kiskarácsony
A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysios Exigius apát által kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja.
A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a „két karácsony” kifejezés is: a „nagykarácsony” karácsony napja, december 25., a „kiskarácsony” újév napja, január 1.
Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték.
Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben.
Pilinszky János: Sarokkő
(részlet)
Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor. Semmivel se másképpen – de hogy ez a másképp önmagában is mekkora csoda, arról ma még alig tudunk valamit. Amikor Szent Pál azt írta, hogy az egész mindenség áhítozik a megváltás után, mélységesen többet tudott a mindenség természetéről, mint azok a „naiv” tudósok, kik gőgjük és depressziójuk csúcsán úgy vélték, hogy a mindenség egy nagy üresjáratú mechanikus szerkezet, afféle kozmikus vekker, aminek anyagában véletlenül és főként szervetlenül teng-leng a parányi emberiség, mint holmi kondérnyi ehetetlen masszában.
Ilyen értelemben Jézus születésének és fogantatásának csodája nemcsak önmagában szívmelengető titka létünknek – de egyúttal arra is ösztökéli az embert, hogy igyekezzen minél mélyebben, minél szervesebben és minél organikusabban érteni és szeretni az univerzumot, a teremtés egészét.
Hiedelmek s szokások
December 24. számos hiedelem és szokás felelevenítője: régen ezen a napon tilos volt dolgozni, kölcsönadni, kérni, mert elvitte a gazda hasznát.
A gazdaasszonynak nem volt tanácsos varrni, foltozni, mert hályogos lett a szeme, de mosogatni sem volt szabad, mert ezáltal elveszítette szerencséjét. Karácsony előestéjén a kiterített mosott ruha is nagy bajt, betegséget hozott a családra a népi hiedelem szerint.
A fiataloknak is akadt „jótanács” bőven: az eladó lánynak az esti harangszókor a kútba kellett tekintenie, hogy meglássa vőlegényét. A legényeknek pedig nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak. A jó háziasszony az ünnepi menüt is a hagyománynak megfelelően állította össze. Karácsonykor többnyire sertésből készítette el a vacsorát, mert a néphit szerint a sertés előretúr, ami fejlődést jelentett, a szárnyassal ellentétben, ami hátra kapar és rossz előjelnek számított.
Egyes ételek, élelmiszerek, mint például a bab, borsó, lencse, tök, mák, hal a néphit szerint sok pénzt, gazdagságot jelentett.
Ma már ezek a hagyományok nemigen érvényesülnek, hiszen a karácsonyi menü sok helyen szárnyasból, például pulykából készül, de a fiatal lányok sem a kútba tekintgetnek, ha vőlegényt akarnak szerezni.
Az első betlehem
Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik az első karácsonyi betlehemállítás, amely szokás később világszerte elterjedt. Az első betlehem felállítása során az itáliai Greccióban Assisi Szent Ferenc 1223-ban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így „alkalmi színészekkel” felelevenítették a szent éjszaka eseményeit. A fáklyákkal messze földről érkező zarándokok egyike Ferenc beszéde után azt észlelte, hogy a jászolba fektetett baba megelevenedett.
A betlehemállítás az egykori események átélését segíti, ami arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy Jézus „hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözést, vagyis egy lett velünk e szent éjszakán”. Assisi Szent Ferenc azt is elrendelte, hogy karácsonykor bőséges alamizsnát adjanak a szegényeknek, és kérte a gazdákat, hogy „a Jézus jászlánál hűségesen szolgáló jószágok utódai e napon dupla adag takarmányt kapjanak”.
