„Minden szívben / Csak szeretet lakik máma.” Itt a karácsony, a kereszténység megalapítója, Jézus Krisztus születésének ünnepe.
Latin neve: Nativitatis Domini, Natalis Domini. A nyugati kereszténység (a katolikus és a protestáns) december 25-én, a keleti kereszténység január 7-én tartja ezt az ünnepet. A karácsony a kereszténységnek a húsvét (Jézus feltámadása) mellett a másik – teológiailag a második – legnagyobb, gyakorlatilag a legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe. Korunkban a karácsony világszerte – a nem keresztény világban is – a szeretet, az öröm, a békesség, család, az otthon ünnepe, amelyet a Föld minden részén, szinte mindenk megtart.
ADY ENDRE: HARANG CSENDÜL I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba’
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus a Boldogságos Szűz Máriától született Betlehemben. Ez a születés az üdvtörténet központi eseménye. E születés időpontja az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja: ehhez viszonyítva számítják a történelem eseményeit Krisztus előtt (rövidítve: Kr. e.), és azóta Krisztus után (Kr. u.). (Jézus születésének az évével kapcsolatban valószínűnek tartják, hogy Dionysios Exiguus apát, aki 525-ben a Krisztus születésétől kezdődő, máig érvényes időszámításunkat kidolgozta, mintegy négy-öt esztendővel tévedett.)
Az Ószövetségi Szentírás prófétáinak jövendölései, a messiási jövendölések e születésről szóltak (Izaiás, Mikeás, Jeremiás, Ezekiel stb.) Ezek a jóval korábban keletkezett messiási jövendölések – a keresztény felfogás szerint – csodálatosan beteljesedtek Jézus születésében. Az Újszövetségi Szentírásban Szent Máté (1, 18-25) és főként Szent Lukács (2, 1-20) a gyermekségtörténetben részletesen leírják Jézus születését. Szent János evangelista filozófiai mélységben ragadja meg a karácsony lényegét.
A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés). Más felfogás szerint szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származik: a korcun, ‘átlépő’ (a téli napfordulóra utal) a korciti ‘fordul, lép’ igenévi származéka. A magyarokon kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik e szóval az ünnepet. A kutatás sokáig a román cracium átvételének tartotta a karácsony szót. A magyarban él a „két karácsony” kifejezés is: a ‘nagykarácsony’ a karácsony napja, december 25., a ‘kiskarácsony’ újév napja, január 1.
Az evangéliumok nem nyújtottak támpontot a születésnap megállapításához, ezért kezdetben Jézus születését többféle időponthoz kötötték (jan. 6., április 18., 19., május 20., november 25.) .Az első századokban a kereszténység az epifánia, azaz a vízkereszt ünnepén (január 6.) az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ünnepelte. A keleti egyházban a Megváltó születésnapját már a niceai zsinat (325) előtt ünnepelték, de ennek a megemlékezésnek még ott sem volt egyértelműen meghatározott napja. Idővel január 6., majd december 25. (ez utóbbi először Nyugaton, majd Keleten is) Jézus születésének általánosan elfogadott ünnepe lett.
A karácsony időpontja a IV. században – először Nyugaton, majd a Keleten is – különült el a vízkeresztétől (január 6.), és került át december 25-re. Az ortodox keresztények január 7-én ünneplik Krisztus születését, annak ellenére, hogy liturgikus könyveikben a karácsony dátuma szintén december 25. A különbség oka az, hogy a régi, ún. Julian-naptár az új Gergely-naptárhoz képest 13 napos késésben van.
A niceai zsinat tette december 25-re a születés ünnepét, hogy az eretnek ariánusokkal szemben, akik tagadták Jézus istenségét, az egyház ennek az ünnepnek a tényével és az ünnepnap ezen megválasztásával is az emberré vált Istent magasztalja. A december 25-ei nap kiválasztása az egyház részéről tudatos volt: a Mithrasz-kultusz ezen a napon ünnepelte a pogány Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmét (Natalis Solis invicti ‘Legyőzhetetlen Nap’). Ez a népszerű római pogány ünnepnap, amely az antik számítás szerinti napfordulón volt, alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténység számára a római ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való felváltására. Krisztus születésnapja így ellensúlyozta a pogány Napisten születésnapját.
Ősi hagyomány szerint Jézus éjjel született, mint ahogy éjjel is támadt föl. Ettől a gondolattól indíttatva az őskeresztények karácsony egész éjszakáját térden állva, imádsággal töltötték. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgia-magyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli.
Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év is. A karácsonyi ünneplés a Szentestével kezdődik, amelyen, mint karácsony vigiliáján régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak. E hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben.
A karácsony hagyományvilága mind európai, mind magyar vonatkozásban a leggazdagabb: a karácsonyi szokások, köztük a karácsonyfa állítása hívők és nem hívők számára egyaránt hozzátartozik az ünnephez. Ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus az édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel.
A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol tisztelete a kora keresztény időkben kezdődött, 330 körül bazilikát emeltek a születési barlang fölé. A betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban a greccioi erdőben az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A ferencesek tették szokássá Európában e díszletet. Szent Ferencnél élő személyek szerepeltek a betlehemi jászolban, ezt váltotta fel később a nemegyszer kiváló művészek által készített faragott betlehem. A protestáns egyházak puritánabb karácsonyt tartanak. Templomaikat ekkor sem díszítik fel. A karácsonyfa állítás a XVII. századtól német területről terjedt el. A karácsonyi ajándékozás a kezdetektől szokásos, előzménye a római újévi ajándék volt. A karácsony igazi családi ünneppé a reformáció után vált. A karácsony családi ünnepének középpontjába csak a XX. században került a karácsonyfa és az ajándékozás.
A hagyományos paraszti kultúrában a Krisztus születését ünneplő egyházi kultusz mellett sok, nem a hivatalos rituáléhoz tartozó vallásos, valamint profán rítus is övezte a karácsonyt. A népszokások közé tartozik betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás, a vacsora. Az ajándékozási szokások csaknem minden országban mások.
Szent István királyt a hagyomány szerint 1000 karácsonyán koronázták meg a II. Szilveszter pápa által küldött koronával. Nagy Károlyt is karácsonykor, 800 karácsonyán koronázta császárrá az akkori pápa.
A pápa karácsony napján délben a Szent Péter bazilika erkélyéről ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad. Jellegzetes a betlehemi Születési bazilikában a jeruzsálemi latin pátriárka által mondott éjféli mise.
