120 éve született Billy Wilder, a filmvilág egyik legszellemesebb és legélesebb szemű alkotója. A Van, aki forrón szereti rendezője nemcsak legendás vígjátékokat készített, hanem újraértelmezte a hollywoodi történetmesélést is. Élete regénybe illő út volt Galíciától Hollywoodig, filmjei pedig ma is frissnek, elevennek és meglepően időszerűnek hatnak.
Egy galíciai fiú Hollywoodban
Billy Wilder eredetileg Samuel Wilder néven látta meg a napvilágot 1906. június 22-én a Monarchia galíciai részén, a mai Lengyelország területén fekvő Suchában. Édesanyja az amerikai vadnyugat rajongója volt, ezért fiát Buffalo Bill után kezdte Billynek becézni – a név pedig rajta maradt egy életre.
Fiatalon Bécsbe került, ahol ugyan jogot hallgatott az egyetemen, de sokkal jobban érdekelte az újságírás. Riporterként már korán megmutatkozott kivételes megfigyelőkészsége és humora, amelyek később filmjeinek védjegyévé váltak.
A forgatókönyvírótól a rendezőlegendáig
A húszas évek végén Berlinbe költözött, ahol a német filmgyártás egyik központjában forgatókönyvíróként dolgozott. A pezsgő kulturális élet, a kávéházak világa és a művészekkel való találkozások jelentősen formálták látásmódját.
A náci hatalomátvétel azonban mindent megváltoztatott. Zsidó származása miatt előbb Párizsba, majd 1934-ben az Egyesült Államokba menekült. Alig néhány dollárral érkezett New Yorkba, de rendkívüli tehetsége hamar utat tört magának Hollywoodban.
Wilder először forgatókönyvíróként szerzett nevet. A Ninocska című film forgatókönyvéért már Oscar-jelölést kapott, később pedig rendezőként is egyre nagyobb sikereket aratott.
A negyvenes években olyan maradandó alkotásokat készített, mint a Gyilkos vagyok vagy a Férfiszenvedély, amelyek a film noir és a lélektani dráma klasszikusai közé tartoznak. Az 1950-es Alkony sugárút pedig máig Hollywood egyik legfontosabb önreflexív filmje.
A szatíra és a vígjáték nagymestere
Billy Wilder nevét azonban a legtöbben a vígjátékokkal azonosítják. Különleges képessége volt ahhoz, hogy a humort emberi gyengeségekkel, társadalomkritikával és finom iróniával ötvözze.
A Sabrina romantikus bája, a Hétévi vágyódás felejthetetlen Marilyn Monroe-jelenete vagy az Egy, kettő, három fergeteges tempója mind Wilder zsenialitását dicséri.
Legnagyobb sikere kétségkívül a Van, aki forrón szereti volt. A Jack Lemmon, Tony Curtis és Marilyn Monroe főszereplésével készült film nemcsak a filmtörténet egyik legtöbbet idézett vígjátéka, hanem a humor és a tökéletes forgatókönyvírás iskolapéldája is. A legendás zárómondat – „Senki sem tökéletes” – ma is a filmtörténet egyik legjobb befejezéseként él.
Marilyn Monroe és a türelem próbája
Oldalunkon Billy Wilderről több emlékezetes történetet is felidézünk. A rendező gyakran panaszkodott Marilyn Monroe késéseire és bizonytalanságára, ugyanakkor pontosan tudta, hogy a színésznő különleges kisugárzása pótolhatatlan.
Wilder egyszer tréfásan úgy fogalmazott: Monroe-val dolgozni olyan, mintha valaki egy gyönyörű, de kiszámíthatatlan hangszerrel próbálna koncertet adni – nehéz, de amikor megszólal, mindenki elnémul.
Legendás együttműködések
Pályafutása során számos kivételes művésszel dolgozott együtt. Audrey Hepburn, Shirley MacLaine, Walter Matthau, Jack Lemmon vagy Marlene Dietrich egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtottak filmjeiben.
Különösen szoros alkotói kapcsolat fűzte Jack Lemmonhoz, akivel több mint fél tucat filmben dolgozott együtt. Wilder szerint Lemmon azon ritka színészek közé tartozott, akik egyszerre tudtak nevettetni és megrendíteni.
Akinek a film volt az igazi hazája
Billy Wilder egész életében megőrizte közép-európai gyökereit. Bár közel hetven évet töltött Amerikában, jellegzetes akcentusát soha nem veszítette el. Saját magáról ironikusan azt mondta, hogy angolkiejtése valahol Arnold Schwarzenegger és Desmond Tutu püspök között helyezkedik el.
Hat Oscar-díjat nyert, számos életműelismerésben részesült, filmjei pedig generációk számára jelentik a filmes történetmesélés etalonját.
Billy Wilder 2002-ben, 96 éves korában hunyt el, de filmjei ma is ugyanazzal a frissességgel szólítják meg a nézőket, mint évtizedekkel ezelőtt. Műveiben egyszerre van jelen a humor, a bölcsesség, az emberismeret és az a különleges irónia, amely a 20. század egyik legnagyobb filmrendezőjévé tette.
Nem véletlen, hogy a filmtörténet máig a forgatókönyv és a szatirikus vígjáték egyik legnagyobb mestereként tartja számon – olyan alkotóként, aki pontosan tudta: a nevetés gyakran többet árul el az emberről, mint a legkomolyabb dráma.
