Nekünk európaiaknak talán az angolok jutnak először eszünkbe, ha teázásról van szó, pedig a kuriózumnak számító növény fogyasztása több ezer évre nyúlik vissza.
Egy korai leírás szerint ie. 2737 a legkorábbi dátuma a teafogyasztásnak. A történet egy kínai uralkodóról szól, akit Shen Nung-nak hívtak. A monda szerint Shen Nung egy fa alatt ült, és éppen vizet forralt, hogy lehűtés után ezzel csillapítsa szomjúságát. Ahogy ott ült, hirtelen egy levél, egy Camellia Sinensis (kínai teacserje) bokorról beleesett egyenesen a forrásban levő vízbe. Az uralkodó, aki bölcs ember volt, benne hagyta a vízben a levelet, ami átadta az aromáját a víznek. Ez volt a legelső írásos emléke a teázásnak.
Japánban a teafogyasztás a VI. században terjedt el. Évtizedek teltek el amíg a kelet és a keleti kultúra megnyílt a nyugat előtt a tengeri kereskedőknek köszönhetően. Ezek a kereskedők először 300 éve vittek fekete teát Kínából Angliába. A kínai mellett manapság előtérbe kerültek a kenyai, az indiai és a sri lankai ültetvényekről származó teák. Az európaiak közül a portugálok voltak az elsők, akik Japánban belekóstoltak a teába, illetve a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján. Megindult a tealevél importja, és hamarosan a gazdag franciák és hollandok körében is népszerű lett a teaivás.
Elsőként a tea Írországba érkezett, miután elkezdték importálni a Brit Uralkodóházból. Az első szállítmányok megérkezése után a teafogyasztás egyre populárisabb lett Angliában, főleg az arisztokrácia körében, és ezzel párhuzamosan elkezdett terjedni a környező országokban is. Ebben az időben a teát a gazdagsággal azonosították, ezért a XVIII. századi Írországban divatba jött a felszolgálása az arisztokraták körében. Tradicionálisan a tea a csillogást és a gazdagságot jelentette. A teázás rituáléja is az arisztokratikus életvitel egyik fémjele volt.
Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károlynak, Anglia, Skócia és Írország királyának a felesége, márpedig akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.
A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a „délutáni tea” általában 3-5 óra között vált divatossá. A teát azonban tejjel fogyasztották az angolok: a csészékbe először hideg tejet öntöttek, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt megrepedjen. Tejes teából ma is jó néhányat megisznak – otthon, munkahelyen és társaságban egyaránt. Statisztikák szerint az Egyesült Királyság polgárai naponta 150 millió csésze teát öntenek magukba.
Jelenleg több mint 40 országban termesztenek teát, a világtermelés 90%-át az ázsiai országok adják.
A tea is fogyaszt
A teázás persze nemcsak élvezet, hanem epidemiológiai vizsgálatok szerint igen egészséges is. Állatkísérletek jelezték, hogy a tea alkalmas a legkülönbözőbb rosszindulatú daganatok megelőzésére. Kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák.
A fogyasztó a hatást a tea polyphenoltartalmával magyarázzák. A polyphenol, e természetes anyag számos élelemben megtalálható, így például gyümölcsök héjában (szőlő, grapefruit, alma, narancs), de mogyoróban, kókuszban, vörös borban, olívaolajban, fekete csokoládéban is.
A kínaiak hagyományosan már régóta ismerik az összefüggést a teázás és a fogyás között, ám a kutatók főként az oolong teát ajánlják, amelyet elsősorban Kína dél-keleti részén termesztenek és fogyasztanak. Az oolong tartós fogyasztása nemcsak meggyorsítja a zsírégetést, hanem gátolja a kalóriadús ételek felszívódását is.
