„Mivel a magyarok erősebbek és hevesebb vérűek, mint az olaszok, nem látszik természetellenesnek, hogy fűszereket használnak, mert, a mint Avicenna mondja, a hevítő szerek a hevesebbeknek valók és az ember mindig a megfelelő táplálékból meríti erejét.” Milyen ételeket szeretett Mátyás király?
„Szokásuk a magyaroknak, hogy négyszögletű asztalok mellé ülnek le enni (ez még a régi római időkből maradt fenn), és minden ételt mártásban tálalnak. A mártások váltakoznak az ételek szerint. A fiatal liba, kacsa, a kappan, fácán, fogoly, seregély, melyek nagy számmal vannak errefelé, aztán a borjú-, bárány-, gödölye-, disznó- és vaddisznóhús meg mindenféle hal a maga külön mártásában úszik és fűszereződik.”
A legkorábbi magyar étkezést bemutató gasztronómiai beszámolók Mátyás király idejéből származnak. Az életírók tudósításai alapján elmondható, hogy a királyi udvarban szerették a válogatott, finom ételeket. A király asztalánál fogyasztott ételek némelyikének leírása is fennmaradt Veres György feljegyzései között, aki 1462-től kezdve a királyi udvar főszakácsa volt.
Az udvarban élő Galeotto Marzio leírása szerint az olasz feleség az olasz konyhát (vagy legalábbis az olaszhoz hasonló ételeket) hamar megkedveltette férjével.
„Mátyás király uralkodásának ideje emlékekben gazdag” – olvashatjuk Tusor András Gasztronómia című kötetében, kiemelve, hogy a királyi és főúri asztalokra kerülő ételek sora bőséges és választékos. Mátyás második felesége, Beatrix több olasz szakács és cukrász is érkezett Magyarországra, általuk a magyar konyha az olasz reneszánsz szakácsművészet kifinomult módszereivel gazdagodott.
Mátyás udvarában sokféle halat szolgáltak fel. A legkedveltebb halak között szerepelt a csuka, a menyhal, az angolna és a pisztráng volt. A húsok között található a marha, a juh, a házi- és vadsertés, a kecske, a szarvas, az őz, a nyúl, a liba, a kacsa, a fogoly és a fácán. Kedvelt csemegének számított a hízott a pávahús is.
A zöldségfélék fogyasztása mellett nagy gondot fordítottak a kovászos magyar kenyér és a sajtok elkészítésére. Jellemző volt a – kiváltképp sáfrányban – gazdag fűszerezés, a bortól, ecettől, tejföltől savanykás, illetve az édesbe hajló ízesítés, valamint a sokféle mártás. Állítólag a nagyobb vendégfogadások alkalmával Mátyás személyesen is benézett a konyhába, kedvenc ételeit megkóstolta, és véleményt mondott a fűszerezésről. Maga Marzio is megjegyezte, hogy a magyarok igencsak kedvelik a fűszeres ételeket: „Ugyanis igen nagy mértékben használnak sáfrányt, szegfűszeget, fahéjat, borsot, gyömbért meg más fűszereket. A magyarok erőteljesebb és hevülékenyebb természetűek, nem helytelen tehát, hogy sok fűszerrel élnek, mert Avicenna szerint a forró vérűeknek valók a forró dolgok, és a helyes táplálkozás alapja mindig a megfelelően hasonló táplálék.”
Beatrix érdeme volt a nagyevés, nagyivás felszámolása, ő inkább a nyugati, elsősorban az olasz ízléshez igazodó új étkezési és borfogyasztási szokásokat részesítette előnyben. A király felesége saját konyhát tartott fenn, ahonnan nápolyi receptek alapján készített ételek és cukrászsütemények kerültek ki, amelyek szépsége néha a szobrászi alkotásokéval vetekedett. Még fagylalt is szerepelt a királyi étlapon, amelyet Pesten csak jóval később, az 1760-as években kezdtek el árusítani.
Tusor András A gasztronómia című írásában Marzio írásait felelevenítve így ír a magyar konyha és gasztronómia kialakulásának ezen szakaszáról: „Nagy gondot fordítottak a kovásszal készült kenyérre. Erősen érvényesült az olasz hatás az étkezésben. Elterjedt a vöröshagyma, a fokhagyma, az ecetes halak, olaszos sajtok, a gesztenye és a tészták használata. Kedvelt fűszerek voltak az olaszdió, sáfrány, fahéj, bors, gyömbér, ánizs, kapor. A húsételeket erősen fűszeres mártásokban tálalták fel. A levesek és mártások sűrítésére kenyérbelet használtak, a rántást még nem ismerték. A húsok sütésénél már alkalmazták a nyárson és roston sütést. A pároláshoz, főzéshez bográcsot, üstöket és lábasfazekat használtak.”
Egy kódexben, amely jelenleg a Müncheni Állami Könyvtárban található, négy olyan recept is fennmaradt, amelyet annak idején gyakran szolgáltak fel Mátyás király asztalánál.
Szekfűborslé a rántott harcsához, pontyhoz vagy más halakhoz
Hozzávalók: 4 főre: 1 kg harcsa, 5 dkg mazsola, 5 dkg mézeskalács, 1 db zsemle, snidling, 2 dl fehérbor, só, szegfűbors, fahéj, sáfrány, 2 ek méz, fehérborecet, 2 dl olaj
Elkészítés: Tegyük egy mozsárba a mazsolát, a mézeskalácsot, a zsemlét, a snidlinget és törjük jó apróra. Tegyük fel a tűzre, és főzzük fel a borral, majd az egészet nyomjuk át egy szitán.
A leszűrt masszát tegyük ismét a tűzre, a szegfűborssal, a fahéjjal és a sáfránnyal fűszerezzük meg, majd tegyük hozzá az egész mazsolát, kevés mézet és egy kevés ecetet, kóstold meg, hogy elég ízletes-e, tedd bele a sült halakat, és tálald fel.
A recept eredeti forrása: Radvánszky Béla: Régi magyar szakácskönyvek
Felhasznált irodalom:
Táplálkozás és Tudomány
Tusor András: Gasztronómia
Radvánszky Béla: Régi magyar szakácskönyvek
