Gustave Flaubert, a realista irodalom egyik nagy alakja bár soha nem próbálta ki magát a tűzhely mellett, szívesen megkóstolta a szakácsok által készített jó, hagyományos ételeket.

Gustave Flaubert francia regényíró, a kritikai realizmus kiemelkedő képviselője 1821. december 12-én Rouenben született.. Jómódú orvosdinasztia leszármazottja, így gyermekként mindent megkapott. Számára legfontosabbak a könyvek voltak, főként a romantikusok kötötték le érdeklődését. A középiskola végeztével apja Párizsba küldte jogot tanulni, de a számára tágra nyílt világban tanulmányait csakhamar elhanyagolta, író- és művésztársaságokba járt. Itt ismerkedett meg Louise Colet költőnő-vel, akivel élete legtartósabb, legviharosabb, legérzékibb szenvedélye fűzte össze.
1843-ban végeszakadt a könnyed párizsi éveknek. Egy sétakocsikázás alkalmával elszenvedett rejtélyes – talán epilepsziás – roham után elhagyta a nagyvárost. Apja egy házat vásárolt számára szülővárosa, Rouen és Párizs között, ahová visszahúzódva zárkózott életet élt.
Párizsban töltött időszaka alatt Flaubert havonta kétszer beült vacsorázni a Magny étterembe, a rue de la Contrescarpe-Dauphine (ma rue André-Mazet) 3. szám alatt, a Monnaie kerületben. Flaubert szerette ezeket a találkozókat, ahol a Goncourt fivérek, Guy de Maupassant és George Sand, az egyetlen női vendég társaságában „felforgatták” a világot. Itt barátaival megoszthatta a kedvenc ételeit és… szorongásait. A regényíró nagyra értékelte ezt az éttermet, ahol kulináris kíváncsiságát táplálták.
Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten tett utazása azonban rendkívüli élményt hozott számára. Hazatérése után minden idejét az írásnak szentelte. Megkezdte a Bováryné megírását, melyen öt évig dolgozott, és sok mindent felhasznált benne Colet- val való kapcsolatából. A könyv sikert hozott számára, azonban egyes hatásos naturalista részletei miatt lelkes erkölcsvédők bíróság elé citálták. A perből azonban diadallal került ki.
Ekkor vált tökéletes írásművésszé, a realista irodalom elismert alkotójává, aki mindennek valóságos légkört, formát, tónust tud adni. Sikerei azonban furcsa változást hoztak életében. Ettől kezdve minden erejét írói művészete szolgálatába állította, barátságait, szerelmét és egész magánéletét a megírandó művek érdeke alá rendelte.
Noha olyan remekművek kerültek ki tollából, mint a Solambo vagy az Érzelmek iskolája, élete végén zord aszkétává, puritán literátorrá vált. Hegedüs Géza találó megállapítása szerint: „igazi kapcsolata csak az írandó művel volt”.

HAGYMALEVES MADAME BOVARY-MÓDRA – RECEPT
Hozzávalók: 4 személyre: 4 nagyobb fej hagyma, 2 evőkanál liszt, 6 dl tyúkhúsleves (kockából is jó), 4 szelet zsúrkenyér, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só, őrölt rozmaring
Elkészítés: A megtisztított hagymát vékony karikára vagy kis kockákra vágjuk, majd a felolvasztott margarin felén mérsékelt tűzön üvegesre pároljuk, folyamatosan kevergetjük, hogy a hagyma ne barnuljon meg. Liszttel és egy teáskanál cukorral meghintjük, összekeverjük, és 1 percig pirítjuk, majd felöntjük a levessel. Felforraljuk és lefedve, kis lángon kb. 20 percig főzzük, időnként megkevergetjük.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd a levest négy hőálló tálkába osztjuk. Mindegyikre tegyünk két szelet kenyeret, majd szórjuk rá sajtot, vagy ha nem ehetünk tejterméket, akkor egy csepp olajat és borsot. A sütőben, grill üzemmódban addig sütjük, amíg szép aranysárgát nem kapunk.
Serpenyőben, a maradék margarinon megpirítjuk a kenyérszeleteket.
A hagymalevest csészékben tálaljuk, pirítóssal díszítjük. Ízlés szerint reszelt sajttal is gazdagíthatjuk. Forrón tálaljuk.

LAZACTEKERCS AVOKÁDÓ SZÓSSZAL – RECEPT
Hozzávalók: 4 szelet füstölt lazac, 4 rizs sütemény (rizspogácsa, rizskenyér), 1 db uborka, 1 avokádó, 2 kis citrom, fél csokor metélőhagyma, 100 g friss sajt, 2 kk lazacikra, 1 kk cukor, 1 tk Tabasco, só és bors
Elkészítés: Az uborkát meghámozzuk, kimagozzuk és nagyon apró kockákra vágjuk. Összekeverjük sajttal és fűszerezzük.
Egy pohár langyos vízben felolvasztjuk a cukrot. Nedves ruhára helyezzünk egy rizspogácsát, és egy ecsettel kenjük meg cukros vízzel. Adjunk hozzá 1 szelet lazacot, majd kenjük meg sajt/uborka keverékkel.
A lazac széleit behúzva, szorosan feltekerjük és fóliába csomagoljuk. Ismételjük meg a műveletet a többi palacsintával. Tároljuk hűvös helyen.
Keverjük össze az avokádó húsát a citromlével, 2 csipet sóval és a Tabascóval. Az elkészült krémet szintén betesszük a hűtőbe.
Tálalás előtt távolítsuk el a fóliát, és vágja le a tekercseket. Minden lazactekercset kössünk meg egy szál metélőhagymával. Díszítsük lazac ikrával és tálaljuk a szósszal.